Tóth Tihamér: Ateizmus és szocializmus

Az eszmék örök forradalma különböző irányok és áramlatok egész sorozatát emeli oltárra, melyek, mint a forró víz mélyéből fölszálló levegőbuborékok, több-kevesebb ideig maradnak fölszínen. Hivalkodnak azzal, hogy orvosságot találtak a beteg társadalom minden bajára; elmúlt századok verejtékes munkáját lekicsinyelve, maguknak követelik a szerintük végső szükségből megmentett társadalom há-láját; szűk, kicsinyes látóhatárukról örökélettel bíztatják magukat és tetszelgésük közben nem veszik észre, hogy hamarább elenyésznek, mint annak a nyugtalankodó forró víznek fehér buborékjai. Mint ezek a buborékok, ők is nagy zajjal léptek ki az életbe, ahol aztán pár év, legföljebb néhány évtized alatt az emberek belátják tanuk hasznavehetetlenségét, elveiktől elfordulnak s amire feltalálói azelőtt oly büszkék voltak, most igyekeznek minden rokonságot letagadni s nevüket már említeni sem merik. Helyükbe pedig hasonló föltűnéssel új, vagy az előbbiéből kialakult más divatos eszmék lépnek, hogy hasonló kimúlásnak nézzenek elébe.

Az eszmék változásának e tömkelegében elvétve hosszabb életűek is bukkannak föl, melyek vi-rágkorukkal már nemzedékek életét is betöltik; mindamellett oly félreismerhetetlenül magukon hordják az előbb-utóbb beálló elmúlás jeleit, hogy az ezen nézetek romboló hatásától félők – bár megfeszí-tett erővel – de a biztos győzelem tudatával folytathatják ellenük a küzdelmet. Egy régi templomot környező nagy vásártér az élet, ahol bódékból, vásáros sátrakból hangosabbnál hangosabb kikiáltók kínálgatják cifra áruikat. A vásáros nép mindenen kapva-kap; hol ide, hol oda csődül: alig bámulta az egyiket, még erősebb hang, még fülsértőbb zene csalogatja a másik látványosság felé; és mikor az est beálltával mindegyikből kiábrándulva tart haza, mikor a komédiások is fölszedték már sátorfájukat, az üres téren a fönséges csendben nem marad ott semmi, mint az a százados templom, hogy ósdi tornyá-nak keresztje uralkodjék továbbra is az egész tájékon.

Ily nagyobb feltűnést keltett, még ma is sokaktól járt csapást nyitott a nagyobb méretekben a XVIII. század végén fellépő istentagadás, ateizmus, amely kormányzást és politikát, tudományt és művészetet, gazdagok palotáját és szegények kunyhóját, az egész társadalmat, annak legkisebb életje-lenségeit is átjárta s amelyből úgy közvetlenül, mint közvetve a legvilágosabb szükségszerűséggel ala-kult ki a szociáldemokrácia néven ismert s a társadalom épületét vasizmokkal rázó elvek rendszere. Ugyan első pillanatra mintha alig fedeznénk föl némi távoli, nem is vérrokonságot az ateizmus és szo-cializmus közt; mintha mindössze annyi volna a közösség – az is sokszor csak leplezett – hogy a szo-cializmus az ateizmust használja föl tanai előkészítőjéül és viszont a szocializmus tanaival együtt ter-jeszti az istentagadást. Mindez azonban csak az első látszat ered menye és a kissé mélyebb kutatás is már úgy állítja elénk az ateizmust, mint a szociáldemokráciának, főleg pedig romboló tanainak anyját.

Ennek a vallástalanságnak fokonkénti fejlődése világosan áll előttünk. A XVI. század megfosztotta az Egyházat látható fejétől tagadván, hogy a pápa Krisztus földi helytartója volna; a XVIII. század megfosztotta Jézus Krisztust istenségétől azt állítván, hogy a Megváltó csak ember volt; ma pedig nyílt háború folyik minden ellen, ami még isteninek látszik; nyílt harc Istennel, természetfölöttivel, szellemivel, erkölccsel, tekintéllyel mindenütt, hol ezeknek csak nyomát is sejthetik; nem lekicsinylő mo-solygás többé, hanem döntő ütközet. Nincs Isten, sem hatalom – kiáltják; ni Dieu, ni maître (Proudhon)! Ki gondolta volna, hogy az ártatlan formában föllépő angol deizmusból mily tan fog ki-fejlődni: az állam istenítésének tana! Hiszen ők vallottak világot teremtő Istent; csak szerintük ez a ha-talmas Lény a teremtés után félrevonult, valahol messze szunnyadozik, a világot pedig hagyja a saját útján menni, világ kormányzásába, emberek tervébe bele nem avatkozik. Talán öntudatlanul, nem is rosszakarattal az igaz Isten eszméjét hamis fogalommal cserélték föl és észre sem vették, hogy akit most imádnak, az inkább teremtményük, mint teremtőjük; amilyen erkölcsöt ezzel az istennel iratnak elő, az inkább jelen cselekedeteik szentesítője és vágyaik megvalósulásának elősegítője. Az ilyen is-tenségtől aztán csak egy lépés kellett és eljutottunk a személyes Istent tagadó panteizmusig. És most már ha személyes Isten nincs, ha főbb törvényhozó nincs, akkor minden törvény az államtól jön, min-den ügynek legfőbb bírója, minden hatalomnak első forrása az állam; íme az állam az Isten és a Szent- írást lehet új alakban idéznünk: «Nincs hatalom, hanem csak az államtól, s amelyek vannak, az állam-tól rendeltettek».

Mikor a hihetetlen méretekben elterjedt és hatalmas arányokkal dolgozó ateizmust jelöltük meg a szociáldemokrácia rombolásainak előidézőjéül, távolról sem akar tűk kétségbe vonni azt a tudományos tételt, mely szerint a mai szocializmust a gépek föltalálásának s a gazdasági liberalizmus virágzásának szerencsétlen egybeesése, a terhek aránytalansága, a nem egyszer égbekiáltó igazságtalanságok, a helytelen alapokon nyugvó gazdasági elméletek alkalmazása stb. is okozták. Lehetetlen is volna ta-gadni, hogy amikor és ahol a mai méreteket meg sem közelítő vallástalanság még nem kísértett, társa-dalmi nyomorral, azok megszüntetését célzó elméletekkel már akkor is találkoztunk, «hiszen szegé-nyek mindig lesznek velünk». Ott van már Plato «De republica» című művével, ott az első kereszté-nyek fönséges kommunizmusa, ott vannak a jezsuiták kísérletezései Paraguayban, hogy csak egy-kettőt említsünk. De viszont azt is be kell látnunk, hogy amikor az ateizmus megkezdte diadalmas út-ját, az azóta csak itt-ott, szórványosan fölmerülő szocializmus megkapta fő jellegét: állandóságát. S hogy ezen két különböző körülménynek, az istentagadásnak és a romboló szocialista tanoknak egyide-jű összeesése éppen nem volt a véletlen műve, azonnal látni fogjuk; látni fogjuk, hogy ha a szociálde-mokrácia célja állami tekintetben a nép által kormányzott köztársaság, gazdasági tekintetben a va-gyonközösség, éppúgy vallási tekintetben ideálja az ateizmus.²

Darwin működése óta a fejlődés gondolata kísért az élet minden részében. Történelem, természet-tudomány, jog, bölcselet, erkölcstan állandó értéket, minden időre szóló igazságot nem tudnak fölmutatni; külső körülmények állandó fejlődésben tartják a világot. Az emberi társadalom folyton változó gazdasági szervezete azon talaj, melyből az összes eszmék kinőnek. Ma igazság gyanánt karolok át valamit, amit holnap megvetéssel sújtok; 2000 éve érvényes volt a tízparancsolat, ma már elavult; tegnap bűn volt valami s ma már mint erényt magasztalom. Hogyisne! Hiszen mi az erény, az erkölcs, a bűn? Termelvény, gazdasági tényezők eredménye, akár a cukor vagy petróleum, kávé vagy acél. Íme, ez volna az a tan, amely kezünkbe adta a természet és történelem összefüggésének titkát elrejtő ajtó kul-csát.

Alkalmaztuk ezt a tant a társadalmi életre s előttünk áll kialakulva a tudományos szocializmus, amint azt főképp viselői megalkották. Saint Simon, Louis Blanc s mások már próbálkoznak a tan kifejtésével, ami teljesen aztán Marxnak sikerül. Előtte áll Feuerbach rideg anyagelvűsége, Hegel dialekti-kája (tézis, antitézis, szintézis) s a minden belső okot tagadó örökös fejlődés tana. Az anyag folytonosan hullámzik, mozog s ez alkotja az emberiség történetét, melyben a gazdagság, szerszámok, technika az egyedüli irányadó tényezők. Az emberiség egész története merő gondolkozási folyamát, amelyben semmi sem állandó, csak egy van meg változatlanul: az állandó változás. Minden pillanat csak egy múló fázisa az önmagát öröktől fogva mozgató anyag változásainak. Mivel tehát minden történeti kor-szak az emberi társadalom végnélküli fejlődési folyamatának csak egy-egy foka, ebből látható, hogy minden mai állapot helyet fog adni a holnap keletkezőnek; hogy minden, ami van, már méltó arra, hogy tönkremenjen; hogy ennek a föltartóztathatatlan folyamatnak színe előtt meg nem tud állani semmi örök, állandó, változatlan.³

Nevezetesen pedig amint az «őskommunizmus» helyébe a magántulajdon lépett és ismét a kom-munizmus fog lépni – éppily következetesen alakult az erkölcsi és vallási fölfogás is az illető kor gazdasági viszonyaihoz, mert – mint Bebel írja: «a vallás a mindenkori társadalmi állapot transzcendentá-lis visszatükröződése».⁴ Azt azonban sem ő, sem a többiek észre nem veszik, hogy minden kultúrát és eszmét, még azok legelső kezdeteit is az anyagi viszonyokból származtatni legalább is oly fordított do-log, mint a forrást a folyóból eredeztetni, mert hiszen annak az ősembernek éppen az esze (tehát tudo-mánya és műveltsége) lendített legnagyobbat szegényes anyagi helyzetén azáltal, hogy az első szer-számot kifaragni, az első íjat kifeszíteni, az első hálót megkötni tudta.

