Tagle fogja Müllert felváltani a

Hittani Kongregáció (CDF) prefektusi székében?





Tagle egy koncerten énekel 2012-ben



A jelenleg már kiszivárogtatott hírekhez, miszerint Müller bíboros már benyújtotta lemondását a Hittani kongregáció éléről, a Rorate Caeli annyit tesz hozzá nagyon magas pozícióban lévő forrásra hivatkozva, hogy legmagasabb körökben már készen áll a terv, hogy Müllert a Hittani Kongregáció élén nem kisebb valaki, mint az ázsiai "Ferenc pápa", akit sokan Ferenc "trónörökösének" tekintenek, Luis Antonio Tagle bíboros fogja felváltani.

Müller, akit 2012. júliusában neveztek ki prefektusnak, az utóbbi években a Családszinódus, majd az Amoris Laetitia óta egyre jobban marginalizálódik. A jövőjét illető kérdés állandóan napirenden van a Római Kúriában az utóbbi években. Lehetséges, hogy visszaküldik Németországba, hogy betöltse a még mindig üres Mainz-i széket (amely hagyományosan piros sapkás érsekség), esetleg kap egy kirakatpozíciót, vagy pedig, mint tavaly Stanislaw Rylko bíboros, jóval a 75 éves kora előtt nyugdíjba lesz küldve.

Tagle teológiai munkássága nagyon szerény és tudományos hírneve főleg azokon az esszéken nyugszik, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat Bolognai Történelmi Iskolájának a tagjaként írt. A fősodratú katolikus média ravasz támogatása, ("mérsékelt nyelvezetű") progresszivista nézetei a Nemzetközi Teológiai Bizottságban végzett feladataival és a Joseph Ratzingertől először, mint a Hittani Kongregáció vezetőjétől, majd mint pápától kapott támogatással párosulva olyan tudományos aurát kölcsönzött neki, amely a valós teljesítményét messze felülmúlja. Megválasztása a Katolikus Biblia Szövetség (2014-ben) és a Nemzetközi Karitász élére (2015-ben), valamint kijelölése a rendkívüli szinódus három delegált elnöke egyikének tovább garantálja befolyását az egyetemes Egyházban.

Amennyiben ez a legújabb terv valóra válik, Tagle bíborosnak, aki júniusban lesz 60 éves, kedvező CV-je lesz a következő konklávéra: megyéspüspökként, majd érsekként végzett hosszú munka (több, mint 15 év), amit egy kúriai esküdtbíróság vezetése követett.

A két előző év februárjában Pio Pace atya a Rorate Caeli-nek hosszú cikkeket írt (angol nyelven) Tagle növekvő esélyéről a következő konklávé során, érdemes ezeket elolvasni:

Az utód - mi jön Bergoglio után? (2015. február).

Konklávé-előkészületek: a nagy szerkesztőségi manőverek Tagle bíborost jelzik (2016. február).

Forrás: Rorate Caeli


Real Time Web Analytics