A kelet-német püspöki kar 1960. évi pásztorlevele

Az alábbi püspökkari körlevél bizomyítja, hogy igenis, fel lehetett szólalni az ateista kommunizmusban is a katolikus hit és a hívő katolikusok védelmében, ez egy igazi pásztorlevél. Érdemes összehasonlítani ezt a körlevelet a magyar püspökkar szégyenletes 1985-ös, az istentelen szocializmus vívmányait dicsőítő körlevelével (ld. itt »), amely szellemiségétől mind a mai napig nem határolódtak el (ld. Lénárd Ödön visszaemlékezését, itt ».)

A keresztény ember feladata az istentelen környezetben

Az 1959. évi közös pásztorlevelünkben kénytelenek voltunk az egyház egyre növekvő szükségéről beszélni. „Az Egyház a keresztúton” – ez volt a múlt évi körlevelünk középpontja. Ez alkalommal a ti hétköznapi gondjaitokról, amelyek titeket gyötörnek, - szólunk.” A keresztény ember az istentelen környezetben „legyen ezévi pásztorlevelünk témája.

I. GYÖTRŐ KÉRDÉSEK Lássuk tehát először, hogy milyen kérdések gyötörnek titeket napról-napra, hogy gondjaitokra az Egyház a választ megtalálja.

Ti szocialista környezetben éltek. Mi jelen körlevelünkben nem akarunk a szocializmus társadalomtudományáról szólni, hanem annak világnézeti oldalát tekintjük. A hívő keresztény ember problémája leginkább abban áll, hogy a szocializmus olyan világnézeti alappal rendelkezik, mellyel a keresztény hit össze nem egyeztethető, - s ez a világnézeti alap a dialektikus materializmus. A dialektikus materializmus alapjaiban ellenkezik mindenféle vallással, mivel az állítólag ellentmond „az igazi tudományoknak” és a társadalmi haladást gátolja. Most a legutóbbi időkben egyre nagyobb nyomást fejtenek ki, hogy a dialektikus materializmus mind a társadalomnak, mind az egyénnek egész életét áthassa. Ahogy mondják: minden ember éljen „szocialista” életet. Ennek a szocialista életnek körülményei napról-napra súlyos lelkiismereti problémák és döntések elé állítanak benneteket.

E kínzó kérdések közül megemlítünk néhányat:

Szabad-e hallgatnotok, ha az Egyházat, a keresztény hitet az iskolákban, az üzemekben és gyűléseken megrágalmazzák?
Tétlenül nézhetik-e a szülők, ha gyermekeiket az iskolában hitük miatt háttérbe szorítják és kigúnyolják?
Részt vehettek-e a szocialista szertartásokon, például névadáson, ifjúvá avatáson, pap nélküli temetésen, hogy ezáltal súlyos kellemetlenségektől szabaduljatok?
Aláírhattok-e olyan határozatokat és kötelezettségeket, melyek a ti keresztény lelkiismeretetekkel ellenkeznek?
Szabad-e az istentelenség propagandáját támogatnotok?
Megmaradhattok-e, vagy választhattok-e olyan hivatást, melyben a tapasztalat szerint nem élhettek keresztény életet?
Vállalhatjátok-e a besúgó szerepét?
Engedhettek-e püspökeitekkel szemben olyan csoportok rábeszélésének, melyek magukat „kereszténynek” nevezik?

Ezeknek és az ehhez hasonló kérdéseknek a megválaszolása sokszor egyéni és családi életeteknek súlyos hátrányaival jár.

Végeredményben a legnagyobb kérdés számotokra:
Van-e lehetősége a keresztény embernek a jelen körülmények között keresztény módjára élnie?
Találhat-e a jelen körülmények között olyan hivatást, mely az ő keresztény életét betölti?