Azonban a mai állapotok az óriási igazságtalanság miatt sokáig már ki nem tarthatók s így a közel jövőben nagy katasztrófa, a társadalom összeomlása várható – szól tovább Marx jövendölése – ki ezt a társadalmi végelgyengülést már XIX. század végére várta.⁵ A mai magántulaja dón «tagadása» az ős-kommunizmusnak, de viszont a mai rendszer is oly visszás állapotokat teremtett, hogy saját «tagadá-sának» csiráit magában hordja és okvetlenül helyet fog adni a jövő társadalomi kommunizmusának. Természetesen vele fog alakulni a vallási fölfogás is és pedig oly irány bán, hogy szépen, minden ül-dözés nélkül ki fog halni a vallásnak még az emléke is, mert elmozdul alóla azon talaj (a magántulaj-don rendszere), amelyben egyedül tud megélni.⁶ Eddig imával, böjttel akartátok pótolni a tétlenséget, halljuk a vádat, ezzel akartatok a mennyből földi javakat leesdeni. Nekünk új vallás kell: a szociálde-mokrácia, amely nem imával és sóhajtozással, hanem erős kézzel, társadalmi szervezkedéssel fogja megváltani a szegénység nagy bűne alatt nyögő embereket. Nekik más hoz megváltást, mint nekünk; a társadalmi munka tudatos, tervszerű szervezése, amely uralkodni fog a szocialista társadalomban, a jö-vőnek ezen egyedül üdvözítő egyházában. Ma ugyan még kell a vallás gazdagnak, szegénynek egy-aránt. Kell a gazdagnak, hogy a büntető Istennel csitítgassa a vagyona ellen törni készülő proletárt; kell a szegénynek, hogy nélkülözései közt túlvilági reménnyel táplálkozzék. De amint a mai társada-lom el fog pusztulni minden erőszak nélkül, éppúgy előre látható a jövő társadalmában a vallás össze-roppanása is. Mert ott már a vagyont nem kell védeni, hiszen magántulajdon nem lesz; túlvilági élet hitére sem lesz többé szükség, hiszen az ember boldog lesz itt a földön. Már pedig – így szólnak – ki tagadná, hogy a vallások legfőbbje, a kereszténység is csak «a nyomorból kiváltódott narkotikum, bó-dító szer»; hogy a vallás eszméi a köd hónába valók («Nebel-regionen»); hogy Isten és angyalok az emberi ész teremtményei!

Emellett pedig, ha a vallás nem volna hajlandó hamarosan elpusztulni a jövő társadalomban, majd segít ebben a szocialista állami nevelés, mert «a vallás ellen legjobb eszköz az iskola» (a hallei programra nyilatkozata). Talán érdemes lesz pár sort ide iktatni a jövő társadalom «civil katekizmus»-ából, amint az már Franciaországban sok helyt életben van:

Kérdés: Kicsoda az Isten?
Felelet: Arról mitsem tudunk.
K.: Nem Isten teremtett mindent és uralkodik minden fölött?
F.: Mit tudunk mi ebből?... Bizonyítsa be ennek szükségességét.
K.: Hiszen mindenek ő általa lettek s nála nélkül semmi sem lett, ami lett.
F.: Mutassa ki!
K.: Nem tudjuk kimutatni.
F.: Minek foglalkozunk hát olyannal, amit nem tudunk sem kimutatni, sem bebizonyítani?⁷

És most vegyük fontolóra, hogy az erfurti program az ilyen iskolák kötelező látogatását írja elő!⁸

Mintha csak lelkiismeretünk megnyugtatására készítették volna a szocializmus fejei a fönti elméle-tet, hogy tettüket: az istentagadás elfogadását ezzel igazolják; hiszen ezen elmélet szerint idővel úgyis meg fog szűnni a vallás minden ellene irányuló küzdés nélkül; el fog pusztulni mint egy korhadt fa, mely már régen nem használt senkinek. Mikor tehát ők maguk részéről az ateizmust vallják, és híveik

Materialismus und Sozialdemokratie. Stimmen aus M.Laach. 1906. I. 44. l. Ugyanitt l. Marx, Engels, Liebknecht, Dietzgen, Bernstein stb. hasonló nyilatkozatait. közt terjesztik, csak a biztosan bekövetkezendő állapotokat előlegezték. Ugyan a tudomány neve forog ajkukon, mely megvizsgálta a csillagokat, távcsövekkel át kutatta az eget, Istent nem talált ott, hát megfosztotta, trónjától ezt a régi halványt; ugyan – ha néha álarcukat levetve – nyíltan hirdetik, hogy ők vallásellenesek, mert tanult emberek, mert sokkal többet tudnak, semhogy hihetnének, ilyenkor minden további felelet nélkül a természettudományokra utalnak,⁹ de ma már mindenki előtt világosan áll, hogy az istentagadás egész eredménye nem volt különb, mint a dühöngő orkán pusztítása; pozitív munkát nem végzett, csak rombolt. Másra nem volt képes, mint megbírálni az istenérveket. Megbírál-ta, de megdönteni nem tudta a legkisebbet sem; a tudósoknak kikiáltott kontárokat kivéve a természet-tudományok igazi vezérei mind meg hajlanak Isten előtt, mert minél mélyebbre hatolnak a tudomány-ba, annál erősebben hangzik fülükbe az egész természet fönséges «Te Deum»-a;¹⁰sőt a tudomány ha-ladása egyre építi, fejleszti az istenérveket.

Az ateizmus nyomán kelő rombolás óriási. Az egyént szerencsétlenné teszi, a társadalmat pedig alapjában meg bontja, szétrobbantja. A szocialista vezérek a mai társadalom visszaéléseiből és hibáiból annak hamaros összeomlására következtettek; de kevesebb jóslási tehetséggel is, csak a folyton hanyatló Franciaország példájára hivatkozva, előre meg lehet mondani a vallástalan társadalomnak bukását, hacsak vissza nem tér létrehozójához: ahhoz az erkölcsi rendhez, melyet az élő Isten eszméjétől s a kereszténységtől való elpártolásakor magától hálátlanul eltaszított. Istent a társadalomból szám-űző ítélet kihirdetésekor ezen társadalom fölött megkondul a lélekharang. Mert ha nincs Isten, akinek ítélete sújtja majd a bűnösöket s jutalmazza az erényeseket; ha szenvedélyeim s ösztöneim fékezésével ostobaságot cselekszem; ha erényesen élve sötét felfogásnak hódolok, mert elesem ezen élet örömei-től, túlvilági élet pedig nincs; ha a minden népnél minden időben feltalálható hittételek, liturgiák, er-kölcsi elvek a gyenge emberi ész tévedései. Ha ez mind így van: hol van akkor az a hatalom, mely kényszerítsen vagy rábírjon azon szenvedések eltűrésére, melyekből oly nagy mértékben kijutott a szocializmus által mozgatott tömegeknek? A túlvilági életről, a halhatatlanságról ezeket írja Humbold Vilmos: «Ha nem jönnénk a világra ennek biztos tudatával, a legnagyobb nyomor örvényébe sodortat-nánk»¹¹És az istentagadás ezzel a kétségbeejtő helyzettel ajándékozza meg a munkást; egy rettenetes világnézettel. «Ebbe a roppant világgépezetbe, melynek vasfogas kerekei zúgva forognak, melynek nehéz kalapácsai és zúzói kábító zajt csapnak; ebbe a félelmetes gépezetbe az ember védtelenül van belehelyezve. Egy biztos pillanata sincsen, mert egy elővigyázatlan mozdulatnál a kerék elkaphatja és szétszaggathatja, a kalapács összezúzhatja. Ezen védtelen kiszolgáltatás érzete borzasztó! De vak meg-adással bele kell nyugodnunk a változhatatlanba s kárpótolnunk magunkat az egyháznak a halhatatlan-ságba vetett hité ért». Ugyan ki mondja ezeket a szavakat? Talán el sem hisz szűk, hogy a modern hi-tetlenség patriarchája, Strausz Dávid panaszkodik így.¹²

Ebből a sötét pesszimizmusból lesz érthetővé korunk egyik ijesztő járványa, az öngyilkosság, ami pedig hogy éppen nem út a szociális kérdés megoldására, arról kétség sem lehet. Már a temető kegyeletét is megzavarja ez a kétségbeesett felfogás. Berlinben temetőjük kapuján a «Feltámadunk» helyett ez a két sor áll:

«Macht euch das Leben gut und schön,
Kein Jenseits ist, kein Auferstehn!»

