Prohászka Ottokár: Farsang vasárnapra:

II. A szent szeretet iskolája (1900)

K. T. U. 1 Nem nehéz szeretni az Istent; sőt azt kell mondanom, hogy az Ür mindenképen megkönnyítette ezt nekünk. Legalább a nemes és Isten kegyelmétől átjárt s sugallt léleknek nem nehéz az Istent szeretni. Nem nehéz az Ür Jézust szeretni, miután ő tényleg egy lett közülünk, beleállt életünkbe, viszonyainkba és oly közel van hozzánk, hogy szinte lehetetlen, hogy szívünk fel ne melegedjék közelségétől.

Ügy bánhatunk vele, mint bárkivel közülünk ; akarja, hogy a közönséges életnek szolgálatait vele szemben teljesítsük, hogy a szerető szívnek figyelmét, érzelmeit, áldozatait neki bemutassuk. Jó néven veszi, ha előtte, kivált templomaiban, a legnagyobb figyelmet tanúsítjuk ; ha lábujjhegyen járunk körülötte tiszteletből, szeretetből; ha virágot letörünk és odatűzzük az oltárra ; ha röpimával feléje emelkedünk. De azt gondolom, hogy a szeretetnek e természetességét és közvetlenségét illetőleg semmi sem lep meg annyira, mint az Ür Jézusnak az a kívánsága, hogy iránta való szeretetünk szánakozó szeretet is legyen. Jézus panaszkodik, panaszolja szívének kínját s várja, hogy mi eltaláljuk szívünk sugallatából a hangot, mely a sírásra felelni, fájdalmát enyhíteni, panaszát csitítani tudja. Semmi sem bizonyíthatja jobban, hogy Krisztus egy közülünk; Jézus szeretetének közvetlenségét s szeretetünknek iránta természetfölötti természetességét semmi sem tünteti fel úgy, mint az, hogy Szentséges Szíve részvétet keres, elégtételt szomjaz. Ügy-e az okoskodó embernek ez szeget üt fejébe; különös, bizarr gondolatnak látszik előtte, hogy az Isten szánalmat keres. Hogyan, mikép szánjuk meg az Istent? Mit nélkülöz a minden? Mit adjunk a végtelennek? E gondolatok a nehézségek borúját öntik a gondolkozó fölé ; de a szív ebben különös nehézséget nem talál. Tapasztalásból tudja, hogy e világon minden az ellenkezés, a harc, a törtetés útjain jár; tudja, hogy minden, tehát az Isten, tehát az Ür Jézus is, aki beléáll ebbe a világba, annak okvetlenül szeretni, de szenvedni is kell; sőt minél inkább s minél nagyobbat szeret, annál több jut ki neki a gyötrelemből. Az Ür Jézusnak érdekei vannak a földön, és ezek az érdekek harcba vannak beleállítva ; hogy pedig, aki harcol, sebet ne kapjon, még ha Isten is, hogy aki küzd, vereséget ne szenvedjen, még ha Jézus is, túl sók volna a csodából, s tényleg nem is történik.

1. Az Ür Jézus érdekei a földön egészen emberiek, és ami emberi, bármi legyen, még ha legjobb is, annak bölcsőjét küzdelem és harc ringatja. Még az erény is a harc útján törtet előre. Tehát, ha az Isten beleállt a világba, szeretet, szenvedés, küzdelem, győzelem és szánalom viszonyába állt bele.

Az Ür Jézusnak vannak törvényei, azokat meg lehet vetni; ha vannak lelkek, kik el is ájulnak ezen vakmerőség láttán, ha vannak, kiknek elszorul, sőt meg is reped a szívok a bűn iszonyától: vannak viszont mások, kik Istent nem tekintik s a bűnt úgy isszák, mint a vizet. Mit csináljon velük az Ür? Sújtsa villámmal? Temesse örvényekbe? Az Úristennek szent akarata bármily végtelen s abszolút legyen, itt a földön csak mint hipothetikus akarat jár köztünk. Ha akarod, megteszed, amit én nagyon kívánok, szeretek és megjutalmazok, de ha nem akarod, megvetheted. így állunk az egyházzal is. Az egyház az Ür Jézus teste. Mily harc folyik körülötte ! Vájjon jobban bánnak-e a misztikus testtel, mint bántak a megtestesült igével? Mily megvettetés, üldözés, mily hideg szívek fogadják mindenfelé ! Ime az Ur Jézus sorsa a földön. Tövis és bojtorján terem számára is bőven, sőt úgy látszik, szenvedésből s kínból seholsem kerül annyi, mint épen az Isten ügyeiben. Tapasztalják ezt mindazok, kik hevülve, lángolva Krisztusért, érdekeiért harcolnak s a szent ügyet szolgálják ; kis vártatva azon veszik észre magukat, hogy töviskoszorú fonódott szívük körül. Non vivitur in amore sine dolore!

