Reginald Garrigou-Lagrange: Isten országának békéje,

a mennyország előíze

Fejezet a szerző "A megkezdett örökélet" c. könyvéből, amely megtalálható a Pázmány Péter elektronikus könyvtár állományában.



Ha a szentek útját követjük önátadásban, áldozatban, lemondásban, végül a bennünk lakozó Isten országának örömeit fogjuk magunkban tapasztalni és élvezni.

Az igazi lelki boldogság a kereszt tövénél, az áldozat szelleméből fakad. Ez irtja ki lelkünkből a rendetlen hajlamokat. Ez biztosítja lelkünkben az első helyet Isten és a lelkek természetfölötti szeretetének, a charitasnak, amellyel azután együtt jár a lélek békéje és megnyugvása. De ez az igazi mély lelki gyönyörűség csak akkor válhatik osztályrészünkké, ha érzékeink, érzelmeink, lelkünk, teljesen megtisztultak. E végből sok szenvedésen és megpróbáltatáson kell átmennünk: ezek tesznek minden földi dologtól függetlenné. Meg van írva az Apostolok Cselekedeteiben (14,21), hogy „sok háborúság által kell bemennünk az Isten országába”.

Az isteni ébredés

Sok fájdalmas hányattatás után mintha felébredne a jó Isten lelkünk bárkájában. (Mt 8,24) „A lélek úgy érzi, mintha egyszerre felébredne és megmozdulna benne az isteni Ige” (Keresztes Szent János: Az élő szeretetláng, IV.) és az isteni Uralkodó most már parancsra nyitja benne ajkát. Országolni kezd, dicsőségben és kegyességben.

A lélek előtt már-már megjelenik Istennek kegyelemtől és csodatettektől sugárzó arca. „Abban áll ennek az ébredésnek a nagy boldogsága, hogy Isten által ismeri már meg a teremtményeket és nem a teremtményekből Istent; vagyis az okból az okozatokat és nem az okozatokból az okot.” (Uo.}

Ekkor teljesül be a Zsoltáros imája: „Serkenj fel már Istenünk! Miért feledkezel el rólunk teljességgel?” (Zsolt 43,24) Keresztes Szent János magyarázatában (uo.) ez ennyit jelent: „Ébressz föl bennünket és világosíts meg. Uram, hogy megismerjük és szeressük azokat a javakat, amelyeket mindig elénkbe tartasz...”

Ezt a kegyelmet fejezi ki a 39. zsoltár: „Expectans expectavi, várva vártam az Urat, s felém hajolt és meghallgatta imádságomat, a mélységből felemelt, megtámogatta léptemet és ajkamra új éneket adott.”

Ebben a dicsőséget és hatalmat sugárzó ébredésben „a Szentlélek mélységesen önmagába meríti a lelket s szeretetre lobbantja isteni fényével és gyöngédségével... Minden fogalmat és érzést meghaladó módon lobbantja szerelemre maga iránt Istennek mélységeiben.” (Uo.)

Ezek a kegyelmek előkészítenek arra a másik felébredésre, a halál végső pillanatában. Akkor a lélek majd elhagyja a testet. Mint szellemi magánvaló fogja önmagát szemlélni, az angyalok módjára. A végső felébredés pedig a glória mennyei dicsőségébe, az Isten szemtől-szembe való látására jutás lesz. Boldogok a szentek, akiknél ez egybeesik a halál pillanatával. Mihelyt lelkük elhagyja a testüket, szemtől-szembe látja Istent, s Istenben előbb látja meg önmagát, mint önmagában. Még gyászolják őket és ők már céljukhoz érkeztek, a boldogító Isten-látás világosságába. Az evangélium szavaival: „beléptek Uruk örömébe”.

Az élő szeretetláng

A tökéletesek lelkében az isteni ébredés már itt e földön olyan szeretetlángot gyújt, amely részesedés a Szentlélek égő szeretetlángjában. „Ez már nemcsak lassan emésztő tűz módjára alakítja át a lelket édes szeretetté, hanem lobog és lángokat vet benne... Így működik a Szentlélek abban a lélekben, mely már csupa szeretetté vált. Lelki tevékenységei a ki-kicsapó lángnyelvek... Így azután ezek mérhetetlen értékűek s egy ilyennel több érdemet szerez, mint amennyit azelőtt egész élete folyamán... Ebben az állapotban a lélek nem magától cselekszik, hanem a Szentlélek indítja őt, munkálkodik benne... Valahányszor fellobog benne ez a láng, mindannyiszor úgy érzi, mintha az örök boldogságban részesülne. Az élő Istent élvezi, a Zsoltáros (83,3) szava szerint: „Szívem és lelkem ujjongott élő Istenemben.” (Uo. 1,1)

Ez a láng megsebzi a lelket, de a seb kedves, üdvös, életet hoz, nem halált. A lélek annál szentebb, minél jobban megsebzi a szeretet. (Vö. Keresztes Szent János leírását, Szent Terézia, Assisi Szent Ferenc sebzéseit.)