Ilyen a levegője annak a paradicsomnak, melyet az Egyház «siralomvölgye» helyett akarnak meg-teremteni. Ez az igazi értelme sokszor hallható öndicséretüknek: A keresztény panaszkodik, a szocia-lista dolgozik; a kereszténység megaláz, a szocializmus fölemel; a kereszténység elmúlt idők kísér té-té, a szocializmus a jelen követelménye, (így Liebknecht.) Ez az eredménye merész vállalkozásuknak: az erkölcstan szekularizációjának, mellyel az erkölcsre egyenesen káros befolyásúnak mondott isteni beavatkozást akarják megszüntetni, és ezt a kétségbeejtő dilemmát állítják elénk: Isten elvetése s kul-túra, civilizáció, emelkedés; vagy Isten imádása és süllyedés, terméketlenség, halál. Minden ember tel-jes joggal veti fel a kérdést, hogy érdemes-e élni; de ha a földöntúli céljától megfosztott lélek a szen-vedések terhe alatt tagadó választ ad, az ilyen világnézettel ki fogja betölteni az ember rendeltetését e földön, a tudományt előre vinni, műveltséget terjeszteni! Ha életemnek magasztos célja nincs, ha éle-tem olyan, mint a földön kúszó gilisztáé, mely ma él és holnap a vándor által eltapodtatik, akkor me-lankólia, kétségbeesés szorítja össze szívemet, köti le munkára teremtett kezemet és folyton csak ez a pár lemondó sor hangzik fülembe:
La vie est vaine:
Un peu d'amour,
Un peu de haine...
Et puis – bonjour!

La vie est bréve:
Un peu d'espoir,
Un peu de réve...
Et puis – bonsoir!

Csakhogy a szocialista vezetőknek zavarra van szükségük és ezért okosabban nem tehettek volna, mint a rideg anyaga elvűséget s az ezzel járó ateizmust választván alapul a vallást – szerény szemforgatás közben – az erfurti program II. 6. pontjában (hasonlóképen a többi programok is: gothai, hainfeld-bécsi stb.) magánügynek nyilvánítják és nagyhangú kijelentésüket soha meg nem tartva¹³ sajtójukkal naponta fölkeresik a munkás lelkét, hogy onnan a vallás utolsó nyomait is kiirtsák, legszélsőbb szenvedélyeiket fel szabadítsák s így a zavargásra bármely pillanatban alkalmassá tegyék. Az is-tentagadás kétségbeejtő evangéliumát oltják szívükbe. Hiszen a vallásos-lelkű embereknek útja is ne-héz és tövises, pedig jól tudják, hogy «ha Krisztussal együtt szenvednek, együtt országlanak is»;¹⁴ hogy «ami most nyomorúságukban szempillantásnyi és könnyű, a dicsőségnek mód felett örökkévaló nagyságát eszközli bennük».¹⁵Akiknek szenvedéseit a másvilági jutalom reménye enyhíti, még azok is élesen érzik Jób szavainak igazságát: «Az asszonytól született ember rövid ideig élvén sok nyomorúsággal telik el. Ki mint a virág kinyílik s eltapodtatik, elfut, mint az árnyék és sohasem marad ugyanazon állapotban».¹⁶Hát akkor mi lesz az Istentől elfordult lélekkel? Ugyanabban a pillanatban, melyben az Isten légköréből kilép, «sok nyomorúsággal telik el», «mint a virág kinyílik és eltapodta-tik»; egymagában ma rád, hideg, vérfagyasztó magányban. Ugyan egyesek dicsekednek vele, hogy akkor az ember önmagának lesz végcéljává, saját rendeltetésének meghatározójává; kötelességei ön-magával kezdődnek s végződnek. Hanem megtört szívek zokogásában, összezúzott lelkek jajkiáltásá-ban elfúl e hiú dicsekvés hangja, mert nincs, aki vigasztalja őket: «Béke tűréssel legyetek atyámfiai az Úr eljöveteléig, íme a szántó vető várja a föld drága terményét, békével várakozván, míg a korai és ké-sői esőt beveszi. Békével legyetek hát ti is, erősítsétek meg szíveiteket»,¹⁷ nincs aki ég felé fordítsa lelküket, hogy a földi szenvedésben el ne csüggedjenek, «mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük».¹⁸

Egyébként pedig nagyobb képmutatást még nem végeztek, az alapjában még nem vallástalan nép-nek veszedelmesebb csalétket ily ártatlan formában még nem készítettek, mint amilyen a szocialisták föntemlített hivatalos kijelentése: «a vallás magánügy».¹⁹ Megadva szavuknak azt a hitelt, melyre minden becsületes ember joggal számot tarthat, higgyük el, hogy elvükhöz majd ragaszkodnak, s meghagyják a vallást magánügynek. De lehet-e a vallás magánügy? Ha az egyént esze és szíve a Teremtő trónjához vonzza, hogy ott földre borulva tisztelje Istenét, lehetségese akkor, hogy az ezen egyénekből alakult társadalom Istenről tudomást ne vegyen!? Ha ugyanazon természet követeli tőlem a vallásosságot is és a társas életet is, vajon nem fogja-e követelni ez a természet a közös istentisztele-tet, az eskü szentségét stb. Minden egyes tettünket – még ha mutatni talán nem is szeretjük – át meg átjárja a vallás, úgy hogy csodálkozva kiáltunk fel, mikor még a politika mélyén is ott találjuk a teoló-giát.²⁰ Ily körülmények közt aztán az egyént vallási gyakorlatában nem háborgatni, az eskünél bünte-tés terhe alatt igazat vallani és ugyanakkor az államot Istenre való tekintet nélkül berendezni, hát ez – hogy szelíd szóval éljünk – ugyebár dőreség. Ha megengedett dolog, hogy a vallás magánosok ügye lehessen, hát akkor van Isten, van legfőbb Törvényhozó, legfőbb Bíró. De ha a polgárok legnagyobb része imádja ezt az Istent, vajon fogja-e szeretni s tisztelni azt az államot, mely az ő Istenével nem törődik! Továbbá semmi veszedelmes hangot nem árul el az erfurti program nyilatkozata: A közvagyon-ból ezentúl semmit sem áldozni egyházi s vallásos célokra.²¹ Hát jól van, majd adunk a magánvagyon-ból – gondolják az emberek –, hiszen ott van Amerika példája. De nem fontolják meg, hogy magánva-gyon abban a társadalomban nem lesz és akkor «a vallás magánügy» annyit jelent majd, hogy imád-kozhatsz kis szobádban, ha éppen úgy tartja kedved; talán úgy néha napján hallgatnál szentmisét is, csakhogy véletlenül nem lesz pap, aki misét mondjon, sem oltár, ahol elmondja; sőt még kötnél házas-ságot is Krisztus szándéka szerint, csakhogy nem lesz templom, ahol áldását vegyed; nem lesznek szemináriumok és zárdák, hol papokat és apácákat neveljenek; de minek is nevelnének, hiszen nem lesznek a papok számára plébánialakok, nem a betegek számára kórházak! Most aztán már elmondhat-juk, hogy «a vallás magánügy»!

Azonban érzik maguk a vezérek is, hogy a vallás helyét valamivel csak el kell foglalni, tehát mate-rialista alapon erkölcstant terveznek a jövő társadalom számára, amelyből a mai bűnöket nemcsak feltűnő optimizmussal távolítják el, hanem – mint pl. Menger: «Új Erkölcstanba – egyenesen azt állítják, hogy mindenekelőtt a szocializmus fog csak valóságos felebaráti szeretetet és testvériséget lehetővé tenni. A vallás eddig a szegények ügye volt – mondják; most már fordítunk a dolgon: ami a szegényeknek kedvez, azt emeljük vallássá. Eddig kértétek a mindennapi kenyeret az imában, most követel-ni fogjátok a megillető részt a társadalomtól. Nem leszünk mi vallástalanok – állítják magukról. Az igaz – írja Dietzgen –, hogy «ha földön-kívüli, vagy földöntúli szellemi lényekben és erőkben, maga-sabb istenekben s szellemekben való hit teszi a vallást, akkor a szociáldemokrácia vallástalan».
²² De minthogy nem is ebben áll a vallás, lesz nekünk is vallásunk. Az isteni tökéletességek megvalósításra találnak az emberiségben, az Isten Fia a nép lesz, megváltónk pedig a munka. Még a ti isteni erényei-tek is virulni fognak köztünk. «A művelt emberi társadalom azon legfőbb lény, amelyben hiszünk; en-nek szociáldemokrata alakulásában helyezzük reményünket. Ez fog aztán megvalósítani oly szeretetet, amilyenről csak ábrándoztak eddig a vallásos álmodozók».²³Tehát a szocialista társadalom lesz állam, egyház s vallás egy személyben. Viszont a bűnök ismeretlenek lesznek ebben a társadalomban. Mikor Rousseau az embert természeténél fogva jónak tartotta, még nem mondott eleget, mert azok eredetileg tiszta angyalok. Persze a mai hamis alapokon nyugvó társadalom élete, kizsákmányolás, szükség, szenvedés sok embert elront, sok bűnt okoz. Hanem a szocialisták paradicsomában paradicsomi álla-pot lesz; csak a magántulajdont kell eltörölni – mert ebből ered minden bűn –, s akkor az emberi szív szépsége soha nem látott fényben fog felragyogni.

