Prohászka Ottokár: Nagyböjt 4. vasárnapjára

Jézus szereti keresztjét (1902)

K. T. U.! Tagadhatatlan, hogy a kereszténység tiszteli a keresztet. Mindenhová azt tűzi föl; a kereszt neki a legnagyobb, a legszentebb jel. Ez a két egymásba rótt fa beszédes ; többet mond neki, mint valamennyi könyv, mint valamennyi tudomány. Legalább is oly beszédes neki, mint a gyermeknek a kereszt az ő édesanyjának sírján; beszél neki nagy szeretetről, mely volt és most nincs ! Mily ékesszóló ez a néma fa ; mily lágy és illatos, pedig másnak száraz ; mily virágokat hajt, a hálás szeretetnek emlékeit! De az Ür Jézus keresztfája mindennél többet mond ; a legnagyobb, a legáldozatosabb szeretetről beszél; szeretetről, melyet Jézus is így mutat be nekünk: majorem caritatem nemo habet. Nem is lehet a szeretetnek más emléke, mint a kereszt; Jézus akarta, hogy ez legyen az ő emléke. A kereszten csapott fel Jézus szeretetének lángja az égre, itt gyúlt ki tűzoszlopa. Ez az a fa, mely meg van aranyozva az Ür Jézus véres, tüzes szeretetével, azzal az aurum ignitum-mal, melyről a szentírás beszél ! Ez a fa leheli az isteni Megváltó nagy szívének szellemét. Erről a fáról olvassa le az érzelmes lélek Krisztusnak összes nagy gondolatait és mély érzelmeit. Mert hogy az isteni Megváltó mily nagy, mily erős, mily mély ; hogy mily törtető hős: azt a kereszt hirdeti; «Recordare paupertatis meae, absynthii et fellis», emlékezzél meg szegénységemről s keserűségemről. Mire lehet e prófétai intést jobban alkalmazni, mint az Úrjézus keresztjére. Mivel pedig a kereszt ilyen, azért Jézus is szereti; a kereszt az Úr Jézus keresztfája, kedvesebb neki, mint a paradicsom élet-fája. A paradicsom életfája kiszáradt a földön ; ennek a száraz keresztnek kell kivirágoznia a földből. Azonkívül a szent kereszt az Űr Jézus botja, virga tua et baculus tuus, reá támaszkodnak mindnyájan a csetlő-botló zarándok-lelkek. A kereszt az Ur Jézus ágya ; rajta hunyta be szemét. A kereszt az Űr Jézus keretje, ebben a keretben mutatta meg szenvedő arcát. Ebből a keretből akart ránk nézni, hogy mindenki, aki ráveti szemét, a kereszt által keretezett szent arcban felismerje lelkének atyját, vezérét, kiben megbízhatik ; példaképét, akit méltán utánozhat. Én tehát elfogadom, hogy a kereszténység el van telve tisztelettel, hódolattal a kereszt iránt.

1. De az Űr Jézus többet akar; az Úr Jézus akarja, hogy szeressük a keresztet, és ez megint annak az excessziv szeretetnek a következménye. Mert nem éri be azzal, hogy szenvedélyesen szeressük az Istent, a lelket, az embert, ő akarja, hogy szeressük a keresztet. Ezt pedig nem lehet megtanulni sehol és senkitől, mint magától az Úr Jézustól. Ha belemélyedek az Úr Jézus szenvedő lelkébe, csodálkozva veszem észre, hogy az ő egész élete a keresztnek jegyében áll: hogy a kereszt volt uralkodó gondolata. Az Úr Jézus ezzel a gondolattal járt mindenütt; ez annyira bele volt ékelve szívébe, hogy azt ki nem törhette, ki nem emelhette semmi sem. Járt vele, hordozta képét, míg megvalósulva nem látta szemei előtt. A közönséges ember ritkán keres valamit soká és folyton ; az élet hullámzása majd azt, majd ezt a gondolatot veti föl. Csodálva halljuk a régi történetírók meséit, melyekben Xerxes királyról beszélik, hogy szolgája mindennap azzal keltette föl: Xerxes, emlékezzél a görögökről. Azt akarta ezzel Xerxes, hogy a bosszú gondolata őt soha el ne hagyja; hogy akár derűs, akár borús napra ébred, akár öröm, akár bánat állja körül, ne felejtse el, hogy mi a dolga : a görögök megaláztatása. Hasonlóképen

