A pápai repülős "spontán" esküvő

egy hónappal korábban meg volt tervezve



Az egész repülős esküvő , úgy, ahogy van, komédia volt; semmi sem volt benne spontán, beleértve a fotogén ifjú párt is, vagyis ÁLHÍR volt.

A chilei média már közel egy hónappal ezelőtt, 2017. december 19-én beszámolt a tegnapelőtti "spontán" eseményről:

"Mindketten [az ifjú házasok] már nyolc éve polgárilag össze vannak házasodva, és két kislányuk van, 3 és 6 évesek. Tervezték az egyházi esküvőt is, de nem sikerült nekik: az esküvő napja 2010. február 27-re volt kitűzve ... Most mindketten remélik, hogy ez a már régóta tervezett esemény januárban megtörténhet a repülőgépen, és nem más, mint maga a pápa közreműködésével. 'Nagyon szeretünk itt lenni, itt van a helyünk, ez a második otthonunk, itt érezzük biztonságban magunkat', mondta Podest."

Milyen megható. Nézzünk szembe a tényekkel: a Vatikán gazemberekkel és hazugokkal van tele. De ezt már tudhattuk, legalábbis 2000 óta, amikor azt állították, hogy a teljes fatimai harmadik titkot publikálták.

De ami még rosszabb és lényegesen fontosabb: ez a "Ferenc" személy semmi egyéb, mint az Egyház ellenségeinek engedelmes találmánya; egy argentin eretnek, pontosabban aposztata, aki pápaként pózol, és a magukat katolikusnak vallók túlnyomó többsége túlságosan meg van fosztva a hitétől ahhoz, hogy felismerje, vagy túl gyáva, hogy elfogadja, még kevésbé hogy beszéljen róla.

forrás: akacatholic.com/



Olvasóink figyelmébe ajánljuk honlapunk állásfoglalását Ferenc pápaságát illetően Dr. Balogh Sándor: Igazi pápa-e Ferenc, vagy ő a hamis próféta? és René Henry Gracida püspök: Csak a Jó Isten tudja, hogy Ferenc pápa-e vagy ellenpápa írásával.


Real Time Web Analytics