Így szól az elméletük. De ha mégis csak kíváncsi valaki erre a szocialista társadalom moráljára, mely nemesebb és hatékonyabb lesz az eddigi összes vallások erkölcstanánál²⁴ és kissé bepillant a jövőbe, bizony csodálkozva fogja belátni, hogy náluk igaz értelemben vett erkölcsről beszélni sem lehet. Vagy milyen erkölcsi elvek fakadhatnak abból a tanból, mely a politikai, jogi, bölcseleti, vallási eszméket, az egész ideológiát az anyag visszatükröződésének tartja! Mi az a visszatükröződés? A víz felszíne visszatükrözi arcomat, de azt a képet ugyan meg nem foghatom; a szivárvány meg tört napfény tükröződése, de a szivárványt el nem érhetem. Hát jog, erkölcs stb. mindössze ennyi volna? Ezen tan az erkölcstani elvek pontos részletezésének, körülírásának összes zavarása a morális alapelveivel. Mert ha egy a legapróbb részletekig is kidolgozott erkölcstant tekintünk és akkor állítjuk, hogy az angolnak más az erkölcse, mint a kínainak vagy a négernek, a nőnek más, mint a férfinak, a kereskedőnek más, mint a művésznek, akkor ettől az állítástól senki sem fog megvonni minden igazságot, mert hogy az erkölcstani elvek részletezésénél a gazdasági tényezők is befolyással vannak, azt mindenki állítja. Ámde a fősúlyt nem az apró részletekre, hanem az alapelvekre kell fektetnünk, amelyekből azok fakadtak. És ha ekkor elvetjük a Teremtő által természetünkbe oltott erkölcsi alapelvek tanát, örök rej-tély, soha meg nem oldható problémaként lebeg előttünk az a nagy tény, hogy mindig és mindenütt ugyanazok voltak az erkölcsi alapelvek (másnak tégy jót, embertársadat szeresd, szenvedélyeid fékezd, szüléidet tiszteld, hazádat el ne áruld stb.), bár amiből eredtek, amiből «visszatükröződniük» kellett, t. i. a gazdasági szervezet, folyton változott.

Ha örök, a világ végéig érvényes, tehát változatlan jog, kötelesség, erkölcsi szabály stb.. nincsen, hol lel támaszt akkor a szocializmus által elfogadott független erkölcstan? Hogyha «a természeten és az emberen kívül semmi sincs, s azon fensőbb lények, melyeket vallásos képzeletünk teremtett, csak saját lényünknek fantasztikus visszatükröződései»²⁵ (Engels), hogyha «nem az istenek azok, kik az embereket teremtették, hanem az emberek alkottak maguknak isteneket és Istent»
²⁶ (Bebel), bizony akkor erkölcstanról beszélni nem ajánlatos, mert nem tud nekem oly okot felhozni a legélesebb elme, mely az erkölcsi törvényeket velem elfogadtatná. Légy erkölcsös azért, mert szép az erkölcs. Csak-hogy én többre becsülöm az élet örömeit, melyeket erkölcs nélkül könnyebben érhetek el! Tartsd meg az erkölcsi parancsokat, mert ezt kívánja a közjó. De csak előbbre való az én javam, mint a közjó! Ugyan elismerjük, hogy vannak erkölcsösen élő istentagadók, bár számuk nagyságában erősen kétel-kedünk. De ez a független morált távolról sem támogatja! Ki ítél a belsőről? Hol van az a legdühösebb ellensége is a kereszténységnek, aki ma ki tudná vonni magát a kereszténység hatása alól? Amint évekbe kerül, míg a rossz útra tévedt ifjú teljesen eltemeti az anyai nevelés vonásait, éppúgy ma még nem lehetnek népek, amelyek szabadoknak mondhatnák magukat az őket hétezer évig nevelő keresz-ténység erkölcsi befolyásától. Ezen emberek erkölcsösek nem hitetlenségük miatt, hanem annak elle-nére is.

Bizony szorult helyzetbe kerül az Isten nélküli morál, de még szorultabba az, aki reá társadalmat épít, mert ha a tíz parancsolat első tábláját – melyen Isten iránti kötelességeink vannak – összetörjük, minden erőlködésünk sem mentheti meg a második tábla épségét, mert nem lesz legfelsőbb hatalom, amely ezen törvényeket szentesítse. Tényleg ez az állapot vár a szocialista társadalomra. Megszüntetik a 4. parancsot azáltal, hogy a gyermekek nevelését az államra bízzák; ezzel megbolygatják a családi életet, mert elesik a házasság felbonthatatlanságának igen nagy oka: a szülői nevelés. Az 5. és 7. pa-rancsolat elesik, minthogy ellene nem is lehet majd véteni. Minden gyilkolás és lopás u. i. a magántu-lajdon eredménye. Arról persze bölcsen hallgatnak, hogy haragból, irigységből, féltékenységből stb. nem lenne-e ezután is gyilkolás; hogy a napi munka elkerülése végett a közös magtárt nem dézsmálná-e meg valaki. A 6. parancsot megszünteti a szabad-szerelem. A 8. parancsot máris eltörülték azáltal, hogy alapelvükből kifolyólag a hamis esküt meg kellett engedniük, sőt azt – ha a párt javára történik – még meg is dicsérik.²⁷ A 9. és 10. parancs pedig a benső gondolatokat is ismerő Isten eszméjével együtt buktak el.

Ne tessék azonban aggódni, hogy mi lesz ebből a társa dalomból tízparancsolat nélkül Hiszen va-lóságos elragadtatással, megittasulva beszélnek a jövő emberiség erényeiről, csak – szüntessük meg a magántulajdont, minden bűn forrását. Gonosz, lusta, szorgalmas, okos, ostoba ember közt nem lesz különbség (Bebel); új, gyönyörű emberi típus fog fejlődni, igazi «Übermensch»; de nem ám egy-kettőből, hanem mindegyikből, kik megelégedésüket abban fogják keresni, hogy nagyok legyenek a nagyok közt, boldogok a boldogok között (Kautsky); sőt a paradicsomi kígyó «lesztek, mint az iste-nek» csábító szavainak modern kiadását is hallhatjuk Bebel szájából: Az emberből most lesz először tökéletes ember.

Igazán mily kár, hogy a szociáldemokraták közt most is már napirenden levő veszekedések igen kétes világítást vetnek erre a jövendő paradicsomi életre. Éles gúnnyal írja Carlyle: Adva van egy gazemberekkel megrakott világ, feladat ezek együttes fáradozásával valami becsületes munkát véghezvinni.

Az eddigiekből azt láttuk, mire visz a szociáldemokrácia elve a vallási téren, föltéve, ha becsületes módon ragaszkodnak annyiszor hangoztatott nézetükhöz, mely a vallást magánüggyé teszi. Hanem úgy látszik, hogy túlságos hiszékenységről kell magunkat vádolnunk, mikor komolyan vettük a programok föntemlített nyilatkozatát. Legalább fő embereik viselkedése napról napra arról győz meg bennünket, hogy ezen nyilatkozat csak a ma még vallásos tömegek megnyerését célzó varázslepel, amely azt mutatja, ami nincs alatta: a vallás iránti közömbösséget, s eltakarja, ami alatta van: a nagy vallás-gyűlöletet. Bár az utóbbi tekintetben a takaró igen-igen rongyos már. Amióta ezt a határozatot hozták, soha meg nem tartották, hanem éppen a vezérek járnak elől szóban, írásban és tettben ennek a lassú kihalásra ítélt vallásnak minél előbbi kiirtásában. Szociáldemokratának és keresztényellenesnek lenni egyet jelent, mert a szociáldemokrácia végső győzelme el nem érhető a kereszténység teljes leverése nélkül. Hogy a számtalan nyilatkozat közül csak egyet idézzünk, ezt mutatják Bebel ismert szavai: «Kereszténység és szocializmus úgy áll egymással szemben, mint tűz és víz».²⁸ Azt is mindenütt nyíl-tan vallják ma már, hogy aki maga nem istentagadó és a vallástalanságot nem terjeszti tehetsége szerint, nem méltó a szocialista névre.

Mindez különben nyíltan folyik a szocializmus alapjából. A történelmi materializmus tagadása minden vallásnak; hát az ezen alapon épült szocializmus nyugodtan várhatja a vallás végelgyengülését? Ez a rendszer a földtől vár mindent; nem kell-e ellenségének tekintenie azt, aki az égre mutat? Tökéletes egyenlőség hirdetésével lerontja az Isten által állított tekintélyt, tehát Isten ellen támad; de nem támad-e akkor egyúttal Isten jogainak védelmezői, az isteni törvények hirdetői: az Egyház s papjai el-len?
²⁹ A magántulajdon eltör lésekor ellenkezésbe jön a kereszténységgel, mely azt mindig jogosnak tartotta; hát nyugodtan maradhat-e addig, míg él ez a kereszténység? Nemcsak sietteti halálát, hanem azt be sem várva fölállította már új vallását, melynek tízparancsolatot az emberi jogok összessége ad-ja; hol földöntúli célt nem ismernek, hanem már e földön el kell érnünk végcélunkat: a gyönyörmaxi-mumot; istenük pedig a nép által kormányzott állam.

Mikor pedig mindezek után egy magyar vállalatunk kiadványában ezt olvassuk: «Azt mondani, hogy a szocializmus az ateizmust prédikálja, vagy pláne a vallást eltörölni, meg semmisíteni kívánja, igen téves³⁰ és más helyütt: «Mond» hatni, hogy az újabb szocializmus és a szociáldemokrácia a vallással szemben közömbös»,³¹ mikor ilyeneket olvasunk, nem tehetünk, okosabban, mint hogy fölmutatjuk a német szociáldemokrácia «teológusá»-nak, Dietzgennek «Die Religion der Sozialdemokratie» c. könyvét, amely szinte kéjeleg a kereszténység kigúnyolásában. Az utcánkban egy kereszt áll – írja – ezen fölirattal: «Legkegyelmesebb Jézus, könyörülj! Szentséges Szűz Mária, könyörögj érettünk». Mily szánalmas vallás az – kiált föl Dietzgen –, mely mindenét a szánalomra építi! Mily hasznavehetetlen polgárok válnak az ily vallás híveiből! – Egy más alkalommal pedig önérzetesen írja: Ezentúl senki előtt alázatosan meg nem görnyedünk. Vallási és profán szentek egyaránt bukni fognak. Véget vetünk minden hitnek; hitnek Istenbe, félistenekbe, Mózesbe s a prófétákba, hitnek a pápába s a bibli-ába, hitnek a császárba és kormányába.³² Az újabb szocialisták egyik fő embere pedig félreérthetetle-nül kiáltja fülünkbe: «A mai szocializmus teljesen vallástalan és egyházellenes. Azt tartja, hogy az Egyház csak a tőke érdekét védő rendőri intézmény, mely égbe szóló váltókkal szedi rá a proletársá-got; az Egyház méltó arra, hogy elpusztuljon».³³

Íme az ateizmus és szocializmus egyidejű föllépésének oka és szembeszökő kölcsönös rokonsága. A vallástalanság megteremti az elkeseredett tömegeket, a szociáldemokrácia fő alkotórészét; s viszont a szociáldemokraták belátván az istentagadás hasznosságát, azt tudatosan terjesztik. Az ateizmus sokkal értékesebb szövetségese a szocialista agitációnak, semhogy azt bármikor is nélkülözni tudná. És ha tudnának mutatni viruló fát gyökér nélkül, hatalmas épületet fundamentum nélkül, a szociáldemokrá-ciát a vallástalanság segítsége nélkül még akkor sem lehetne elgondolni.