Alamizsnás Szent János, az alexandriai pátriárka megcsináltatta sírját, de be nem fejeztette, s híveinek mindig kellett őt figyelmeztetniök : még nem kész a sírod. Az isteni Megváltó a keresztnek élt, nem kellett neki őrangyal, ki őt figyelmeztesse : Krisztus, rád a kereszt vár. Jézus azt mindig szemei előtt hordozta; e gondolattal járt; nem hiába mondta a próféta: «et opus ejus cum eo», nem felejti el napszámát. A szentírás bele is enged pillantani az Úr Jézus lelkébe, ahol a kereszt úgy ragyog, hogy fényét nem vehette el semmi. Amikor a Szent Szív megnyilatkozik, még legdicsőségesebb perceiben is, azonnal felénk int Szent Szívéből a kereszt. Földi életének három jelentőségteljes napján keresztjéről beszél. Mikor Péter megvallja Jézus istenségét s bemutatja a hit hódolatát, ez a dicsőséges szó : «te Krisztus vagy, az élő Isten Fia», nem tereli el figyelmét a szent keresztről, hanem az írás mondja, attól fogva kezdi Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell menni és sokat szenvedni a vénektől és megöletni és harmadnapon föltámadni (Máté 16, 21). A második esetben, mikor a Táborról jön le Krisztus, mint Mózes, erőben és hatalmának öntudatában, s a tömegtől körülvett apostolok tehetetlenül állnak a holdkóros gyermek előtt, mert csak Istennel egyesült lélek képes a gonosz szellemeknek parancsolni, ő egy szóval gyógyít, parancsol, hódít, a tanítványok el vannak ragadtatva, a nép ámul és lelkesül, Jézus pedig monda nekik: «Az ember Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt, de harmadnapra dicsőségesen föltámad; s ezen igen megszomorodanak». A harmadik alkalom a harmadik húsvét közeledtével köszönt ö t t be: «És fölmenvén Jézus Jeruzsálembe, magához vevé a tizenkét tanítványt külön és monda : «ime fölmegyünk Jeruzsálembe, és az ember Fia elárultatik a papi fejedelmeknek és halálra kárhoztatják őt» (Máté 20, 17).

2. Ime, az Úr Jézus szerelmes lelke ; igazán szerelmes ; úgy beszél s úgy tesz, mint akit egyetlen egy gondolat vezet, s az a gondolat úgy uralkodott rajta, hogy leghevesebb érzelmein át is utat tör magának. Jézus semmiről sem beszél oly szenvedéllyel, mint a keresztről; Szentséges Szívének vágyai a keresztben kulminálnak; desiderio desideravi, baptismo habeo baptizari et quomodo coarctor! Mily erőteljes kifejezések ezek ; nagyra vágyom ... elhal a lelkem ; s mikor így beszél, siet, alig bírnak lépést tartani vele. Mikor leghatalmasabban lüktet a vére, lelke, a kereszt felé száll; mikor «coarctatur», szorong a lelke, mikor kigyullad a lelke kívánságától és vágyaitól: mindig a kereszt a pihenője. Az ember tehát azt teszi, amit az apostolok tettek ; bámuljuk, de nem értjük. Hogy is lehetne azt megérteni, hogy valaki a keresztet szeresse, mikor Szent Pál kimondta, hogy régen is — s most is úgy van — a kereszt és a keresztről szóló tan, pláne az ily tan, hogy a keresztet szeretni kell: scandalum et stultitia. Hogy szeretheti a szenvedést egy egészséges, erőteljes lélek? Nem beteges irányzat-e az? Hogy szeretheti egy öntudatos lélek a megalázódást? Vájjon rongy-e az öntudatos szellem öltözete? A természet egyenesre növesztette az ember derekát; vájjon boldogságára válik-e, ha meggörnyed a háta s igavonó lesz? Dicsőségére válik-e, hogy a nyomorúság uralkodjék rajta? Legyünk türelemmel, k. t. u., s ne ítéljünk hirtelen. Jézus nem beteges, gyönge, pesszimista lélek, hanem öntudatos, hatalmas ember; vir potens in opere et sermone, ki hatalommal tanít, teremtő erővel alakít; királyi lélek, ki Pilátus kérdésére : király vagy-e te? azt feleli: az vagyok. Krisztus erős ember az élet virágában, aki az Olajfák kertjében kimutatta, hogy emberi természete mennyire irtózik a szenvedéstől; vért izzad, mikor a szenvedésekre gondolt; küzd a halállal, háromszor imádkozik, s kínjában verejtékezik. Krisztus tehát erőteljes s nem egy beteges lélek. Ha az isteni Megváltó mégis szerette a keresztet, az nem a természetnek, hanem tisztán a kegyelemnek az iránya. Nem az elkeseredésnek, világfájdalomnak, cinizmusnak, a pesszimizmusnak árnyalata, hanem természetfölötti belátás és akarás. Miért szerette Krisztus a keresztet? Jóllehet nem angyal hozta azt, hanem Pilátus s a zsinagóga s Júdás csókja, Krisztus mégis tudta, hogy a kereszt az Isten akarata. Pater mi, si non potest hic calix transire, fiat voluntas tua, s most a te akaratod a kereszt, s mert annyi áldást kötöttél a kereszthez, s mert a lelkeket szenvedésben neveled s acélozod : fiat voluntas tua, én elfogadom, sőt szeretem a keresztet.

