Prohászka Ottokár: A nagyhét: Jézus temetése

A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) az „Elmélkedések az evangéliumról II." című VII. kötetben jelent meg.



«És mikor már esteledett (mivelhogy készület vala, azaz szombat előtti nap), eljőve Arimatheai József, egy nemes tanácsos, ki maga is várja vala Isten országát, és bátran beméne Pilátushoz és elkéré Jézus testét (Márk 15, 42, 43).

a) Egy tekintetet vetek a Kálvária nagypénteki esti jelenetére. Leereszkedik az est árnya ; a tömeg részint mellét verve, részint megrögződve eloszlik; fáradt fájdalom borong a természeten s a harminchárom év előtti karácsonyéj utolsó akkordjaként halkan suttog az egyetlen Krisztus-hívő léleknek imája. A Szent Szűz ölében tartja s imádja Fiát. Nézi, csókolja sebeit. Az ő szíve az égő mécs a szent kereszt tövén.

A hit s a krisztusi szeretet mind az ő szívébe szorult. Jézus s Magdolna bánata csak emberi: a Szent Szűzé krisztusi. Érzelmei a szent kereszténység : hit, áhítat, hála, bánat, fájdalom, tisztaság, vértanúság; ez érzelmekkel csókolja s imádja Krisztust. Salve Mater dolorosa, martyrumque prima rosa, virginumque lilium !

b) Azután előjönnek Jézus barátai: Arimatheai József, Nikodemus, a megtért százados. Ők vették le a keresztről Krisztus testét, ők hozták a mirrhát és balzsamot, az aloét s a gyolcsot. Leveszik fejéről a töviskoszorút, megmossák szent testét, megkenik, s amily édes illat száll most szerteszéjjel e szegény ravatalról, oly mély, édes s bensőséges ez a gyász. Valóban, mily érzelmes mélységek nyílnak meg a szívekben e temetésre való előkészületben ! Hogy temették régen a macchabaeusi Júdást, a hőst ! Hogyan temették Lőrinc vértanút! Megindul itt is a menet: Arimaiheai József, Nikodemus, Szent János s a százados viszik az Urat, utána a Szent Szűz s néhány asszony, az Úr elválaszthatlan hívei. Pompa, káprázat nélkül indulnak meg az öreg estébe s a sírnak éjébe. De a szívek csordultig telve ; mirrhát csepegtetnek, illat száll belőlük; s az Űr emléke lelkükben, mint a ma kifeslett nefelejts.

c) A sziklafalba vájt új sírba fektetik az Urat; tündöklő gyolcsba takarják, száz font mirrha- és áloévegyítékre ágyazva ! Szent Pál akarja, hogy haljunk meg : temetkezzünk el az Úrral a világ számára. A mi sírunk Jézus átszegezett szíve, érzelmeinkből van szőve gyolcsunk, s az önmegtagadás mirrhája megóv a rothadástól; így lesz elrejtve s biztosítva életünk Istenben. De a sziklasír körül lelki szemeimmel látom a betlehemi angyalokat, kik ezt a szent éjt itt néma dicséretben s imádásban töltik; glória helyett gráciát suttognak.

d) Sürgölődik ott azután a kaján ember is ; lepecsételi a sírt, őröket állít ... A sírkövön van a Szent Szűz csókja s a zsinagóga pecsétje. Ily kontrasztokkal van tele az élet. Az én szenvedélyem is ez; én megcsókolom e sírkövet, s a hálás imádást, a szerető emlékezést állítom oda őrül. Ezek nem alusznak el feledésben! Jézus akarja, hogy ne feledjük. Karácsonykor örvendünk, nagypénteken gyászolunk. Mély részvéttel tekintünk a Szent Szűzre is, de a lelkünk el nem fojthatja magában a biztatást: Viszontlátásra, királynőnk, harmadnapra.


Real Time Web Analytics