Prohászka Ottokár: Hatvanad vasárnapra

Apostoli áldozatkészség (1903)

K. T. U. ! Álljunk meg mégegyszer Szent Pálnak sírjánál, csináljunk «statio-t ad Sanctum Paulum» és hallgassuk meg azt a második éneket, melyet a korinthusi levélben prózában zeng az apostol lelke: Libenter suffertis insipientes: cum sitis ipsi sapientes. Sustinetis enim, si quis in servitutem redigit, si quis devorat. Vannak köztetek is ingadozó lelkek ; de én azt nem tűrhetem, hogy titeket félrevezessenek, korinthusiak; gondoljatok arra, hogy mit tettem értetek! Bízzatok bennem, mert szenvedtem érettetek, buzgósággal akartam meghódítani lelketeket. Szenvedtem testemben, szenvedtem lelkemben. Periculis fluminum, periculis latronum, periculis ex genere, periculis ex gentibus, periculis in civitate, periculis in solitudine, periculis in mari, periculis in falsis fratribus . . . Sollicitudo omnium ecclesiarum. Nyomja a lelkemet egy félvilág terhe. Aggódom, nincs nyugtom: quis infirmatur et ego non infirmor, kicsoda szenved, hogy ne szenvedjek vele? Quis scandalisatur et ego non uror? Kicsoda szenved kárt lelkében, kicsoda zavarodik meg s én nem égek a buzgóságtól érte? Mivel nem vagyok képes máskép bírni veletek, kitárom mindezt, hogy talán ennek emlékével meghódítlak titeket.

Talán nem tudtuk volna meg, hogy mit szenved Szent Pál, ha szívének e kiárasztásával nem akarta volna meghódítani a korinthusiakat. K. t. u., aki akar a lelkekért dolgozni, annak okvetlenül buzgónak kell lennie, s aki buzgó akar lenni, annak okvetlenül kell szenvednie. Buzgóság, amely a szenvedést nem veszi programmjába, mindenesetre ál-buzgóság lesz. Lélek, mely kiméli magát, mikor lelkekről van szó, az ne kecsegtesse magát, hogy a lelkeket meghódítja.

1. És miért kell a buzgóságnak, ha az akar lenni, szenvednie? Kívánja ezt először az isteni Megváltó maga, mert Krisztus ezeket az utakat taposta ki az apostolok számára. Aki az Úr Jézus nyomában akar járni, annak szenvedni, küzdeni, lemondani kell. Az Űr Jézus azt a szőlőtőkét, melynek venyigéi aranyos gerezdekkel, gyönyörű lombbal ékeskednek, kavicsos földbe ültette, karót tűzött melléje, mely az ő szent keresztje. Aki nem köti a venyigét a karóhoz, gyümölcsöt nem remélhet. Mert a venyige, ha buján is hajt, de a földön kúszik, virágait elveszti, a szél a kőhöz csapdossa, leszedi a hímport, gyümölcs nem lesz rajta. Fel kell kötni azokat a venyigéket a kereszthez. Minden tökéletességi fokon az Ür Jézus áldozatot követel; az apostoli munkásokat sem veszi ki e kötelezettségből; azoktól önmegtagadást és áldozatot vár. Valamennyi apostol e részben úgy hasonlít egymáshoz, mint egyik tojás a másikhoz, mind krisztusi arc. Ezen a krisztusi arcon ül a méltóság kifejezése, de van rajta szent ború is. Ezt az árnyat a gond veti rá. Mindezeken az arcokon elömlik a szépség, de felszántják azokat a szenvedés barázdái is. Ezeket a barázdákat a küzdelem, a kín szántja beléjük. Mert minden apostol szenved és aggódik ; siratja gyönge gyermekeinek botlásait; bántja őt visszaesésük. Bántja őt a világ érzéketlensége. Aggasztja a lelkek üdve s elszomorítja a lelkek kárhozata. E vonások az Ür Jézus vonásai s minden apostolon föllelhetők. Valamennyiükről lehet elmondani Szent Ferenc meséjét, hogy volt valahol egy király és feleségét a sors csapása elszakította tőle, ki is pusztába kerülve nevelte gyermekeit. Megemlékezvén pedig uráról évek multán, elküldte hozzá fölnőtt gyermekeit. A gyermekek aggódtak, hogy a király meg nem ismeri őket s kérdezték anyjukat: Mit szóljunk, ha a király elé jövünk, honnan tudja meg, hogy gyermekei vagyunk? 1 «Ne féljetek, arcotokra néz és megismer. » Minden apostol arcán ott van a krisztusi vonás. Az önzetlen, áldozatos lélek. Ne gondoljuk, hogy mi más utakat találunk. Áldozatot hozni, az legbiztosabb útja az apostoli szeretetnek, legbiztosabb kulcsa a lelkek meghódításának.

