Juliánus barát: Úgy tűnik, Ferenc pápa nem olvasta

a Bibliát - avagy hova vezet az egyházi polkorrektség?



Az, hogy a meleglobbi a Katolikus Egyházban is jelen van, egyáltalán nem újdonság, mint ahogy az sem újdonság, hogy kívülről és belülről egyaránt folyamatosan támadja az Egyházat, mint a normalitás egyik utolsó pillérét, és az sem újdonság, hogy a liberális sajtó ehhez nagy lelkesedéssel asszisztál. A németországi Egyház progresszív lépései szintén nem hatnak az újdonság erejével, annak idején a "Conchita Wurst" fellépése a bécsi székesegyházban már előrevetítette, hogy a Lajtától nyugatra bármi megtörténhet, és meg is fog történni. Az újdonság az, ahogyan a pápa (azaz lényegében az Egyház) reagált erre.

2022 január 24-én több nyugat-európai híroldal után az Indexen is megjelent a hír, hogy 125 pap és egyházi alkalmazott "azonosította magát az LMBTQ közösség tagjaként", azaz nyíltan beismerték, hogy ők semmibe veszik a teremtett világ rendjét, és mellesleg a Biblia tanítását is. És mintegy mellékesen azt követelik, hogy vegyék ki az Egyház tanításából a rájuk nézve bántó doktrínákat - azaz lényegében nem kevesebbet akarnak, mint átírni a Bibliát. De ettől még - szerintük - ők katolikusok. És itt nem holmi magányos akcióról van szó, hanem egy nagy média megjelenéssel járó, professzionális, jól szervezett támadásról, amely egyébként illeszkedik a németországi Egyház által elkövetett provokációk sorába. A hír szerint Hamburg érseke is rögtön sietett kifejezni a tiszteletét a meleg provokátorok iránt. Hogy azért-e, mert esetleg ő maga is közülük való, az nem derült ki... (Akit részletesebben érdekel, írja be a keresőbe a "125 catholic coming out" kifejezést, és olvasgassa a találatokat.)

Ismétlem, a korábbi németországi események tükrében ebben olyan nagy meglepetés nem volt, sőt kicsit még meg is nyugodhattunk, hogy "csak" papok és hitoktatók coming outoltak, és nem egyből az egész német püspöki kar... A meglepő inkább Ferenc pápa reakciója volt. Ugye egy ilyen eseményre, főleg, ha már a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, a pápának reagálnia kell valamit (például kiközösíteni az érintetteket, ha már voltak olyan kedvesek, hogy segítőkészen listázták saját magukat...)

Nos, e helyett Ferenc pápa semmit nem reagált, ellenben 3 nap múlva, január 27-én - mintegy teljesen véletlenül -hirtelen eszébe jutott, hogy a meleg gyerekeknek a családban való elfogadása miatt aggódjon. A Reuters, majd az Index is idézte a pápa szavait, miszerint "a szülőknek kötelességük segíteni a meleg gyermeküket". A cikkben utána szó van elfogadásról, tiszteletről, jogokról, csak éppen egyvalamiről nem: arról, hogy a homoszexualitás bűn, mert "utálatos az Isten előtt" ( https://index.hu/kulfold/2022/01/27/ferenc-papa-tamogasd-a-meleg-gyermeked-gyermekem-/ ).

Csak hogy felfrissítsük az emlékeinket, valamint, ha esetleg a kedves olvasó még nem hallott volna róla - én ismerek sok keresztényt, aki ezen meglepődött - nézzük meg, mit is ír a Biblia a homoszexualitásról: "Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk. " (Mózes 20, 13). De ha valakit ez nem nyugtat meg, akkor legalább még 3 helyen talál a Szentírásban ehhez hasonló sorokat, ellenben olyant részlet, ami felülírná esetleg ebben a Mózesi Törvényt, sehol nem található az egész Bibliában.

Elég nagy szégyen, hogy sok katolikus iskolában is nemes egyszerűséggel "elfelejtik" ezt megismertetni a tanulókkal, így aztán egyre több olyan keresztény lesz, aki a homoszexualitás helyett a homofóbiát fogja bűnnek vélni.