A keresztet csak akkor lehet megszeretni, ha az ember azt Isten kezéből veszi. A szenvedést szeretni nem lehet, a szenvedést csak gyűlölni lehet, mert a szenvedés a mi ellenségünk; semmiféle élet nem szereti a szenvedést, a tűz nem szereti a vizet, az öröm nem szereti a szomorúságot; az ember sem szeretheti a bűt, a bajt, a kínt, a halált. Ha valaki szereti a rosszat, csak mint jót szeretheti. Krisztus Urunk is így szerette, mint Szent Pál mondja: az eléje t e tt örömért, a kilátásba helyezett dicsőségért viselte el a keresztet ; ebben van logika, van észszerűség, van kegyelem, van természetfelettiség is. Nem lehet szeretni a rosszat, csak úgy, ha jó kerül ki belőle. Krisztus azért szerette a keresztet, mert látta, hogy dicsőségének és a világ legyőzésének fája. így már mindenki megbékül a kereszttel; a diák, a tudós szereti a tanulást haszonért, élvezetért, dicsőségért; a beteg szereti a keserű medicinát, mert az egészségre gondol; a szántóvető verejtékkel öntözi barázdáit az aratás reményében ; Krisztus is szereti a keresztet Istenért s az emberért. Ebben van logika. A kereszt az Úr Jézus győzelmének zászlaja, dicsőségének jelvénye, azért szerette azt s leküzdvén félelmét s iszonyát monda: surgite, eamus! Akkor már nem a Júdást látta, hanem az Istent, az a csók nem az áruló csókja, hanem az Atyának csókja, aki őt a keresztútra hívja. A zsidókban, jóllehet kajánsággal vannak eltelve, az Atyának az eszközeit, a kereszt fölmagasztalóit szemléli! így tegyen az ember, bármi történik, s ha az emberektől jön is a rossz, lássa az emberek mögött az Istent, a kemény szenvedés mögött a dicsőséget. így látták s így szerették a szentek, úgy hogy Szent Angélától el kellett rejteni a keresztet, mert úgy szerette, hogy extázisba jutott. Szent Rodriguez Alfonz, ki beteg létére csak néha aludhatott, mégis sajnálta, ha negyed órára elaludt, mert a kereszt érdemét elveszítette. A világ ennek hallatára hamar kész az ítélettel s kimondja r hisz kötözni való bolondok ; de ha valaki átértette az isteni Megváltónak gondolatát, ha fölértette, hogy a szenvedés dicsőséget varázsol ránk : meghajtja fejét és azt mondja, ez a legnagyobb bölcseség, nobis Dei virtus et sapientia. Azért Dei virtus, mert az Isten akarata, azért Dei sapientia, mert az Isten tud a rosszból jót csinálni.

Bízzunk benne s iparkodjunk, hogy a szenvedésből lelkünkben kereszt váljék; ami akkor fog megtörténni, ha az ember a szenvedést Isten kezéből fogadja s természetfölötti jóra irányozza. Nagyon sok szenvedés van a földön, nagyon sok tövis, nagyon sok iga, hanem kevés keresztfa. Nagyon sok nyomorúság és kín özönével, de kereszt és áldásos szenvedés kevés van. Ha sikerül a szenvedést enyhíteni, a kínt lecsillapítani: hál' Istennek; mi nem akarjuk az emberiség kínjait fokozni s bajait növelni, de hiábavalónak tartjuk a csalóka reményt, hogy valamikor legyőzzük a kínt s a bajt s tövistelen rózsák közt járunk a földön. Mi is le akarjuk győzni a kínt s a szenvedést, de nem hiú reményekkel, hanem Jézus izzó példájával. Kicsoda képes száműzni a világból a betegséget, lelki kínt, testi gyötrelmet ... a mulandóság árnyékát, a sír sötétségét, a keserűség töviseit, a szenvedések keresztútját? Lesz világ, melyben nem lesz baj — mondják a szocialisták; ez nem a mi evangéliumunk. Folyik az élet, a harc s a küzdelem, a szenvedések rokkantjai lepik el az utakat; az élvezet sivársága kiüresíti a sziveket; a céltalanság éje ráborul a lelkekre, s ti a szenvedésnélküli jövőnek kilátásaival csitítjátok az embereket? Ó, ti üres idealisták, kik elkeserítitek hiú Ígéretekkel az embereket s leszegezitek a röghöz hittagadással a lelkeket, tanuljatok Krisztustól! Tanuljátok meg a kereszt szeretetét, hogy szenvedéstek hiábavaló ne legyen, harcaitok végleges vereséggel ne végződjenek ! Tanuljatok keresztény módon szenvedni. A szenvedés akkor lesz keresztény szenvedés, ha az ember teljes öntudattal Isten kezéből veszi és az Isten dicsőségére viseli.

Szerezzük meg ezt a művészetet, hogy lehet szenvedésből és nyomorúságból örömöt s lelki békét meríteni. Akkor nyomorúságunk Krisztus keresztjével egyesítve nem lesz oly nehéz, hogy lenyomjon, szenvedésünk nem lesz kietlen, életünk nem merül el a fájdalom s a reménytelenség keserű hullámaiban, hanem felénk világít a hit, hogy így szenvedve győzünk.