És minél nagyobb a szeretet, annál mélyebb a fájdalom. Meglehet, hogy e töviskoszorúja az Isten-szeretetnek még nem igen fonta körül szivünket; meglehet, hogy még nagyon durva anyag vagyunk ahhoz, hogy az Isten-szeretetnek fénye járjon át s hogy akadályt ne találjon bennünk, mely árnyékot vet áttetsző fényének ; meglehet, hogy még nagyon érzékiek vagyunk ahhoz, hogy az Isten-szeretet bennünk azokat a tiszta érzelmeket keltse, melyekből a fájdalom rózsái fakadnak. Mihelyt pedig a lelkiség elérte áttetszőségét, mihelyt a szív érzelmei megtisztultak kellőleg : azonnal öntudatunkba lép a bánat s a szánalom az Isten érdekeinek sorsa iránt, melyek lépten-nyomon a rövidebbet húzzák s a szerető szívekre a fájdalom árnyát borítják.

De, kedves barátaim, minek erről sokat filozofálni, mikor az Ür Jézus határozottan kijelentette, hogy fáj neki, hogy az emberek őt megvetik. Boldog Alacoque Margitnak határozottan kijelentette, hogy szenved. Megmutatta szívét, mely végtelenül boldog az ő megdicsőülésében, de ugyanakkor töviskoszorú környezi azt s kereszt árnyékolja be a szent sebnek fájdalmát. Nem képzelhetek el magamnak lényt, még a dicsőségben sem, mely érzéketlen legyen minden iránt, ami neki kedves; nem képzelhetek el megdicsőült szívet, még az Ür Jézus Szívét sem, hogy az ne érezze sérelmeit. S sérelmeit érezni és szenvedni, az mindegy. De meglehet, sőt bizonyos, hogy ez a szenvedés nem olyan, mint amilyen a földi kín és gyötrelem ; nem borul rá mint egy leteperő árny, nem mint győzelmes gyöngeség. A szomorúság ott az örök örömbe van foglalva, s a veszteség a végleges győzelemnek hordozójául tűnik föl: így látja azt az a lélek, Jézus lelke, az isteni mindentudásnak csodálatos fényében, mely bevilágítja e világ terveit, a harcok fejlődését s azt is, hogy a bűn, mely lándzsát döf az ő szívébe, dicsőségét szolgálja már most is.

De hiszen nekem nem is az a feladatom, hogy tudjam a megdicsőült szív szenvedését boldogságával megegyeztetni, hanem hogy elhiggyem, hogy az a Szent Szív, mely annyira szerette az embereket, viszonzásul csak megvettetést, közönyt arat. Elég ez nekem ahhoz, hogy azt mondjam magamnak: ^Engeszteld meg ezt a szívet, szánd meg ezt a szivet». Reánk nézve ez a legfontosabb következtetés.

A szeretetet okvetetlenül résztvevő szeretetté kell átváltoztatnunk s nem szabad megijednünk, hogy Isten iránt való szeretetünk is a részvét, szánalom vonásait hordozza magán.

Nem mi adtuk rá; belőle, saját lényéből, Isten érdekeihez való viszonyából verődtek ki rajta. Istent bántják meg az emberek; a megsértett Istent sirassuk h á t ; az érzékies, eldurvult világ nem érti s gyalázza Jézust, hálátlanul, szívtelenül, hidegen viseltetik veié szemben : fájlaljuk e szerencsétlen viselkedést s nyújtsunk elégtételt a meggyalázott Szent Szívnek s legyünk meggyőződve, hogy ez az érzelem valóban tökéletes, valóságos Isten-szeretet.