Hála Istennek, mi tudjuk, hogy sokan közületek e kérdésekre a Szentlélektől kapott világossággal válaszolnak és a kegyelem erejével ennek minden nehéz körülményét magukra vállalják. De tudjuk azt is, hogy a kérdések mennyire gyötrik a többséget, és mennyire keresik rájuk a választ.
Éppen ezért kötelességünknek tartjuk, hogy felvilágosító és egyúttal erősítőszóval forduljunk hozzátok, - ezeknek a dolgoknak a megítéléséről és a jelen körülmények közötti küldetésetekről.

II. A KERESZTÉNY ALAPELVEK

Minden kérdésre most nem tudunk választ adni, mert az élet nagyon sokrétű. De meg akarjuk mutatni azokat az alapelveket, amelyek hozzásegítenek a helyes út megtalálásához.

1. A ti keresztény életetek célját a Megfeszített követésében lássátok.

A következő tanácsok csak arra lesznek eredményesek, ha szilárd az elhatározásotok, hogy a Megfeszített tanítványai lesztek. A keresztény életet áldozatvállalás és lemondás nélkül elképzelni nem lehet, különösen ebben a mai világban, amelyben élünk. Az Egyház nem tudja megmondani nektek, hogy hogyan tudtok minden nehézséget elkerülni és hátrányos megkülönböztetésektől szabadulni. De megmutatja nektek az Egyház azt, hogy hogyan találjátok meg az örök üdvösségre vezető utat „jó lelkiismerettel és igaz hittel” (1Tim 1,6) Vannak a Szentírásnak olyan részei, melyeket állandóan szem előtt kell tartani, hogy az abban foglaltak szerint alakítsátok lelketeket.

Gondoljatok pl. az Úr eme komoly szavára: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?” (Mt 16,26) És emlékezzetek a római levél bátorító szavaira: „Ki ragadhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség? Ruhátlanság, életveszély vagy a hóhér bárdja? Semmi el nem szakíthat minket az Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézuusban, a mi Urunkban van.”(Róm 8, 34-39)

2. Szilárdan valljátok meg Krisztust és az Ő Egyházát.

Hívő keresztények is sokszor keresnek mellékutakat, hogy az elvi döntésektől szabaduljanak. Mások pedig ezt a kiútkeresést a gyengeség és a kezdődő hitehagyás jelének veszik és még jobban megzavarodnak, A mellékutakon való járással csak még súlyosabb helyzetbe kerültök és a döntéstől mégsem szabadulhattok meg. Legtöbbször a legjobb nyíltan kimondani: „Katolikus vagyok, ezt nem tehetem meg.”

3. Tagadjatok meg minden közreműködést, mely a szocializmus istentelen világnézetéhez való csatlakozással lenne egyértelmű.

Krisztust félreérthetetlenül megvallani egyet jelent azzal, hogy a materializmust félreérthetetlenül megtagadom. Ne hagyjátok magatokat megnyugtató szóbeszéddel megzavarni. A szocialista szertartásokról ismételten szólottunk hozzátok. Így most csak a múltkori pásztorlevelünk következő mondatára utalunk és ismételten kihangsúlyozzuk:

„Katolikus, keresztény nem vehet részt névadó ünnepségen, szocialista ifjúavatáson, papnélküli temetésen, vagy más hasonló egyházellenes ünnepségeken anélkül, hogy hitét meg ne tagadná. Az istenhit és az istentagadás között nincs kompromisszum. „Tagadjatok meg ígéretet, mellyel akár gyerekeitek iskolába való beiratkozásakor, akár az üzemben, ahol dolgoztok, arra akarnának kötelezni, hogy ezeken a szertartáspótló ünnepségeken részt vesztek.

4. Ahol tudtok, álljatok ki mindig a hit és az igazság mellett és sohase hallgassatok emberfélelemből.

Bizonyos, hogy nem mindig tudjátok hallatni a hangotokat, ha valahol igazságtalanság történik, vagy ha az Egyházat, vagy a hitet gyalázzák. Jól meg kell fontolnotok, hogy mikor beszéljetek és hogy a nyílt szó mikor hasznos. Sajnos azonban, hogy sokan akkor is hallgatnak, amikor beszélni lehetne, sőt beszélni kellene is. Különösen gyermekeitek hitének védelmében, amikor hitük miatt hátrányos helyzetbe jutnak, ilyenkor kellene a szülőknek bátran és okosan ellenállniuk.