* * *

Midőn a szív így szeretetben ég, e tűz, az isteni „tűzlámpák világa” megvilágítja a szellemet is. Szemléli Isten kiválóságait, a tűzlámpákat: a Bölcsesség, Jóság, Irgalom, Igazság, Gondviselés, Mindenhatóság. Ezek az isteni szivárvány színei. Ezek Isten benső életében, titokzatos lényegében egymással azonosulnak, a nélkül, hogy egymást megszüntetnék, ahogyan a földi szivárvány színei forrásukban, a fehér fényben egyesülnek. (L. Élő Szeretetláng, III. 1.)

A lélek képességei mintegy beolvadnak az isteni tűzlámpák világába (Uo. 5, 6.); ez valóban az örökélet előíze.

„A lélek végtelen mélyre merül e gyöngéd lángban, a lángok mindegyike kegyes szeretetsebet ejt rajta, s valamennyi együtt még jobban megsebzi, s elevenebb szeretetre kelti Isten erejéből. Jól megérti, hogy ez a szeretet az örökélet szeretete s minden jót magába foglal. Megérti az Énekek Éneke arájának szavát: „A szerelem erős, mint a halál, a szeretet lámpái tüzes és lángoló lámpák.” (Uo. 1.)

Az okos szüzek mécsesének lángja innen táplálkozik. (Mt 25,4–7)

Az Énekek Énekének egy gyönyörű kommentárjában olvassuk (Robert de Langeac, Virgo Fidelis, Paris, Lethielleux, 1931): „Az isteni szeretet emésztő tűz. Gyökerestül átjárja a lelket. De nem pusztítja el, Önmagába változtatja. Képe, ó mennyire tökéletlen képe az az anyagi tűz, amely a fát legkisebb rostjában is átjárja, a vasat a legrejtettebb molekulájában is átizzítja. Egy-egy erősebb kegyelemáram hatására az isteni szeretetre gyűlt lélek lángnyelveket vet. A lángnyelvek felcsapnak Isten felé. Tőle valók, felé törnek, ő utána emészti magát a lélek. A lelket felemelő charitas, a teremtetlen charitas teremtett, véges, analógiás, de mégis valóságos vetülete.”

Keresztes Szent János hasonlata szerint az így Istenbe merült lélek Vele oly egy, mint a levegő a tűzzel a lángban. A Teremtő és a teremtmény között végtelen marad a különbség, de Isten oly bensőségesen van jelen a megtisztult lélekben, hogy önmagába meríti, a megszentelő kegyelem növelésével istenivé teszi, természetében, istenségében, benső életében valóságosan és igazán részesíti.

Tüzes, zúduló, mindent betöltő áradatkép csap a megtisztult lélekbe, az egyesítő szeretet. Először alig venni észre, de folyton emelkedik. A lélek mindinkább éhezi és szomjúhozza Istent. (Zsolt 52,2) „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot.” Az örök élet előíze és kikezdése ez. (Szent Tamás: „Quaedam inchoatio vitae aeternae.”) A kegyelmi élet normális, de végső kiteljesedése. A kegyelem a glória (mennyei dicsőség, szerető Isten-bírás) magva.

De messzire meghaladtuk a felcsigázott képzelet érzelgéseinek hamis csillogását, amelyben hiába keresnénk mély Isten-ismeretet, áldozatkészséget, nagylelkű szeretetet. A kettő úgy viszonylik egymáshoz, mint a gyémánt és az üvegutánzat.

Mi szól nekünk ebből a talán nagyon is magasnak látszó tanításból?

Nagyon is magas akkor volna, ha a keresztségben nem nyertünk volna kegyelmi életet. Hiszen ennek bennünk is az örökéletben kell kivirágoznia. Magas volna, ha nem járulnánk gyakran a szentáldozáshoz, amely ezt a kegyelmi életet táplálja bennünk. Gondoljuk meg, hogy minden szentáldozásunknak lényegesen buzgóbbnak kellene lennie az előzőnél. Mindegyiknek növelnie kell bennünk Isten szeretetét, s ezáltal nagyobb buzgóságot kellene bennünk keltenie Urunk másnapi vételére.

