Dr.Balogh Sándor: Igazi pápa-e Ferenc,

vagy ő a hamis próféta?


A szerző Dr. Balogh Sándor, az Amerikai Egyesült Államokban élő nyugalmazott politológia professzor. A veszprémi szemináriumból 1952-ben, amikor is a Nagyszemináriumot ill. a teológiát államilag feloszlatták a házi faliújságon közölt Mindszenty-megemlékezés miatt, több kispaptársával együtt bíróság elé, majd a kommunisták börtönébe került dr. Major Kálmán spirituálissal együtt. Honlapunkon sok írása olvasható, amelyek az igazi katolikus tanítást tükrözik. Akkor is igazat mondott, amikor ezért börtön járt (ld. A veszprémi szeminárium bezárása).




A katolikus hit egyik alap eleme, hogy senki nincs a pápa felett. A Kánonjog szerint, „Nincs fellebbezés vagy más út a pápa döntései vagy határozatai ellen.”[1] Senkinek nem lehet megkérdőjelezni pl. a pápa lemondását, amennyiben szabadon, saját akaratából mond le.

Azonban mi a helyzet, ha érvénytelen pápát választanak? Ki döntheti el, ki mondhatja ki, hogy a pápa nem érvényes pápa, hanem esetleg ő a bibliai hamis próféta? Vagy legalább is érvénytelenül választott pápa, azaz ellenpápa?

Ha az egyházjoggal ki lehet mutatni az érvénytelenséget, minden egyházjogásznak nemcsak joga, hanem kötelessége ezt kimutatni, felhívni a hívek figyelmét a való helyzetre, hogy ne tudja a hamis próféta rossz útra vezetni a nyájat, amelyet az igazi pápának kellene vezetni.

A kérdés először Benedek pápa lemondásával kapcsolatban merült fel. Ugyanis ha a lemondás érvénytelen, akkor nincs üresedés, tehát nem lehet új, érvényes pápát választani.

Figyelembe kell venni, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta az Egyház helyzete egyre romlik, és hírek nem csak keringtek, hanem Malachi Martin meg is erősítette, hogy már II. János Pált le akarták mondatni, de lehet, hogy ő pont az alábbi lépésével akadályozta meg, hogy kikényszerítsék lemondását. Ha lemondatják, a szereplő bíborosok kiközösítik magukat...

Nézzük Benedek helyzetét most.

1. Több, mint két évvel lemondása után, még mindig jó egészségi állapotban van.

2. Az EU fenyegetések, hogy letartóztatják, lemondása után megszűntek. Az egyházjog Par. 188 szerint a félelem okozta lemondás érvénytelen.

3. Latin nyelvű lemondása levelében, elképzelhető, hogy szándékosan, súlyos helyesírási hibákat csúsztatott be, hogy ezzel is jelezze, hogy a lemondása érvénytelen, ugyanis a törvény szerint helyesen kell kifejezni (rite manifestetur) a lemondást.

Ezek szerint nagyon valószínűsíthető, hogy Benedek lemondása érvénytelen volt, de senkinek nem volt bizonyítéka, ami a tényeket illeti, csak erős gyanú, ami nem elég a véleményt határozott ténynek tekinteni, legfeljebb erős gyanúnak, ami csak az belső fórumon, lelkiismeretben kötelezi az embert.

Azonban a múlt héten Godfried Danneels Biboros életrajzában elmondja, hogy még II. János Pál pápasága alatt alapítottak, az ő szavai szerint egy „maffiát,” aminek hivatalos neve Szent Galleni csoport .[2] Céljuk a következő pápaválasztás befolyásolása volt.

„Voltak püspökök, néhány bíboros, túl sok ahhoz, hogy most itt megnevezzem,” –mondta a bíboros a könyv bemutatóján.

Ez már egy beismerés, van valami fogódzó, amit egy újságíró, különösen aki ért az egyházjoghoz is, meg tud fogni. Marco Tosatti, olasz újságíró, jogilag elemezte a helyzetet és szerinte a választás jogilag érvénytelen volt.[3]

II. János Pál pápa új pápaválasztási törvényt hozott, amelyben előírja, hogy egy választó bíboros tartózkodjon minden paktumtól, egyezségtől, ígérettől, vagy bármilyen lekötelezettségtől, ami kötelezné, hogy egy vagy több személynek adja vagy megtagadja szavazatát. Ha ez megtörténik, én előírom, hogy az ilyen elkötelezettség érvénytelen és hamis, és ezennel AUTOMATIKUS KIKÖZÖSITÉSSEL SÚJTOM mindazt a választó bíborost aki megsérti ezt a tilalmat. Ez persze nem vonatkozik arra az időszakra, amikor a pápaság üres. Akkor a bíborosok szabadon beszélhetnek és nézetet cserélhetnek a választásról.”[4]

Tehát ha Jorge Mario Bergoglio bíboros részt vett ezeken a maffia megbeszéléseken, vagy köze van hozzájuk, akkor ő is automatikus kiközösítette magát, nem kellett pápai határozattal kiközösíteni. Ebben az esetben pedig mint kiközösített személy, nem viselhet egyházi hivatalt, nem lehet pápa. A többi bíboros kiközösítése lényegtelen.

Ezen kívül, tudni kell, hogy súlyos esetekben, a Katekizmus 1413 paragrafusa szerint, csak a pápa, azaz Benedek adhatna feloldást.

Hogy ez megtörténhet-e az Egyházzal? A Szentírás szerint, igen. Jézus maga kérdi, hogy mikor újra eljön az Ember Fia, talál-e még hitet a földön?

Szent Pál tovább megy a II. Tess. második fejezetében, mikor felállítja a Második Eljövetel sorrendjét. Inti a híveket, hogy ne várják még Jézust, mert előbb el kell jönni az Antikrisztusnak, de még előbb jön az aposztázia, azaz a hit elhagyása.

A hit elhagyása, a nagy aposztázia, nem eretnekség, és nem elszakadás, hanem a hit gyökeres, egy csapásra való elhagyása. Hogy lehet a hitet egy csapásra elhagyni? Egyszerű. Nem hiszünk a természetfelettiben. Tanítjuk, hogy Jézus milyen jó volt a szegényekhez és a gyermekekhez, a kánai menyegzőn bort csinált a vízből a szegény vőlegény családjának, még talán elmondják, hogy ördögöket is űzött ki, ami persze a ma emberének kicsit értelmetlennek tűnik, de hát az egész buli úgy is csak babona. Az igazság, a mennyország és a pokol úgy is itt van, és a legnagyobb bűn a környezetszennyezés, mint Ferenc mondta Amerikában.

Tehát a látható Egyházat félrevezetheti a Hamis Próféta, de a pápát, Benedeket, őrzi a Szentlélek, ahogy Jézus ígérte, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.

Viszont ez azt jelenti, hogy közel van az idő, legyünk készek, és imádkozzunk. Akinek szeme van a látásra, lásson.

[1] Kánon 333, par.

[2] https://www.lifesitenews.com/news/cardinal-danneels-admits-being-part-of-clerical-mafia-that-plotted-francis

[3] http://biblefalseprophet.com/2015/10/01/the-myths-used-to-defend-team-bergoglio-from-universi-dominici-gregis-excommunications/

[4] Special law for Papal Conclaves, Universi Dominici Gregis (UDG).par. 81.


Real Time Web Analytics