Azonban távol attól, hogy kételkedjünk, vájjon igazán Isten-szeretet-e a szánakozó szeretet, ellenkezőleg meg vagyunk győződve, hogy a szánakozó szeretet annyira igaz, való Isten-szeretet, hogy még anyja is, dajkája is, iskolája is a legtökéletesebb szeretetnek. Aki akar szeretni megtanulni, az kezdjen szánakozni. Nem lehet szeretni sehol annyira az Istent, mint a szánakozó, résztvevő szeretet szellemében. És ez világos előttem. A tetszés szeretete, az amor benevolentiae ugyanis sokkal nagyobb tökélyt tételez fel, mint a szánalom .szeretete. Az ember nehezebben tud mással őrölni, mint mással szenvedni; jobban illetődik meg felebarátjának könnyétől, mint sugárzó arcától; már pedig a szívre, ha szeretni akar, legfontosabb az, hogy meginduljon, meglágyuljon ; a lágy érzelmeknek porhanyós göröngyében könnyen virul ki a szeretet.

Ez lévén a szív s a szeretet természete, Isten is ez oldalról támadta meg, e gyökérrostján fogta meg a szívet. A theológusok mondják, hogy az Ür Jézus azért szenvedett annyit, hogy az embert meglágyítsa ; szenvedett nem közvetlenül az Istenszeretet, mint inkább az emberszeretet miatt. Ó ti, kik az úton átmentek, figyeljetek és lássátok, mily nagy az én szenvedésem, s ha meglátjátok, biztos vagyok benne, hogy meglágyul tőle szívetek ; Jézus vére valóságos permetező tavaszi eső lesz, melytől szétmállik az érzéketlenség göröngye. Ami Istent illeti, elég lett volna bármily kis szenvedés, mert a legkisebb is végtelen értékű, de nem volt elég a kis szenvedés arra, hogy a szeretet iskolája legyen. Ehhez olyan kín és szenvedés kellett, mely belenyúljon az emberi szívbe és azt összetörni képes legyen.

Ime az Ür Jézus azért szenvedett tehát, hogy megessék rajta szívünk; mi ez más, mint hogy résztvevő szeretetet keresett s ennek révén kívánta meghódítani szívünket? Ne feledjük tehát megszánni az Istent! Jézus kívánja, hogy szánjuk őt, menjünk bele e meleg érzelmekbe s mutassuk be neki az engesztelés szeretetét; e szeretet magában színarany ; de ha nem is volna az, még akkor is a tökéletes szeretetnek ez nyitná meg ajtaját.

2. A részvét Jézus iránt még más módon is jelentkezhetik, s ez a mód is kiváló iskoláját képezi a szent szeretetnek. Ha Istent igazán szeretni kívánjuk, iparkodjunk nemcsak a magunk, de mások bűnén is szomorkodni. Azt mondod talán : nekem szegény bűnösnek elég a magam bűne-baja, mit sirassam én másokét? Én ép ebből veszem érveimet: ha sok a bűnöd, nagy szeretetre van szükséged ; ha pedig ezt keresed, mi az út? szánjad-bánjad mások bűneit. Engedjék meg, hogy e különös felfogást értésünkhöz közelebb hozzuk.

A nagy bűnösnek úgy-e, minél tökéletesebb bűnbánatra van szüksége, s e részben az ember gyakran érzi, hogy nem tudja úgy bánni bűneit, ahogy szeretné. Valami gyengeség, szellemtelenség van bánatában. Az önszeretet, az önérdek beléáll a bánatba is s lehűti azt, mint az olvadó jég a vizet; mindenütt ott állok én. Non est illustris sensus poenitentiae ; ha az ember még ott is magát keresi, magát helyezi a központba, a szerelmes én körül forog a bánat is, mely azt a rossztól megóvni iparkodik s a bűnt mint a kárhozat okát tekinti. Ha az ember annyira tudna felemelkedni, hogy itt elsősorban Jézus érdekeiről van szó; ha elsősorban az Isten gyalázatát látná a bűnben, úgy, hogy saját érdekeitől, pokoltól, boldogságtól is eltekintene, úgy-e az ilyen bánat édes öntudatot s hiztos reményt ébresztene az iránt, hogy amily érdektelen, oly hathatós és bűntörlesztő? !