2. Azonban nemcsak azért kell áldozatosakká lennünk, hogy az isteni Megváltóhoz hasonlítsunk, hanem önérdekünk is kötelez minket az áldozatra, mert aki buzgó akar lenni, annak saját maga lelki javáért áldozatot kell hoznia. Magunknak teszünk szolgálatot, ha áldozatos lelkek leszünk. Ez úton, az áldozatok útján biztosítja Szent Pál saját maga üdvét, ez úton kell nekünk is járnunk, ha üdvözülni akarunk. S most nem is a szenvedélyek leküzdésére vonatkozom ezzel, hanem inkább arra, hogy a buzgóság és az áldozatkészség együtt jár. A buzgóság áldozatból él, abból táplálkozik. Mennyi áldozatot követel az a kifeszült lélek, melyről Szent Pál írja : Elfeledkeztem arról, ami mögöttem van, csak azt látom, ami előttem van. Mindig csak azt látom, ami hiányzik még nekem ; hogy mit értem el, fel nem számítom. És mi minden hiányzik még nekem? Végtelen sok. Hány lélek vár még rám, hány nyomorult és tehetetlen, hány eltévelyedett, hány a világ gondjaitól feltartott vár szabadítót? Ugyan hány? Meg se tudom, hogy hány, ha buzgó nem vagyok. Mert ezt a privilégiumot, hogy legyen szemem és ne legyen hályog rajta, s hogy megérezzem a világ baját és ne legyen kő a szívem helyén, csak akkor nyerem el, ha áldozatkész lélek vagyok. Az ilyen úszik az ár ellen; s ki nem fárad, mert aki a kezét az ekére tévén, visszanéz, nem érdemes a menynyek országára, mondja az Ür Jézus. Az, aki tétováz és nem akarja az ekevassal a földet túrni, aki a már fölszántott barázdákon éldeleg s nem nézi a még föl nem szántott nagy mezőt, nem érdemes a Krisztus országára. Ime, mennyi munka, fáradság és áldozat! S hozzájárul az a belső munka, mely elcsigáz, a lelkekért való tépelődés, önemésztés, mely kiszí, elfáraszt s gyöngít. Áldozat, áldozat kell neked, buzgó lélek, a tökélyesbülésnek minden fokán ; akár a tisztulás útján jársz, akár a felvilágosulás útján, akár haladó vagy, akár már az egyesülés magaslataira törsz, mind ez az út küzdelmes út, áldozatok nélkül nem haladhatsz rajta. Az biztosítja csak lelkünk üdvét, az tesz minket érzékkel biró lelkekké, s nem enged pihenni; mert jóllehet sok kegyelmünk van s a kegyelmet föl is használjuk, de a kegyelmek láncának csak az egyik végét tartjuk kezünkben, a másikat meg be nem akaszthatjuk. Csak ha a jó halállal be lesz akasztva az örök révpartba a másik lánc-vég, csak akkor pihenhet el tulaj donképen az áldozatkészség.