Minden bensőséges lélek, aki vágyik az egyesítő szeretetre, hozzá is jutna, ha nem térne ki a megpróbáltatások elől, melyeket Isten rá mér, hogy megtisztítsa. (Élő Szeretetláng, II. 5.)

* * *

Sienai Szent Katalin tanítása megegyezik Keresztes Szent Jánoséval. Dialógusában (53,54.) magyarázatot kapunk Urunk e szavairól: „Szomjazik, jöjjön hozzám és igyék és az élő vizek forrásai fakadnak majd őbenne.”

A magyarázat így szól: „Az én Fiam, örök Igém mindenkit hívott, mikor szorongó vágyódással kiáltotta a templomban: «Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék»... Meghívott a kegyelem élő vizeinek forrására. Tartsatok ki mellette, tövisen, viharon, jó és rossz sorson keresztül. Legyetek állhatatosak és rám találtok. Élő vizet adok nektek, az én Fiam, szeretetem drága Igéje által...”

„De csak annak, aki szomjazik. Ez az első feltétel csak azoknak szól, akik szomjaznak. Aki nem szomjazik, az nem tart ki, megállítja útján az első fáradság, elvonja figyelmét az első élvezet... Az üldözés elrettenti, annak első szelére hátat fordít... Mindig eszetekben legyen a mondhatatlan szeretet, amelyet Szent Fiamban megmutattam nektek. Akkor eltölti lelketeket a charitas, a felebaráti szeretet, sok-sok valódi erény. Akkor szomjazik a lélek. Szomjazza az erényt, az én dicsőségemet, a lelkek javát; és minden más szomjúság kivesz belőle. Biztonságban jár, nem bántja a hiúság: önmaga és a veszendő dolgok fölé emelkedett... Szemléli keresztrefeszített Krisztusomban megnyilatkozott végtelen szeretetemet... A mulandó dolgok szabadon hagyják szívét, s az megtelik az égi szeretettel, eljut a kegyelem vizéhez. Áthalad a keresztrefeszített Krisztus kapuján, élvezi az élő vizet, részesedik bennem, a béke tengerében.”

* * *

Mi következik ebből a gyakorlatra?

Gyakran imádkozzunk így: „Uram, engedd, hogy megismerjem, többé vagy kevésbé tudatosan, milyen akadályt vetek kegyelmed munkájának bennem. Adj erőt, hogy az akadályokat leromboljam. S ha én ezt nem tenném, tedd meg te, még ha sokat is kell szenvednem belé.”

„Uram, mit kívánsz ma tőlem? Add értésemre, mi nem tetszik neked bennem? Taníts megbecsülni értem ontott szent véredet, szentségi és lelkiáldozásaimat, amelyekkel megsebzett szent Szíved táplál. Uram, növeld szeretetemet irántad. Add, hogy lélekben úgyszólván szüntelenül veled legyek. Hogy mindent elfogadjak, amiben részesítesz. Hogy ne álljak kegyelmed útjába, hadd világosítsa meg, éltesse a lelkeket.”

Pax in veritate – Béke és igazság

Az ember így már nem önmagának, hanem Istennek él. (S. Th. II., II. q. 17, a. 6 ad 3.) Mondhatja: „Krisztus az én életem és a halál nekem nyereség.” (Fil 1,21) Nem munkám, nem tudományom az én életem, hanem maga Krisztus.

Így jutunk el a bennünk lakó Szentháromság szinte állandóan tapasztalati ismeretére.

„Ó örök Szentháromság! Ó Istenség! Ó isteni Természet, mely a Fiú vérét oly értékessé tetted! Feneketlen tenger vagy, örök Szentháromság. Minél mélyebben elmerülök benned, annál jobban megtalállak. Minél jobban megtalállak, annál jobban kereslek még. Rólad sohasem lehet azt mondani, elég. A mélységeidben gyönyörködő lélek szünet nélkül vágyik feléd s mindig jobban éhez... Tűz vagy, soha ki nem alszol, elemészted a lélek minden önösségét, felolvasztod fagyát, megvilágítod. A lélek mindig mélyebben merül fénytengeredbe s benne békét talál.” (Dialógus, 167.)

Így értsük Szent Pál szavát (Fil 4,7): „Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, oltalmazza meg szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.”

Ez a harmadik megtérés gyümölcse, az örökélet előíze.


Real Time Web Analytics