Az eddig említett szempontokon kívül lélektani szempontból is sokat köszönhet a szocializmus az ateizmusnak. Az emberi természetben kiolthatatlan láng lobog a boldogság után. Állítják ugyan, hogy csak a gyönge női szív nem képes Isten nélkül boldogságát megtalálni; de ki merné ezt mondani Strauszról, akinek szavát föntebb hallottuk? Minden tettük ezt a boldogságot célozza s ezen a földön még sem tudjuk megtalálni; él azonban bennünk a hit, hogy ezen élet után meg fogjuk találni a kielégí-tő boldogságot. Mi lesz most azzal az emberrel, kinek ez a hite megfogyatkozik? A legszerencsétle-nebb teremtmény, kiben megvan a boldogságra való képesség, de nincsen képességének megfelelő tárgya; kit az élet sötét kétségei: homályos származás, céltalan élet, bizonytalan vég összemorzsolnak. Neki boldogság kell, hát keresi itt a földön, a sárban, anyagban. És mondjuk, hogy a legszerencséseb-bek közé tartozik, az anyagi javakban dúslakodik, vájjon boldog lesz-e akkor? Az első pillanatban szí-ve telve van, boldogságából mi sem hiányzik. De lassan-lassan az élvezetek ereje csökken, az anyag lekötő bájai, mint az ópiumos álom színes felhői, foszladoznak s a vége mind ezeknek – unalom és életuntság s a kábultságból ébredező lélek nem találhat jobb szavakat állapotának jellemzésére, mint Severus császár szavait: Minden voltam és semmi sem használt, omnia fui et nihil expedit. Használtam az istentagadó világnézet életreceptjét:

«Wer nicht liebt Wein, Weib und Gesang,
Der bleibt ein Narr sein Leben lang».

Azonban csak az a feleletem lehet rá:
«Ich hab's nach dem Rezept getrieben,
Ach! war' ich doch ein Narr geblieben!»

Pedig ezek még az úgynevezett szerencsésebbek! Mi lesz hát azokkal, kiknek a földi jólétből semmi sem jutott? Ők is emberek, ugyanazon természettel a boldogság utáni ugyan azon vággyal; még ők nem tudják, nem is hiszik, hogy a szerencse csak árnyék, az élet csalódás, vágyaink megejtő tőrök.

Túlvilági hitüktől a szocializmus, földi javaktól pedig a sors fosztotta meg őket. Mindenütt csak azt hallják, hogy vagyonosnak, vagy szegénynek lenni annyit jelent, mint egyedüli célunkat betölteni, vagy attól örökre elesni; hogy az üres pénztárca sokkal nagyobb csapás, mint a bűnökkel megrakott lelkiismeret. Végcéljukat kell elérniük itt a földön; már pedig az utolsó célért össze szoktuk szedni minden erőn két. Mindenütt csak fölvilágosító tanokat hallanak: A halál véget vet mindennek, túlvilági élet nincs, jutalmazó Isten nincs. És erre a boldogságra teremtett természet ki nem elégített sóvárgása súgja fülébe: Ede, bibe, comede, post mortem nulla voluptas. Az azelőtt imára kulcsolt kezek ökölbe szorulva követelik az elveszett mennyország helyett a földet minden örömével s élvezetével!

És az ateista társadalom mi címen akadályozza meg az ilyen lázadásokat? Hivatkozik talán valami erkölcsi törvényre? Arra az istentagadással okvetlenül együtt járó autonóm morálra, hol az ember maga szabja a törvényeket, maga az isten! Ugyan melyik -szocialista nem fog így felelni: Kérem, az én meggyőződésem jelen esetben más törvényt diktál! Sőt ez az önistenítés (autoteizmus) jóváhagyja minden tettét, hiszen ennek törvényei így szólnak: Szeresd önmagadat mindenekfölött; úgy tégy, mintha egyedül lennél a földön stb. Autonóm erkölcstant tanítanak; hát miben áll ez az autonómia? «Nem másban – írja Hartmann – mint hogy erkölcsi dolgokban én vagyok számomra a legnagyobb föllebbezhetetlen bíróság».³⁴Nos, ha Istent s a halhatatlanságot elvetjük, erkölcsi tekintetben okvetle-nül ide jutunk, abba az állapotba, hol igaz értelemben vett erkölcsről nem lehet beszélni. Nem lehet beszélni művelt embereknek, a legnagyobb elméknek sem, mert megcáfolja szavukat kiváló kultúrtényezők erkölcstelen élete; megcáfolja maga Szent Pál ezeket írván: «Midőn vadállatokkal vi-askodtam Efezusban, mit használ az nekem, ha a holtak föl nem támadnak? Akkor együnk és igyunk, mert holnap meghalunk».³⁵ Akinek azt mondja a világnézete, hogy élete s a legutolsó féreg élete közt csak az időtartam a különbség, az a Bölcsesség könyve által rajzolt emberrel kiált föl: «Semmiből szü-lettünk és ezután úgy leszünk, mintha nem lettünk volna... Hamuvá lesz testünk s lelkünk elszéled, mint a gyenge lég és elmúlik életünk, mint a felhő nyomdoka és eloszol, mint a köd ... És a mi nevünk el lesz feledve idő jártával és senki sem emlékszik meg cselekedeteinkről... Jertek tehát, éljünk a jelen-levő jókkal és élvezzük gyorsan, ami teremtetett még az ifjúkorban. Drága borral és kenetekkel töltőz-zünk és ne múljék el tőlünk az idő virága. Koszorúzzuk meg magunkat rózsákkal, mi előtt elhervadja-nak; egy mező se legyen, melyet el ne járjon a mi bujaságunk. Senki közülünk részvétlen ne legyen bujaságunkban, mindenütt hagyjuk jeleit vigasságunknak, mert ez a mi osztályrészünk, ez a mi sor-sunk. Nyomjuk el a szegény igazat és ne kíméljük az özvegyet, se ne becsüljük a sok idejű vénnek ősz haját».³⁶ Igen, úgy van! Ha a sír elnyel minden életet, ha az egész életét embertársaiért áldozó irgalmas apácából és a kicsapongásai folytán erkölcsi hülyeségben elpusztuló emberből haláluk után ugyanaz lesz: egy marék por, hamu és semmi más, hát akkor élvezetektől elkábult fej és nimfák tánca lehet az én ideálom, de az erkölcsös ember semmiképpen se. Igaz ugyan, hogy műveltség ad alapot az erkölcs-höz, a tudomány előre vihet benne, hanem a legnagyobb tudós és a legműveltebb világfi is a halhatat-lan lélek eszméje nélkül Szent Ágoston ifjú éveinek bűnös útjára téved. És ne feledjük, hogy ezt a nagy szentet is az erkölcshöz nem évezredeken át világító tudománya, sem kora műveltségét felölelő neveltetése, hanem egyedül a halhatatlanság érzete vezette vissza.³⁷

Az ateizmus tehát erkölcsi törvények nevében nem tudja megakadályozni a szocialista forradalmat. De talán emberi jogokról fog beszélni a lázongó proletároknak. Bizony, hiába tenné. Már Proudhon belátta, hogy az Isten, a tekintély és a tulajdon fogalma egy gyökérből hajtanak, és ha az el-sőt megingatjuk, vele bukik a másik kettő is. Istent a mai társadalom már megtagadta és mégis annyira mélyedt az elfogultságba, hogy a status quot, a jogok és a kötelességek birodalmát továbbra is fenn-tarthatónak véli, holott minden jog első és legmélyebb forrása nélkül jogról beszélni üres képzelődés. Csak egy példát említek: Ugye mily ridegen érinti még ennek az Isten iránt közömbös társadalomnak is a fülét a szociáldemokrácia tana, mely szerint «a tulajdon lopás»; pedig az eddig említettekből ez nyilván következik! Csak ezen a földön van célom, ez a cél az élvezet, ami tehát ezen cél elérésében meggátol – már pedig ilyen a magántulajdon is – az valami rossz, gonosz dolog.³⁸

Vagy talán hivatkozzunk az állam szuverenitására, mint legfőbb törvényhozóra s a törvények kötelező erejének forrására? De honnan ered ez a szuverenitás, miért az állam a legfőbb tekintély? Mert legnagyobb a hatalma. És ha eddig jutunk, a jog és kötelesség igaz fogalmát kiforgattuk, a külső kény-szerítés, a hatalom kérdésévé változtattuk át. «A mi erősségünk legyen az igazság törvénye»,³⁹ tartja ez a vélemény; annyi mindenkinek a joga, amennyi a hatalma, így tehát a gazdag vagyonának egyedüli védője a hatalom; de ha egyszer eljön az idő, – és ki merné állítani, hogy messze van – midőn a szegé-nyek hatalma megbirkózhat a gazdagokéval, akkor a proletárságnak lesz joga elvenni e magántulaj-dont, mert meg lesz hozzá a hatalma.