3. Harmadszor, k. t. u., áldozatot kell hozni, mert az ember embereket munkál, lelkekkel dolgozik, szenvedélyekkel küzd, s ez a matéria porfirnél keményebb ; a lelkek oly nehezen kezelhetők ; a szenvedélyek vadállatoknál vérszomjasabbak. Ha az ember porfir-követ munkál meg, végtelen sok acélvéső kopik el bele, míg egy alakot váj ki benne : hasonlóképen aki lelkeket munkál meg, sokat izzad, szenved, gyötrődik ; szikrázik és csorbul, s az mind fáj! Mert az emberek nem veszik észre saját érdeküket és képesek azokat elhanyagolni, mindenféle alacsony érdekért feladják a legnagyobb érdekeket. Aki e lelketlenséggel akar küzdeni, annak okvetlenül hősnek, kemény munkában megacélosodott munkásnak kell lennie. Kell sokat és buzgón imádkozni, kell magunkat mélyen megaláznunk, kell az emberi lelkeknek változékonyságával számolnunk. Nem lehetünk egészen nyugodtak, míg a haldoklónak le nem csuktuk a szempilláit s nem vittük át szinte kezeinkben lelkét a föloldozás kegyelméből az Isten színe elé. Ó, mily munka és mily gond ! Aki a lelkeket szereti, abban az szenvedéllyé válik, szenvedéllyé, mely olyan, mint a tűz, harapódzik egyre és nem mondja, hogy elég, felszítja munkaerőnket és áldozatos szeretetté és és buzgalommá változtatja azt. Gondoljanak arra, hogy egy faluban, hol 100 lélek van, az apostolnak százféle veszedelemmel, százféle visszavonással kell megküzdenie. De te lelkeket mentsz, ez a gondolat nyugtat meg minket. Tu animam lucraveris ! S ez a legnagyobb tény! Mert bármit teszesz és bármilyen költségen emelnél intézeteket, segítvén a szegényeket, mindezzel nem teszesz oly nagy jót, mint ha egyetlen egy lelket üdvözítsz ! Az apostol sem akar más dicsőséget, mint azt, hogy ő lelkeket menthet. Ha van szenvedély, mely képes az apostoli lelket áldozatra vinni, úgy ez a lelkek üdvözítésének vágya, semmibe sem venni az áldozatot, ha lelkeket menthet. «Ti vagytok a mi dicsőségünk)), ti, mondja Szent Pál a hívekről. Nem akarok más koszorút, nem akarok más virágot, mint azt, amelyet szeretetemnek tüze nevelt.

Hol nyílnak pedig ezek a virágok? Mindenfelé, a népnek szenvedő rétegeiben csak úgy, mint a királyi udvarokban. Nyomorult földből fakadoznak, sárból, de az Isten kegyelmének s a gondos nevelésnek erejében, melyben én részesítem őket, fejlenek. K. t . u., ha kegyetek kint ismertek már buzgó papot, azt nagy kegyelemnek vegyék, mert látták, mit kell tenni, mennyire kell szenvedni, bánkódni, mennyit szomorkodni a lelkckért; a buzgó pap nagy kegyelem egy kispapra nézve. Valamint nagy baj, ha lanyha, rest, béreslelkű papok közt nőttünk fel, mert így kevés lendületben részesültünk a gyakorlati élet részéről. Már pedig mi nem dicsekedhetünk sok buzgó pappal, keveset látunk abból a buzgalomból, amelyet a szentek kifejtettek s azok, akik az ő nyomukban jártak. K. t. u., ne fegyverezze le az önök fiatal buzgóságát a nyomorult példák szemlélete. Ne nézzenek azokra, qui retro sunt, hanem azokra, kik ott elől ragyognak. Gondoljanak az apostolokra, akik világot mozgattak, akik azt a szent kereszténységet nevelték: csupa vér, csupa verejték, csupa áldozat. Csont és vér termékenyítette meg a világ szántóföldjét. Az apostoloknak örökébe akarunk mi lépni, mi is buzgó és lánglelkű papok akarunk lenni. K. t. u., ha ily lelkek akarnak lenni, áldozatos lelkek legyenek, iparkodjanak megtagadni önmagukat nemcsak a szigorú kényszerűség miatt, hanem az apostoli szeretetnek lendületes, derült motívumaiból is.

Én akarok küzdeni, akarom magamat a küzdelemre nevelni, akarok áldozatos lélek lenni, s már jókor hozzászokom, hogy áldozatokat hozzak. S be nem érem azzal, hogy magamért hozok áldozatot, hanem már most akarok áldozatot hozni az Úr Jézus Szentséges Szívének a lelkekért és azért, hogy buzgó pap legyek. Akinek van már erre érzéke, az észre fogja venni, hogy ez a felfogás nemcsak erőt ad, hanem vigaszt is ad. Jól érezzük magunkat mindazokban az áldozatokban, melyeket az apostoli buzgóság sugallataiból hozunk. Vágyódunk korona után, mely lelkekből van kötve, hogy az apostolhoz és az apostol által Krisztushoz hasonlók legyünk.