De mi lesz a következő lépés? Módosítani kell a Szentírást? Elképzelhető az, hogy ami 2000 éven át bűn volt, az egyszer csak erény lett? Vagy mindig is erény volt, ez esetben Mózest el kell ítélnünk?

A kérdés nagyon is aktuális, Finnországban éppen (jan. 25.) bírósági per kezdődött a volt belügyminiszter ellen, a vád pedig az, hogy egy Twitter-posztban a Bibliát idézte, és ezzel megsértette a melegeket. (Jellemző, hogy nem valamely püspököt fogták perbe - ugyanis oda jutottunk, hogy Nyugaton már csak a politikusok merik a Bibliát idézni...) A perről a magyar nyelvű sajtó is széleskörűen beszámolt, lásd pl. itt: https://mandiner.hu/cikk/20220126_paivi_rasanen_kulfold_finnorszag_homoszexualitas_biblia

Arról természetesen nem hallottunk a sajtóban, hogy - szemben a meleg gyerekek elfogadásával - Ferenc pápa aggódott volna a Bibliát idéző keresztények meghurcolása miatt. Végül is igaza van, hiszen egy marginális kisebbség vagyunk, nem várhatjuk el, hogy hozzánk legyenek igazítva a törvények. Inkább mi igazítsuk a Bibliát a világ elvárásaihoz. Merjünk kicsik lenni!

Közben persze egyidejűleg halad a támadás a másik fronton, a papi molesztálások ügyében. Lassan már a kora középkorig visszamenőleg igyekeznek felgöngyölíteni az eseteket, hogy minél nagyobb és nagyobb összesített számok jöjjenek ki. Éppen pár napja támadják a lemondott(?) Benedek pápát, hogy annak idején tudott valamilyen ügyekről, de nem tett ellene semmit. (Magyarul itt olvashatunk erről: https://index.hu/kulfold/2022/01/20/gyermekmolesztalas-xvi.-benedek-papa-katolikus-egyhaz/ ).

Mégis mit tehetett volna? Talán karóba húzathatta volna az elkövetőket? Egy megfélemlített, döntés- és cselekvésképtelen szervezetet látunk, amelynek a vezetői csak egyvalamire koncentrálnak: hogy sikerüljön valahogy megúszni nagyobb botrányok nélkül. Bármit tett volna, azt a liberális sajtó azonnal kidobolta volna, így azt hitte, hogy akkor lesz a legkisebb baj, ha nem tesz semmit. Így most az a baj. Mint a nyuszikás viccben, ha lett volna rajta sapka, akkor meg az lett volna a baj.

De az egyidejűségen kívül mi köze a molesztálásos témának a jelenlegi coming outhoz? Hát csak az, hogy a homoszexualitás és a pedofília között szoros korreláció van. Ennek a mélyebb evolúció-biológiai magyarázatába nem mennék most bele, elégedjünk meg a statisztikákkal: lépten-nyomon hallhatjuk a sajtóban hogy így a ministránsfiúk, meg úgy a ministránsfiúk. Valamiért az ilyen ügyek többségének középpontjában nem a ministránslányok állnak, hanem a fiúk. Vajon miért? A fent említett cikk is elszólja magát, hogy "főleg kisfiúkat" molesztáltak.

Mint már korábbi cikkekben is említettem, szembetűnő, hogy miközben a teljes társadalomban a melegek aránya csupán néhány százalék, közben az egyház pedofil-ügyeinek az elsöprő többségét melegek követik el. A korreláció olyan magas fokú, hogy azt véletlennek minősíteni esztelenség.

Ezek fényében tehát a melegek Egyházon belüli elfogadását és egyenjogúságát követelni nem csupán a Biblia tanításának a semmibevételét jelenti, hanem egyben a lehető legaljasabb, szándékos bomlasztás. Ma azt követelik, hogy vegyék fel a melegeket, hogy aztán holnap majd lecsaphassanak azok pedofil ügyeire.

Akárcsak valami jól megtervezett autoimmun-betegség... Nem túlzás kijelenteni, hogy ez a legnagyobb veszély, ami ma az Egyházra leselkedik. Nem a lefejezős terroristák, és nem a Kim Jong Un, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják bántani; hanem a belülről mérgező meleglobbi és az azt maga előtt toló liberális sajtó, amely képes a testet és a lelket is mindenestül a kárhozatba taszítani.


Real Time Web Analytics