Íme, az eddigi sorok megmutatták, mit művel az istentagadás és mint hajtja az embereket a szociáldemokrácia karjaiba. A szocialista társadalom a jövőben a szabadság helyét elfoglaló zsarnoki állam lesz; de még ha elvei a maguk durvaságukban lépnének is életbe, akkor sem okozhatnának nagyobb kárt, mint amit eddig tettek: letiporván a lelkek természetfölötti virágait.

Nem kell azonban kisebbre becsülnünk azon hatást sem, mellyel az ateizmus közvetett módon terjeszti a szocializmust. Azon elkeseredett küzdelemnek u. i., mely a vagyontalanok s a jobb módúak osztálya közt folyik, sok jogos alapja is van – mégpedig, a proletárok részéről. A keresztény szellem kiveszett közülünk s helyét a kíméletlen önzés, féktelen gyönyörhajhászat, az erkölcs lábbal tiprása foglalta el. És mikor ezen fekélyes társadalom elé odaáll az anyagi javak tói megfosztott és egyúttal szívtelen urától kiszipolyozott munkás s arcába vágja ennek a társadalomnak bűneit, s lázadozik a tűr-hetetlen iga ellen – akkor ugyan ki merné teljesen elítélni ezt a szegény embert! De ki merné azt is ta-gadni, hogy ez a szíveket megkeményítő, erkölcsöt pusztító, erényt taposó társadalom a vallástalanság teremtménye! Ha igazuk van azoknak, kik a jelen társadalmat képtelennek tartják a szociális kérdés megoldására, egyedül azért van igazuk, mért annak minden rétege ezzel a törékeny istennélküli morál-lal van átitatva. Csak egy keveset mentsetek meg a keresztény erkölcstanból, csak a kereszténység főbb tanai vezessenek tetteitekben, s a társadalmi kérdés meg lesz fejtve. Gazdag és szegény haladjon az Isten által kijelölt ösvényeken, s akkor az ellentétek kiegyenlítése biztosítva van. Krisztus a földre jött, hogy a sárhoz tapadt lelkeket megtisztítsa, a test fölényes uralmától megszabadítsa, hogy az em-bereknek új életük legyen és bőségesebben legyen.

Ezzel szemben a vallástalanság evangéliuma új tant hirdet: megszabadítani a testet a leiektől s uralkodni a sár, az anyag fölött. Egy eredetileg eszményi gondolat, a szabad verseny csodás neve alatt megindul az emberek közt az egymást letipró áramlat; a «szeresd felebarátodat» parancsát új jelszó váltja föl: Uralkodj fölötte, hajtsad hatalmadba, amint tudod.⁴⁰ És az ütközet végén a gyengébb lever-ve, összetiporva, mindenéből kifosztva fekszik az erősebb ember lába alatt. Az anyagi hatalom már biztosítva van, még csak a lelkiismeretet kell megnyugtatni, amely egyre háborog, ahányszor rágondol a Megváltónak az irgalmas szamaritánusról mondott példabeszédére. És hogy a zsidó írástudónak adott felelet miatt nekik is ne kelljen pirulniuk, a kiölt keresztény felebaráti szeretet helyébe altruizmus és humanizmus neve alatt új, felebaráti szeretetet hoznak, amelynek gyámoltjai kapnak ugyan a ma-gasból ledobott kenyeret, – amellyel a gazdagok ellen lázadozó nyomort akarják elhallgattatni – de nem kapnak az alamizsnával szívet is; új szeretet indul meg, amelynek jótevőit az újságok állandó ro-vata kidobolja;⁴¹ hol a jótevők balkeze azt is tudja, amit a jobb sohasem tett; hol a szerencsétlenek fil-léreit ragyogó báltermekben táncmulatság és selyemruha suhogása hozza össze. Mikor azt látjuk, hogy minél nagyobb volt a szerencsétlenség, annál nagyobbat mulatnak a szerencsétlenek javára, nem lesz túlzott azon állításunk, hogy a humanizmus – amely, ha tényleg erény volna, csak legnagyobb helyes-lésünkkel találkoznék – legalább is a mai alakjában annyira elüt a keresztény szeretettől, mint a máso-lat a képtől, sőt mint hamis pénz az igazitól.

A vallástalanság felebaráti szeretete ez a sportszerűen űzött adakozás, az istentagadás irgalmas nővérei ezek a reggelig mulató világfiak! Az egyik oldalon egyre nő a nyomor, a másikon az élvezet és a történelem ismerője komor sejtelmekkel néz e társadalom jövője elé, mert minden nagy nemzet buká-sát hasonló állapotok előzték meg. Sőt mintha a veszély már legközelebbi lenne; ilyen határtalan érzé-ket lenség csak a veszélyt közvetlen megelőző pillanatokban szokott mutatkozni, mint a dühöngő or-kán kitörése előtt a természet halotti csendje.

Ebből az istennélküli morálból hiányzanak az összes erények, de talán egyiknek távollétét sem érzi annyira ez a társadalom, s egyiknek hiánya sem sietteti annyira korhadását, mint a tisztaságé. Iroda-lom, művészet, élet, utca egyaránt a tisztátalanság bacilusát lehelik; gyermekek arcáról tűnnek el az, ártatlanság rózsái; már fényűzés, pompa, modor, illemszabályok mögül is kirikítnak a rothadó sebek és meg döbbenve, megnémulva érezzük, hogy nincs, nem lehet feleletünk a «Communistisches Manifest» kemény szavaira: «Nincs nevetségesebb dolog, mint a bourzsoázia erkölcsösködő borzadálya a kom-munisták hivatalos asszonyközössége ellen... Hiszen a kommunisták nem akarják ezt behozni, megvolt ez majd mindig!... Legfeljebb azt lehetne a kommunisták szemére vetni, hogy az eddigi kétszínűén el-rejtett asszonyközösség helyett nyíltat, hivatalosat akarnak meg» valósítani».⁴²

És mindazon pazarlás és tobzódás, melyet eddig említettünk, ott folyik a mindennapi kenyérért ve-rejtékező, az élet terhét alig-alig viselő munkás szeme előtt. Mivel fogja a társadalom vigasztalni ezt a munkást, aki egészségét s életét veszélyezteti érte! Talán a munkás megelégedik ezzel a felelettel: Légy rá büszke, hogy munkáddal előre vitted a kultúrát! Érdeklik őt ezek a nagyhangú kijelentések, ha nincs mára való betevő falatja!? Mi köze neki a kultúrához? Mit adott az neki? Hiszen azon is joggal vitatkoznak, hogy a műveltség emelkedésével a bajok nagyobbodnak-e, vagy az előnyök. Vagy azt mondják: Legyen jutalmad, hogy erényesen cselekedtél. Igen, erényesen, de ennek az erénynek a meghatározását Bebel így adja: «Erényes az, ami szokás; s viszont szokás az, ami egy bizonyos kor belső lényegének, azaz szükségletének megfelel.»⁴³ Erényesen, de a gerinc telén stréberség erénye szerint, mert csak ennek a morálja tanítja azt, hogy «erkölcsös az, aki a szociális hatalmi viszonyokhoz alkalmazkodik».⁴⁴ Láttuk már, hogy az erény fogalmát mennyire kiforgatták, mikor gazdasági ténye-zők termelvényének tartják és mereven visszautasítnak minden oly tant, mely az erkölcsök terén csak valamit is állandónak tartana. Ellenkezőleg állítják, hogy minden erkölcsi rendszer kora gazdasági állapotának leszűrődése.

Ki csodálja most már ezek után, hogy a túlvilági boldogság vigasztalásától megfosztott munkás nélkülözései közt okvetlenül szocialistává lesz? Csak kis ügyesség kellett a vezérek részéről, hogy az ateizmus ezen hatását fölismerjék. Most értjük csak, hogy miért éppen a durva istentagadás a kapu, mely a szocializmushoz vezet és viszont, miért lép föl a szocializmus mindenütt, mint a vallás sírásója; miért szítja az istentagadást az istengyűlölésig; miért nem elégszik meg az ateizmussal, hanem Istent a megtestesült rossznak («Dieu c’est le mal») kiáltva ki, az ateizmust antiateizmusig fokozza.

Hanem ennél a ténynél nem szabad megállanunk. Ha látjuk, hogy a hitetlenség hová viszi az embereket, hát ragadjuk ki őket ennek karjaiból; ha az elfogulatlan nemzetgazdászok nézete megegyezik a nemrég meghalt «halhatatlan» kritikuséval, Brunetiéreével, aki szerint fennkölt morális elvek nélkül a társadalmi kérdést soha meg nem oldhatjuk,⁴⁵ siessünk a beteg társadalom segítségére ezen szüksé-ges erkölcsi elveknek, azok össze-foglalatának: a katolikus világnézetnek diadalra juttatásával.

De sokan kérdik, hogy mit akarunk ezzel a napról napra megtámadott világnézettel. Hiszen súlyos vádakkal, azok egész tömegével állnak elő, amelyekből hangos szóval akar jak levonni a következte-tést, hogy a katolicizmusnak pusztulnia kell a XX. századból, mert gyökerében képtelen a modern kér-dések megoldására.

