Helyreállították és megáldották a néhány éve lefejezett

Szűzanya szobrot Esztergomban





2021. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén áldotta meg dr. Török Csaba, a bazilika plébániai kormányzója az Esztergomi Várhegyen található lourdes-i barlang restaurált Szűzanya szobrát. Ez volt az az alkotás, melyet 2017-ben kegyetlenül megrongáltak.

2017. november 13-án ismeretlenek megrongálták és lefejezték a Szűz Mária szobrot. A fejet a padra helyezték, a testet ledöntötték, a virágokat szétdobálták. Ez a cselekedet sokakat mélységesen felháborított és a hívek már akkor remélték, hogy mihamarabb helyreállíthatják az alkotást.

Augusztus 15-én dr. Török Csaba köszöntötte az érdeklődőket a helyszínen, majd megjegyezte: a várhegyen álló lourdes-i barlang eredete még a nagyszeminárium idejéhez, az akkori Máriás-lelkülethez kötődik.

„Ennek öröksége és jele volt ez a hely, egészen pár évvel ezelőttig, amikor is egy baleset folyamán ez a szobor megsérült” – jelentette ki, egyúttal utalt a 2017 novemberében történt szomorú eseményre.

Kitért arra is, hogy a Keresztény Múzeum restaurátorainak köszönhetően sikerült helyreállítani a szobrot és a barlang környezetét is rendezték, így most nyugodt szívvel hagyhatják ott Mária képmását, hogy őrizze a hegyet, a plébániát és a várost.

Dr. Török Csaba a könyörgés után megáldotta a szobrot, majd a jelenlévők Kovács Zoltán szemináriumi rektoratya vezetésével elimádkozták közösen a loretói litániát.

Honlapunkon itt lehet olvasni a szobor csodálatos történetéről: hit_34.html

forrás: https://hidlap.hu/2021/08/16/helyreallitottak-es-megaldottak-a-nehany-eve-lefejezett-maria-szobrot/


Real Time Web Analytics