5. Nem szabad közreműködni közvetlenül azokban a dolgokban, amelyek a keresztény lelkiismerettel ellenkeznek.

Sok dolgot nem tudtok megakadályozni,melyet mások Isten parancsolata ellen művelnek és megtörténhetik, hogy azt, amit ti helyes szempontból tesztek, mások meg nem engedett célokra fordítják. Őrizzétek meg a helyes ítélőképességeteket, hogy a jót a rossztól megkülönböztetni tudjátok. Minden egyes esetet külön vizsgáljatok meg, hogy mennyire mehettek el abban. Ha például bizonyos hivatás gyakorlása az Egyház elhagyása, vagy a keresztény élettel össze nem egyeztethető magatartás nélkül nem lehetséges, - akkor bár nehéz szívvel –de azt kell tanácsolnunk, hogy arról a hivatásról mondjatok le, azt az állást hagyjátok ott. Ha ilyen ügyben bizonytalan a lelkiismeretetek, forduljatok tanácsért egy tapasztalt lelkipásztorhoz, vagy akár egy jámbor hittestvéretekhez. Mindennap imádkoznotok kell, hogy a h elyeset megismerjétek és imádkoznotok kell lelki erőért, hogy a megismert helyest meg is tegyétek.

6. Legyetek óvatosak mindazokkal szemben, akik a kereszténységgel visszaélnek.

Nap, mint nap halljuk, hogy csoportok, melyek magukat kereszténynek nevezik, gyűléseken való részvétel, vagy más tevékenységbe való belekapcsolástok által a ti szilárd álláspontotokat megingatni és megzavarni és az egyház pásztoraitól titeket elszakítani törekszenek.

Minden ilyen kísérletezéstől tartsátok magatokat távol. A velük való együttműködéssel sem az Egyházon nem segítetek, sem az egyes személyeken. Sőt ezáltal a viselkedés által megzavarjátok saját magatokat és másokat is. Hála Istennek, az ilyesfajta törekvések eredménytelenek maradtak. A jövőben is maradjunk egységesek.

III. A KERESZTÉNY EMBER KÜLDETÉSE/HIVATÁSA

Tanításunkkal és intésünkkel most arra a nagy hivatásra akarunk figyelmeztetni titeket pár szóval, mely Isten rendelése szerint a mai életből adódik számotokra.

1. A mai helyzet ügyeteket az Úr trónusa elé viszi.

A jelen óra titeket az eddigieknél jobban akar összekötni az Istennel. A mindenfelé megkövetelt istentagadás örvendetes tapasztalattal jár: s ezt: az istenhitet kiirtani nem lehet!! Ha bár sokan bizonytalanakká is válnak, mások azonban – a fiatalok között is – annál inkább keresik az Egyház válaszát és kapaszkodnak támogató kezébe. Minden gondunkban a zsoltárossal mondjuk: „Nekem azonban jó az Istenhez ragaszkodnom, az Úrban, az Istenben bízom.”(Zsolt 72,28).

A jelen időben néhányan közülünk a tüzes kemencébe zárt három ifjúhoz váltak hasonlóvá, akik a kemencében még hangosabban dicsérték az Istent, mint addig.

Azt mondják, hogy a hit idejét múlta, és hogy árt az embereknek. A keresztény embernek az a hivatása a mai életben, hogy megmutassa, hogy mire képes az ember, az Isten segítségével. Isten nélkül az ember nyomorékká satnyul. Ez a világ rátok szorul. A világ szemében ti az Isten előtt álltok és az Ő szeretetének vagytok – imádkozva és áldozatot hozva – a képviselői. Így a ti életetek rendkívül mély értelmet nyer.