Sajnos, hogy e dolgozat keretei nem engedik meg a vádak alapos megcáfolását, s Pascal azon szavainak bebizonyítását, melyek szerint csak azért támadják a katolicizmust, mert azt nem ismerik, vagy rosszul ismerik.⁴⁶ Fennen hirdetik, hogy a «katolicizmus eredetében a tudomány természetes ellensé-ge, hogy a tudomány itt bűn, a tudatlanság és butaság pedig erényszámba megy.»⁴⁷ Hiába is állítanék ezen mondás mellé Eötvös József bárónak nem vallási rajongásból, hanem a történelem ismeretéből fakadó szavait, melyek szerint amiben Európa népei nem keresztény kortársaikat és az őskor összes népeit túlhaladják, mindaz a kereszténységre vezethető vissza. Fölsorolhatnék minden egyéb védeke-zés helyett a katolikusoknak a tudomány terén szerzett érdemeit. Szemeik elé állítnók a IX. századbeli Rhabanus Maurus hatalmas tudományos enciklopédiáját (De universo libri XXII.), amelyben nyolc köteten keresztül csak természettudományról beszél. Megemlítenők, hogy a XIII. században Abertus Magnus szabad ég alatt volt kénytelen természettudományos előadásait megtartani, mert nagyszámú hallgatóságát Paris legnagyobb termei nem voltak képesek befogadni. Hivatkozhatnánk Szent Tamás-ra, akinek az embernek a természetfölötti uralmáról vallott nézetében (Summa c. Gent. III. 112.)⁴⁸ benne van az emberiség egész kultúr-teendője; Rogerius Baconra, Theodorich von Sachsenre (a szivárvány helyes megmagyarázója), Nicolaus Cusanusra stb. A találmányok s felfedezések terén Guttenbergre, Kolumbusra, Vasco de Gamara (a Nyugat Indiába vezető tengeri út), Schwartz Berthold franciskánusra (a puskapor fölfedezője). Elsorolhatnék, hogy mily szerepe volt éppen a pápista Olasz-országnak a barométer, termométer, teleszkóp, mikroszkóp, asztronómia, hidrodinamica törvényeinek fölfedezésében; mint vették ki részüket az Egyház szolgái a tudományok legkülönbözőbb ágából.⁴⁹

Hiába mutatnánk rá arra a tényre, hogy a legrégibb egyetemek az Egyház alkotásai; hogy akik előtt a katolicizmus műveltségiszonyáról ezen támadás elhangzott, azok is éppen egy katolikus püspök bő-kezűsége által alapított egyetem hallgatói. Mindezt, ennél sokkal többet⁵⁰ fölsorolhatnánk, és mégis hiába várnék az elfogult gondolkodás meg szűnését, mert az elmezavar gyógyítására van ugyan mód, de a ferde gondolkodást helyessé tenni nem lehet (Laroche foucault).

De a támadás még tovább is folytatódik: A katolicizmus «még a benső gondolkodás szabadságát is elvette».⁵¹ Itt ismét fölöslegesen említenek meg az Egyház mindenkor vallott nézetét, mely a vakbuz-góságot sohasem kívánta;⁵² mely mindig tisztelte a tudományt, s ennek föltételéül csak azt tűzte ki, hogy az a tudomány az ész szülötte legyen. Hiába mutatnók meg a támadók ideáljának, a féktelen gondolat szabadságnak a protestánsok közt végzett rombolását, kiknek teológiáját racionalizmusba vit-te, tudományát szkeptikussá tette, egységes alapelvtől megfosztotta, az ész képességét letagadta. Hiába mutatnók ki mindazon rágalmak alaptalanságát, melyekben az Egyház, mint a gondolata szabadság ül-dözője szerepel. Mindezt, sokkal többet meg tehetnénk, s mégis hiába várnók ezek után a józan ész íté-letét, mert hiszen az ész komor férj, ki rögtön távozik, ha dőre neje – a szenvedély dühöngeni kezd (Lessing).

Ha haladást akarunk, okvetlen össze kell ütköznünk ezzel az emberi haladás ellenségével – írják a katolicizmus ellen. «Ma, mikor a népek versengése óriási módon fokozódott, minden, az ország gaz-dasági és szellemi fejlődését gátló körülmény veszélyesebb, mint volt régente... E gátló körülményt (a katolicizmust) az országos és egyetemleges emberi haladás érdekében okvetlenül meg kell szüntetni. Tönkremenés büntetésének terhe alatt nem maradhatunk el e téren sem a nyugati fejlődés mögött. Har-cunk nehéz lesz. Tán tönkre megyünk mi egyének, de az ország fel virul majd».⁵³

Teljesen igazuk van. A harc elkerülhetetlenségét mindnyájan érezzük. Ha továbbra is a mostani eszmék maradnak trónon, ha nem foszlanak szét hamarosan, mint e dolgozat legelső soraiban említett forró víz buborékjai, oly bukás elé viszik a társadalmat, melytől azt megmenteni mindnyájunk köteles-sége. S mivel a beteg társadalom sebeire csak egy orvosság van: a názáreti Jézus szelleme, mivel eb-ben a szomorú állapotban csak egy oltalmunk van: Krisztus segítsége, csak egy vágyunk lehet: ennek a szellemnek dia dalra juttatása, «hogy mindnyájan megismerjék, mert az Atya küldte őt;» csak egy re-ménysugár éltetheti lelkünket: auxilium Christi venit ad nos tempore tristi. Az óhajtott szabadulást – írja XIII. Leó pápa «Rerum Novarum» kezdetű körlevele végén – a szeretet nagy áradatából kell várni; értjük pedig a keresztény szeretetet, mely az egész evangéliumi törvény foglalatja, mely mindenkor kész magát más javára föláldozni s mely korunk önteltsége s a túlságos ön szeretet ellen a legbiztosabb ellenszer, melynek szerepét s isteni vonásait Szent Pál apostol ezen szavakkal írta le: «A szeretet tűrő, kegyes, nem keresi a magáét, mindent el visel, mindent elszenved».⁵⁴ Ennek a szellemnek győzelméért az előcsatározások már folynak, itt-ott már nagyobb össze csapások is történnek; de a döntő ütközetben eszünkkel, tudásunkkal, tollúnkkal mi is mindnyájan ott akarunk lenni, hogy a letarolt mezőkön új életre keljen, az oszladozó társadalmat – ha végső percében is – megmentse a kereszténység, az egye-düli, igazi diadalmas világnézet s a feléledő, ismét viruló társadalom hálás szemekkel nézzen a győ-zelmi zászlókon tündöklő szavakra:


² Erre az eredményre jut John J. Mings S. J.: «The characteristics and the Religion of Modern Socialism». (New York, Benziger. 1908.) című művében, hol a vezérek szavából mutatja ki, hogy a szocializmus elkerülhetetlenül az ateizmusba visz, ellensége minden vallásnak, még inkább á kereszténységnek, de legfőképp a katolikusoknak.
³ Az anyag és szellem dualizmusát tagadó bölcseleti anyagelvűség és a történelem anyagelvű fölfogása közt oly szoros a viszony, hogy most, miután a bölcseleti anyagelvűség ingadozik, sőt sokak szerint hitelét is vesztette – a reáépített szociáldemokrácia hiába igyekszik minden erejével is letagadni a rokonságot. Cathreint egy tanulmá-nya erre az eredményre vezette: «A mondottak után semmi kétség sem foroghat fönn az iránt, hogy a történelem anyaga elvű fölfogása, a marxizmus ezen alapdogmája, az anyagelvű világa nézeten épül». Materialismus und Sozialdemokratie Stimmen aus M.-Laach 1906. I. 47. l. Márpedig ezen anyagelvűség fölött elhangzott híres tör-ténetírójának (Fr. A. Lange: Geschichte des Materialismus. II. 543.) ítélete: «Az anyagelvűség szegényes az indí-tó okokban, a művészetre és tudományra nézve terméketlen, közömbös vagy önzésre hajló az emberek egymás-közti viszonyát tekintvén. V. ö. Fr. Meffert: Apologetische Vortrage. Erstes Heft. M. Gladbach. 1906. 22. l.
⁴ «Die Religion ist die transzendente Wiederspiegelung des jeweiligen Gesellschaftszustandes». Cathrein:
⁵ Engels pedig minden, prófétát megszégyenítő pontossággal az 1898. évet jelölte meg. H. Pesch: Der Zusammenbruch der heutigen Gesellschaft. Stimmen aus M.Laach 1892. 14. l. Bár az is igaz, hogy minden baj nélkül múlt el fölöttünk ez az esztendő. És hogy ebben a tekintetben nincs is ok félelemre, arról megnyugtat ko-runk egyik legkiválóbb pedagógusának, Foersternek nyilatkozata: «Niemand glaubt heute im Ernst mehr an die Geburt der neuen Gesellschaft durch eine Katastrophe». Fr. W. Foerster: Christentum und Klassenkampf. Zü-rich. 1908. 156. l.
⁶ Csodálatos dolog, hogy ennek az örökös változásnak a jövendő társadalomban egyszerre vége szakad. Vagy ha nem, akkor hamarosan vége lesz annak a mennyországnak is!
⁷ Cathrein: Religion und Moral. Freiburg 1904. 21. l.
⁸ «Weltlichkeit der Schule. Obligatorischer Besuch der öffentlichen Volksschulen.» Erfurter Programm, Punkt 7.
⁹ V. ö. Benno Kühne: Der Zusammenhang der atheistischen Wissenschaft mit dem Sozialismus. Einsiedeln. 1872.
¹⁰ L. erre vonatkozólag Dennert: Die Religion der Naturforscher. Berlin. 1901. Fr. Meffert: Apologetische Vortrage. Zweites Heft. M.Gladbach 1907. Kneller. A kereszténység s a modern természete tudományok úttörői. For.: A budapesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolája. Budapest. 1908. Ezekben kézzelfoghatóan látjuk megcáfolva a «tres physici – duó athei» üres mondást.
¹¹ «Wären wir nicht gleichsam schon ausgestattet mit dieser Gewissheit auf die Erde gesetzt, so waren wir in der Tat in ein Elend hineingeschleudert.» Granderath: Der Atheismus und seine Folgen. Stimmen aus M.Laach 1895. 373. l.
¹² Man sieht sich in die ungeheure Weltmaschine mit ihren eisernen, gezahnten Radern, die sich sausend umschwingen, ihren schweren Hammern und Stampfen, die betaubend niederfallen, in dieses ganze furchtbare Getriebe sieht sich der Mensch wehr und hilflos hineingestellt, keinen Augenblick sicher, bei einer unvorsichtigen Bewegung von einem Rade gefasst und zerrissen, von einem Hammer zermalmt zu werden, und dieses Gefühl des Preisgegebenseins ist zunächst wirklich ein entsetzliches ... Man muss sich eben in das Unvermeidliche mit blinder Ergebenheit fügen, sich einem Ersatz für den kirchlichefi Unfehlbarkeitsglauben zu schaffen.» Granderoth: Der Atheismus und seine Folgen. Stimmen aus M.-Laach 1895. 575,. l.
¹³ Mert – mint azonnal látni fogjuk – nem is lehet megtartani, amit ígérnek, hogy t. i. «der Sozialismus ist lediglich eine wirtschaftliche Bewegung, mit religiösen Fragen hat er ebensowenig zu tun, wie mit medizinischen und musikalischen». Stern: Thesen über den Sozialismus. Stuttgart. 1891. 20. l.
¹⁴ Tim. II. 2,12.
¹⁵ 2Kor. 4,7.
¹⁶ Jób 14,1.2.
¹⁷ Jakab 5,7. s köv.
¹⁸ Zsid. 15,14.
¹⁹ L. erre vonatkozólag Hamerle: Ist Religion Privatsache? Münster. Alphonsus-Buchhandlung. 1897. Kulemann: Die Stellung des Sozialismus zur Religion. Berlin. Schwetschke. 1899. Pichler: Die Stellung der Sozialdemokratie zur Religion. Passau. Aktien gesellschaft. 1891. Schmitt: Religion ist Privatsache. Rosenheim. 1890. Steigenberger: Ist Religion nur Privatsache? Augsburg 1890. Th. Wacker: Wie stellt sich die soz. Presse zu dem, was dem glaubigen Christen vor Allem heilig ist. Zähringen. 1892.
²⁰ Ezt maga a «la morale sans Dieu» megteremtője, Proudhon mondja: «Il est surprenant qu'au fond de notre politique nous trouvions toujours la théologie». Guyot: Fautil une religion? Paris 1904. 6. l.
²¹ «Abschaffung aller Aufwendungen aus öffentlichen Mitteln zu kirchlichen und religiösen Zwecken.» Erfurter Programm, (1891.) II. 6.
²² «Wenn die Religion im Glauben an ausser und überirdische, immaterielle Wesen und Krafte, im Glauben an höhere Götter und Geister besteht, dann ist die Sozialdemokratie ohne Religion.» Pachtier: Die Ziele der Sozialdemokratie und die liberalen Ideen. Freiburg 1904. 29. l.
²³ «Die kultivierte menschliche Gesellschaft ist das höchste Wesen, woran wir glauben; auf ihrer sozialdemokratischen Gestaltung beruht unsere Hoffnung. Sie erst wird die Liebe zur Wahrheit machen, für welche die religiösen Phantasten bisher nur geschwarmt haben.» Pachtier: u. o.
²⁴ Szóról szóra ezt mondja egyik szocialista író. (Douai): «Die Sittenlehre der Sozialdemokratie soll edler und vor allem wirksamer sein als die von jeder bestehenden Religion gepredigte». Klein: Katech. der sozialdemokr. Religion und Revolution. Berlin, 1905. 15. l.
²⁵ «Außer der Natur und den Menschen existiert nichts, und die höheren Wesen, die unsere religiöse Phantasie schuf, sind nur die phantastische Rückspiegelung unseres eigenen Wesens.» Cathrein: Die sozialdemokratische Moral. Stimmen aus M.Laach, 1906. I. 372. l.
²⁶ «Es sind nicht die Götter, welche die Menschen erschaffen, és sind die Menschen, die sich die Götter, Gott machen.» Cathrein : u. o.
²⁷ Eseteket hoz fel Blum: Die Lügen unserer Sozialdemokratie. Wismar. 1891. 385. sk. II.
²⁸ «Christentum und Sozialismus stehen sich gegenüber, wie Feuer und Wasser.» Bebel: Christentum und Sozialismus. 1887. 16. l.
²⁹ A szociáldemokraták németországi hivatalos lapja egyik számában (Neue Zeit 22. Jahrg. I. 5.) Kautsky ezeket írta: (Kötelességeink egyik legfontosabbja az igazmondás a társakkal szemben. Ellenséggel szemben ezt a köte-lességet sohasem ismertük el». És ez nem volt valami elszólás, mert mikor Kautskynak szemére hányták a fönti sorokat, egyenesen azzal védekezett, hogy ő csak azt mondta ki nyíltan, ami ott rejlik minden ember keblén, hogy t. i. elleneinkkel szemben a társadalmi erények megszűnnek kötelezők lenni. (Fr. Meffert: Apologetische Vortráge. Zweites Heft. M.cGladbach 1907. 249. l.)
³¹ U, a.: 180. l.
³² V. ö. Szilvek L.: A vallás és szocializmus. Bölcseleti Folyóirat. 1905. 584. l.
³³ «Der heutige Sozialismus ist durch und durch irreligiös und Uirchenfeindlich. Er sagt, die Kirche sei nur eine Polizeianstalt des Kapitals und betrüge das Proletariat mit dem ,Wechsel auf dem Hímmel'; die Kirche sei wert, unterzugehen.» Schäffle: Die Quintessenz des Sozialismus. Gotha. 1906. 63. l. – Sok hasonló idézet található E. Käser: Der Sozialdemokrat hat das Wort. Freiburg. 1898.
³⁴ «Nichts weiter, 'als daß ich höchste, inappellable Instanz für mich in sittlichen Dingen bin.» Cathrein: Religion und Moral. Freiburg 1904. 13. l.
³⁵ 1Kor. 15,32. s. köv.
³⁶ Bölcs. 2,2-10.
³⁷ «Disputabam cum amicis meis, de finibus bonorum et malorum Epicurum accepturum fuisse palmam in animo meo, nisi ego credidissem, post mortem restare animae vitam et tractus meritorum.» Confess 1. VI. c. 16.
³⁸ V. ö. Stentrup: Der Atheizmus und die soziale Frage. Zeitschr. für die kath. Theologie. 1891. évf.
³⁹ Bölcs. 2,11.
⁴⁰ V. ö. H. Pesch: Die soziale Befähigung der Kirche. Berlin, 1899. 201. s köv. l.
⁴¹ Mily gyarló jutalmazás ez a kereszténység fölfogásával szemben: «Munera ne numera aegenis quaecunque dedisti. In coelo numerat, munerat illa Deus».
⁴² «Níchts ist lacherlicher, als das hochmoralische Entsetzen unserer Bourgeois über die offizielle
Weibergemeinschaft der Kommunisten... Die Kommunisten brauchen die Weiberge meinschaft nicht einzuführen, sie hat fast immer existiert... Man könnte höchstens den Kommunisten vorwerfen, daß sie an Stelle einer heuchlerisch versteckten, eine offizielle, offenherzige Weibergemeinschaft einführen wollen.» (16. l.)
⁴³ «Sittlich ist, was Sitte ist; und Sitté ist wieder, nur was dem innersten Wesen, d. h. den Bedürfnissen einer bestimmten Periode entspricht.» H. Pesch: Die soz. Befähigung der Kirche. 208. l.
⁴⁴ Joób L.: Szocialista erkölcstan. Budapesti Szemle, 1907. 130. k. 210. l.
⁴⁵ «On ne triomphera du socialisme, qu'en lui opposant un ideál morale superieur.» Brunetiére: La renaissance de l'idéalisme 81. l.
⁴⁶ «Ils prennent lieu de blasphémer la religion chrétienne, parce qu'ils la connaíssent mal.» Pascal: Pensées. Pa-ris. Hachette ét Cie. 1904. III. k. 2. l.
⁴⁷ Harkányi E.: Tudomány és katolicizmus. Budapest, 1909. 18. és 24. l.
⁴⁸ «Quod creaturae rationales gubernantur propter seipsas, aliae vero in ordine ad eas» c. fejezet.
⁴⁹ Csak kuriózum kedvéért hivatkozunk egy amerikai orvos, James J. Walsh: The popes and science c. k.-re (New York. Fordham University Press 1908.), amelyben fönnmaradt okmányokból mutatja ki, hogy mennyit tet-tek a pápák az orvostudomány, kémiai analízis, anatómia, higiénia stb. előmozdítása érdekében. Ugyanez a szer-ző érdekes cikkben (Priests as pioneers of discovery in electricity. Ecclesiastical Review. 1908. évf. 601. l.) mu-tat rá a papoknak az elektromosság terén 4ett fölfedezéseire. Ez hát az «az Ecclesia militans, mely – Harkányi i. m. 7. l. szerint –- elfelejt mindent és nem tanul semmit!»
⁵⁰ Bővebbet l. H. Pesch: Die soziale Befähigung der Kirche Berlin, 1899. 639. l.
⁵¹ Harkányi E: i. m. 18. l.
⁵² «Nisi aliquid intelligat, nemo potest credere» – írja Szent Ágoston. «Non crederet homo, nisi videret esse credendum» – mondja Szent Tamás.
⁵³ Harkányi E.: i. m. 50. l.
⁵⁴ 1Kor. 13,4-7.

Megjelent a budapesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolája munkálatainak LXXII. évfolyamában. Budapest. 1909.