No, hát hol találjuk ez érdektelen bánatot? Mily réven növelhetjük azt magunkban? Szomorkodjunk másoknak vétkein, sírjunk másoknak bukásán, s tiszta érdektelen fájdalom fakad majd szívünkben! Ha látjuk, hogy a világ Jézust feledi, hogy megfagy Szentséges Szivének lángjai mellett, szent borzalom tölt el s megrémülök a meggyalázott Isten sorsától; undorral telem el e sötét hatalomtól, mely egyedül képes tönkretenni az Isten kegyelmét s szeretetét. Ily körülmények között a bűnt tényleg mint Isten gyalázatát, szenvedését fogom fel, nem magamat, nem az én büntetésemet tekintem már a bűnben, hanem magára a meggyalázott Ürra gondolok ; megfeledkezem bajaimról s az ő sérelmei fölött bánkódom. A szív így emelkedik kerülő úton önmaga felé. Ez úton vezette a tiszta bánat magaslatára Dávidot is Náthán próféta. Nem adta elő Náthán Dávid bűneit, nem förmedt rá az Isten nevében, hanem előadta egy mesebeli embernek gaztetteit, szívtelen keménységet, zsarnokságát, s bosszúra gyúlt az alávaló ellen; szánta az Istent; ugyan kinek bűne miatt? Bizony tulajdonkép a magáé miatt. így tesz velünk is a szánakozó szeretet; ez a mi prófétánk ; felénk jön s megszólít : keresztény lélek, nézd, mit tesz a világ az Istennel; utolsó sóhaja, legalacsonyabb érzelme előbbre való, mint az Isten érdeke. Ha van benned nemes szív, állj oda s kárpótold a megvetett Istennek szeretetét! Töröld le az emberiség homlokáról a Kain bélyeget, iparkodjál, hogy, ahol most bűn sarjad, erény viruljon, legyen buzgalmad engesztelés a világ gálád érzelmeivel szemben.

Ime, hogy felmelegszik az ember szíve a mások bűneitől, és amit talán saját önszeretetének ellensúlyozása mellett nem vett volna oly komolyan, azt most ugyancsak komolyan, szíve bús érzelmeiben elítéli. S ugyan voltakép kinek bűnét ítéli el, vagy legalább kiét is? Ügy-e mindannyiszor a magáét is? így lesz a résztvevő szeretet az igaz, komoly bánatnak iskolája. És ez a résztvevő szeretet nem marad meg ennél, hanem apostoli buzgalommá fejlik, mely nekimegy a világ nemtelenségének és azt gondolja, ha mások oly hálátlanok, nekem kell a megvetett Istennek szeretetét valamikép kárpótolnom. Tesz, áldoz, sír, mindent odaad, csakhogy a gyalázatnak valahogy végét vesse. Ime az apostoli buzgalom, a szent szeretet, apostoli odaadás — a résztvevő, szánakozó szeretet melegében. Aki ezt érzi, az belelép a meleg kereszténység illatos kertjébe s a legszebb lelkek érzelmi közösségébe. Érti Szent Ferencet, ki a perugiai erdőkben tud sírni. Érzi, hogy osztozik valamikép Szienai Szent Katalin érzelmeiben, ki azt monda, hogy amint az Ür Jézus oldalából víz és vér folyt, épúgy minden léleknek a szent vérben tüzessé, a vízben fájdalmassá kell lennie ; a vér jelenti a jegyesnek lángoló szeretetét ; a víz pedig azt a hatást, melynél fogva a lelkek megolvadnak a résztvevő, szánakozó szeretetben.

Ó, k. t. u., megengesztelni az Ür Jézus Szívét, szomorkodni mások bűnein ; élénken érezni a világ aljasságát: ez az Istenszeretet elnyerésének biztos módja. A szánakozó szív résztvesz az Úr Jézus fájdalmaiban és örül annak, ha valamit is tehet, ami a megbántott isteni szívnek kedves. S mialatt így szánakozik, lélekben erősbödik az ember. Mert az Isten-szeretet sehol sem gyengít, még a könnyekben sem, sehol sem tesz erőtlenné, még a gyengéd érzelmekben sem, hanem felkeni a lelket áldozatos lélekké, amelynek szenvedélye: minél többet tenni, minél többet adni; mindent odaad Istenért és magának nem tart meg semmit.

E szánakozó szeretettel akarjuk az Ür Jézus Szívét főleg e három napon át megengesztelni, és meg vagyunk győződve, hogy mikor engeszteljük ezt a Szívet, ugyanakkor a magunkét emeljük közel hozzá, megosztjuk gondolatait és azt, amit legjobban akar megosztani velünk, mert leginkább válik hasznunkra: fájdalmait.