Prohászka Ottokár: Az Úrnap hangulata

Koporsója, sírja, temetése-e Jézusnak az Oltáriszentség? Nem ; mert jóllehet áldozatáról emlékezünk meg vételénél, de Jézus hangulatát az Oltáriszentségben ki nem meríti sem a zöldcsütörtök, sem a nagypéntek, kell oda még egy jellemző vonás, a diadal, s azt ez az ünnep jelzi. Az ünnep hangulata diadalmas érzést inspirál.

a) Bátorságot ... A lelki életet lépten-nyomon követi valamiféle szent csüggedés, szent panasz s elégiás érzület. Nemcsak elégedetlenek, de csüggedők is vagyunk; lenyom gyarlóságunk, győzelmeink sem lendítenek rajtunk s kudarcaink száma nagy. Kísérteteink, mint hiénák, mint karvalyok követnek, s nem kell sötét világnézet ahhoz, hogy fölpanaszoljuk a sikertelenséget. A dogmatika kígyózó, keskeny ösvényt mutat a boldogulásnak, s ahhoz merészség, bátorság kell. Kell ének és himnus, mely dicsőíti az Urat s igazat ad neki az élet minden körülményei közt, nyomorúságainkban is, s ugyanakkor tudja, hogy azokon is győzünk. Hogyne győznénk, hisz itt van, köztünk van. Jézus van itt. Titokzatos jelenléte az egyházat az Űr seregévé avatja, mint a frigyszekrény a zsidó népet! Nem szabad félnünk. Több ő diadalmas seregeknél.

b) A bátorságon kívül tetterő kell. Kellenek nagy indítóokok, melyek törekvéseinkben, mozgalmainkban lelkesítenek ; különben elfáradunk és elernyedünk. Kellenek energiák, melyek duzzadásától a nehézségek kérgei s rétegei megszakadnak, mint kőfalak a gyökerek tavaszi duzzadásától.

A legnagyobb tetterő a tökéletességhez kell. Ha az alázat az első kegyelem, mely alapja a lelki életnek, bizony époly szükséges a tetterő ! Ezt az Oltáriszentségből merítjük; világfeledést s. vigaszt s kárpótlást azért, amit elhagytunk.

c) Áhítatot. Az Oltáriszentség szeretete: a hitnek királyi áhítata, rózsája és illata. A hit gyökér, de dogmái az Oltáriszentségben virágoznak ki; pl. hogy az Isten szeret, hogy el nem hagy, hogy elvisel, hogy nem kegyetlen; hogy az Isten országa elrejtett kincs, hogy az egyház közösség Istennel; hogy velünk az Űr, hogy királyunk. Az Oltáriszentség szeretete építi a dómokat; kinő belőle gyönyörű stílben az az Isten-tisztelet. Hol az az eget átható imádság? Hol az az Isten-tisztelet? Hol a főpap? Hol az áldozat, mely Istennek tetszik? Térdelj le az Oltáriszentség előtt; itt van mindaz.;

d) Nagy bizalmat. Az ember elvész az Istenben, mint csepp a tengerben, mint levél az orkánban, mint lehellet a kemény éjtszakában. A filozófia beszél Istenről, providenciáról ... , de ez még mindig jégkéreg vagy tarló; a hóvirág, mely áttöri a kérget, a hajtás a tarlóból; az a hit, melyet Jézus hoz és hordoz, melyet szíve lehel s bennünk kipusztíthatatlan bizalmat ébreszt, akár bűnösök, akár igazak legyünk. Nagy, extatikus szeretettel járt köztünk; szívvel, melyben senki sem kételkedhetett. Elváltozott színében a Táboron, elváltozott a föltámadásban; de nem változott el szívében. Mennybemenetele után sem változott el. Hűségének bizonysága az Oltáriszentség. Elfonnyadna a hit gyökere, ha nem bírná virágait kihajtani; virága pedig a halálon is győzedelmeskedő szeretet. Á halál sem változtat rajtam; íme, látjátok, hűséges, tapadó, emberséges szeretetemben egészen a régi vagyok. Ezt fejezi ki az Oltáriszentség 1 A hit csak alacsony, tengő moszat vagy lengő vizionál, ahol nem hajt ki az Oltáriszentségig! Azért a hit ide vágyik.

e) Nagy szeretetet az egyház iránt. Az egyház Jézus gondolata, ő tervezte, ő építette, ő fejlesztette, ékesítette. Mint művész dolgozott rajta. Hogy folynak ajkairól a legszebb hasonlatok ! Az Ür szereti az egyházat. . . szereti, hogy szép, szeplőtelen, kedves legyen az ö háza, az ő pihenője, otthona legyen. Nagy közösség az Istennel. Azért oly szent benne minden. Szent közösség. S hol e közösségnek lelke, hol a szívek szent kapcsa? Maga Jézus itt e szent község kebelében a «vinculum peri'ecfionis», az egyesítő, összekötő karminvörös fonál, Jézus az Oltáriszentségben. Valóban, csak az egyház bírja őt, az juttatja nekünk; lehet valaki buzgó keresztény, de ha Oltáriszentsége nincs, legédesebb kenyere hiányzik, idegenben jár. Ez az egyház diadémje, ez kincse, kezeiben tartja az Evangéliumot s ölében az Oltáriszentséget!

Azért ez Oltáriszentség szeretetet inspirál az egyház iránt. Megérezni rajta az Urat, mindenütt van valami abból a melegből. Szellemén ragyognak az Ür erényei, rendelkezésein észrevenni az Úr házának szellemét, a gyermeki érzést. Észrevenni rajta az Ür jelenlétét, az ő erejét. . . s ragaszkodni hozzá, mint a zsidók Jeruzsálemhez. Lojalitást is nevel bennünk s nagylelkűséget.