Ha fáradtnak és törődöttnek érzitek magatokat, hozzátok szól az Úr szava: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve és én felüdítelek titeket.” (Mt 11,28)

Olyan öröm birtokában vagytok, melyet senki nem vehet tőletek és amelyik átnyúlik az örökkévalóságba is.

2. A mai helyzet megerősíti a családok erejét.

Ma jött el a családok nagy órája. Minél inkább fenyegeti az egyént a tömegemberré válás és az istentelenség, a családoknak annál jobban az emberiesség és az élő hit várává kell válniok. A megpróbáltatás itt is olyan erőket fog feléleszteni, melyek egyébként alva maradtak volna.

Az 1959. december 2-i iskolai törvény által az istentelen iskolának gyermekeitekre való ráhatása még erősebb lehet és azt, hogy számukra hitbeli eligazítást adjatok, új veszély fenyegeti. A törvény szándéka és törekvése az, hogy a szülőknek a gyermekükhöz való jogát korlátozza. Ezért mi püspökök kötelességünknek tartottuk, hogy a család –a szülő – és a gyermek nevében felemeljük tiltakozó szavunkat.

Most azonban ebben a hozzátok intézett szózatunkban reménységet, de egyben felelősségérzetet akarunk bennetek ébreszteni. Bízzatok a család fenntartó és nevelő erejében. „Tengernyi víz sem tudja eloltani a szeretetet.” – mondja a Szentírás. (C.c 8,7)

Ne engedjétek a gyermekeknek és a felnőtteknek sokoldalú igénybevétele által a családi életet szétzülleszteni, hanem minden időt minél jobban használjatok ki, hogy együtt lehessetek. A családi élet ma a legjobb hitoktató és nevelő a gyermek számára – és ti szülők vagytok gyermekeitek első számú hitoktatói és lelkipásztorai. Ha pedig valakit a családban a hitetlenség, vagy a közömbösség megfertőzött, akkor vegyétek őt körül türelmes és megértő szeretettel. Semmiféle illúzióba nem ringatjuk magunkat, tudjuk, milyen nagy a családokat fenyegető veszedelem, és mennyi a szétesett család. De még nagyobb a bizodalmunk, hogy a jelen szükségben az igazi keresztény család élete mégis megerősödik.

A családoknak ezen helyzetében és az őket fenyegető veszedelmek közepette az egyházközségeknek, plébániáknak arra kell törekedniök, hogy meleg családi közösségeket fejlesszenek ki, hogy a családoknak, a küszködő ifjúságnak és az egyedülállóknak biztos támaszt nyújtsanak.

3. A mai helyzetben tegyetek mindenkivel jót.

A mai iparosodott világ az embernek az emberhez való viszonyát veszélyezteti, különösen ott, ahol az emberekre világnézeti nyomás nehezedik. Az emberek mind gyakrabban hidegen és gyanakodva mennek el egymás mellett. De éppen az ilyen fagyos környezetű világban vágyódik az emberi szív megértő és támaszt nyújtó barát után és keresi a testvérnek jóságos kezét. Ebbe a világba nyertünk mi küldetést, hogy „üdvözítő Istenünk jóságát és emberszeretetét” mutassuk meg nekik. (Tit 3,4). Boldog, aki ezt megérti, a mai nehéz helyzetben megtalálja a hivatását.

És ezt a szeretetet leginkább azokkal szemben mutassátok meg, akik tévelyegnek és Istent elvetik. Az ilyenek szíve üres és boldogságra és szeretetre éhezik, - még akkor is, ha magabiztos és kemény szóval fordul ellenetek. Éppen ezeknek van szüksége leginkább a ti szeretetetekre. Ha ti, mint Krisztus tanítványai, a Jó Pásztor könyörülő szívével járjátok a világot, sok sebet gyógyíthattok meg, bátortalanokat megerősíthettek és sok tévelygőnek utat mutathattok. Persze, ezt a feladatot csupán emberi erővel nem hajthatjátok végre, hanem csak az Isten szeretete által, mely a Szentlélek által reánk kiárasztott.

4. Szenteljétek meg állapotbeli kötelességeiteket. A mi időnk és mi korunk a nagyértékű és állandó munka kora. És éppen nektek kell megérni, hogyan teszik Istenné és az emberi élet végső céljává a munkát, amely ugyanakkor nehéz és nyomasztó teherként van a nyakunkban. A munkának ebbe a világba ti, mint keresztények küldettetek.

Ti, mint Isten fiai és leányai dolgozzatok. Számotokra a munka nagyon nagy dolog; Istentől reátok szabott feladat. Az Ő világát kiépíteni, törvényeit felfedezni a feladatotok. De a munka után vár titeket a megpihenés Istenben, mint az ember legmélyebb vágyának beteljesedése. Ezért a ti hétköznapjaitok az Úr napjaival vannak beoltva, és így a ti munkában töltött óráitok imádkozó és istenszerető lélek erejéből élnek. Testvéreitekért dolgoztok. Minden munka a keresztény ember számára valamiképpen szolgálatteljesítés embertársával szemben, akár egyén akár a közösség számára. Ti családotokért és gyermekeitekért dolgoztok. Ha ma ugyanannyit beszélnek a „közösségi munkáról” – úgy a keresztény ember a hit fényénél látja munkájának felelősségét a közösséggel szemben, és éppen ezért legjobb tudása szerint dolgozik, és igyekszik erejének javát nyújtani.

Ti úgy dolgozzatok, mint kereszthordozó Urunk tanítványai. A munka robotja, mely néha olyan nyomasztó tud lenni, a keresztény számára megenyhül a kereszthordozó Krisztussal való kapcsolat révén. S ez a kapcsolat az áldozati oltárhoz való rendszeres járásban teljesedik ki. Ezért tud vidám lelkületű lenni a keresztény ember az ő munkahelyén, és ezért tud minden munkát, mely egyébként őt ki nem elégíteni, felebarátjáért végzett áldozat és engesztelésképpen elvégezni.

Összefoglaljuk pásztorlevelünket Szent Pál szavaival: „Méltón éljetek ahhoz a hivatáshoz, melynek részesei lettetek.”(Ef 4,1) A mi életünk a jelen világban nem a vak sors vezetése, - legyen bár olykor nagyon nehéz is, de az mégis csak az Úrtól reánk kirótt feladat. A szó, melyet hozzátok intéztünk, olyan szívből fakadt, mely életetek terhét ismeri és veletek együtt szenved. Mégis pásztori tisztünk felelőssége és atyai szeretetünk kényszerített, hogy így beszéljünk. De tudjátok meg azt is, hogy az eljövendő böjti időben nap mint nap az oltárnál megemlékezünk gondjaitokról és imáinkkal köztetek leszünk. De ti is közelítsetek az Úrhoz ebben a kegyelmi időben elmélkedéssel és imádsággal, hogy az Ő hívását megértsétek és a kegyelem erejével követhessétek. És ha az Egyház lemondásra és áldozatvállalásra kér titeket, akkor a Megfeszítetthez akar titeket közelebb vezetni, és a mindennapi élet küzdelmeire akar képessé tenni benne teket. minden nehézségek közepette a nemzetek apostolával imádkozunk hívő bizalommal: „Neki pedig, aki a bennünk működő erővel minden megtehet, azonfelül is, amit kérünk, vagy amit megértünk, dicsőség legyen az Egyházban és Jézus Krisztusban, minden nemzedéken át, örökkön örökké. Amen.”

Áldjon meg titeket a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Amen.
Berlin, 1960. január 20.
A berlini püspöki konferencián összegyűlt püspökök és püspöki helynökök

forrás: http://doktori.btk.elte.hu/hist/wirthnedierabernadett/diss.pdf