Prohászka Ottokár: Szentháromság vasárnapjára

A Szentháromság titka (1897)

A Szentháromság a hitnek titka. Van a hitnek sok titka, de az első s a főtitok ez: egy Isten három személyben. Az ember érti e szavakat, de nem lát át rajtuk ; olyan, mintha egy fényből szőtt függöny előtt állna ; olyan, mintha este a napnyugtának ragyogó, aranyos, tüzes fellegeibe nézne: látja a függönyt, de nem lát át rajta; látja a ragyogó alkonyatot, szinte belenéz az égbe : de nem lát mást, mint ragyogást és fényt. Úgy állunk mi az Isten végtelenségével szemben ; fényt látunk, de semmi mást; gyönge a szemünk, többet nem láthatunk, sőt szívesen lesütjük szemeinket a földre; hiszen nem vagyunk sasok, hogy a napba nézzünk.

S nemcsak mi vagyunk így ; hanem ez mindnyájunk közös sorsa. Mózes is hajdan azt kérte az Istentől: «Mutasd meg nekem arcodat»; s az Isten azt felelte neki: «Nem láthatja azt ember, ha nem akar halálfia Ienni». Újra kérte őt Mózes, de azután sem láthatta meg az Isten arcát; hanem látott fényt és homályt is, mintegy az átmenő Istennek árnyékát, s azzal be kellett érnie. Az Istent tehát magában nem láthatjuk ; homályosan azonban, s mintegy átmenetben igenis fölismerhetjük, s ez a homályos ismeret a szent hit, s a hitnek ágazatai közt az első : egy Isten három személyben. Ebbe a fényes homályba áll az Úr ; e felfoghatatlan hittitokban várja és követeli eszünknek s szívünknek hódolatát, s hogy e hódolatot tökéletesebben végezhessük, fontoljuk meg, hogy miként áll az ember a magát kinyilatkoztató Istennel szemben, aki azt mondja : hárman vannak, kik az égben tanúságot tesznek, Atya, Fiú és Szentlélek.

Az ember az égből jövő szóval szemben megrendül s készséggel elfogadja azt. A gyermek is s a meglett ember is keresztet vet magára s vallást tesz az Atyának, a Fiúnak s a Szent2 léleknek nevéről. Minden szentséget, minden esküt, minden ünnepélyes végzést a teljes Szentháromság nevével erősítünk, s ha néha törjük is eszünket rajta s föl akarjuk érteni, hogy hogyan is lehet három személy egy Istenben, csakhamar a kisdedek alázatos hitéhez térünk vissza s ismételten mondogatjuk : hiszek, hiszek. E tekintetben mindnyájan úgy vagyunk, mint az az együgyű gyermek, akit a tudákos iskolalátogató gúnyolva kérdezett: «Ugyan mit fogsz te tudni tenni a mennyországban, mikor már itt e földön oly bárgyú és tudatlan vagy?» a gyermek azt felelte : «Egyre azt fogom hajtogatni: imádott, áldott légy teljes Szentháromság)).

Ugyan tudna tán a bölcs, a tudós, a világlátott embert mást mondani; tudna-e méltóbbat, igazabbat és szükségesebbet hinni és vallani? Nem ! Az egész kereszténység beléáll ebbe a szent felhőbe, ebbe a szent homályba, mely értelmünkre borul, s az öntudatos hitnek hódolatával imádja az Istent, akit nem lát, mert őt látni egyáltalában képtelen ; de azért örvend annak a végtelenségnek, annak az életteljességnek, mely az Isten három személyében van s annak a leereszkedő szeretetnek, mellyel az Űr önmagát az embernek kinyilatkoztatta.

1. Igen, k. h., a Szentháromság titkát örvendező szívvel kell fogadnunk s átkarolnunk, mert az Isten nagysága és végtelensége nyer benne kifejezést. Ha kérdezed, miért van az Istenben három személy, azt kell felelnem : «mert végtelen nagy az Isten». Értjük-e k. h. az Isten nagyságát? Ha számon kérjük a földön az Isten műveit s azt az erőt, mely azokat létbe hívta ; már akkor elnyom az Isten nagysága, s gyöngeségünk átérzése imává változik ajkainkon. De mi lesz velünk, s hová vész erőnk, ha e föld szűk kereteiből kiemelkedve, a mindenség útvesztőibe tévedünk? ha a forgó világokban megnyilatkozó Isten nagysága borul ránk? Ki érti ezt? Ki fogja föl? Lelkünk szétfoszlik mint a pókhálószál, mellyel kereket akarnánk kötni; szívünk verése elhal, mintha eszméletét készülne elveszteni, mikor az Isten nagyságát elgondolja. Uram — kiált föl ilyenkor az ember — Uram, az én létem semmiség; szűk, keskeny és korlátolt; Te vagy, Te vagy igazán ; mi inkább csak árnyékok vagyunk, a Te hatalmas, erőteljes léteddel szemben. Fölfogni nem bírom nagyságodat, s e felfoghatlan nagyságban rejlik ép oka annak, hogy Te három személyben egy vagy. A mi parányi létünk korlátoltsága miatt mindig egy személyt képez ; a te fölfoghatlan valód három személyben egy. Ki az az ember, aki mondhatná, hogy az nincs úgy? Ki az, aki fönnakad az egy Isten három személyén? s ha fönnakad, ugyan latolgatta- e már az isteni lényeg végtelenségét? Átérezte-e már saját parányiságát?

Lépjen csak ki az ember önmagából, emelkedjék ki földi, emberi létének korlátaiból: ha megcsapja arcát az Isten lehelete, ha kezdi sejteni a végtelen Istennek fönséget, örömmel fog majd akkor meghódolni a Szentháromság titka előtt. Vagy gondoljunk, k. h., az Isten végtelenségére. Mindenütt van, él és hall az Isten. Kicsoda képes megmérni a világokat? Kicsoda képes fölkutatni az erdők rejtekeit, a vízmosások s a hegyszakadékok csendét, a föld mélyeit? Ha az éjfél sötétségében az erdő harasztján kúszik valahol a kígyó ; ha a vízmosás szitáló partjairól leválik egy homokszem, s leüti magával a rajta mászó bogarat; ha századok óta elhagyatott bányákban időnkint csepeg a víz s kísértetiesen visszhangzik az a fénytelen üreg : mindenütt ott van az Isten. Ha éjjel fölemeled szemeidet az égre, s kérdezve függeszted tekintetedet a csillagokra, de nem látsz belőlük mást, mint azt a reszkető sugarat: gondold meg, mindenütt ott van az Isten ! S a csillag mellett, melyet nézesz, ragyog a másik, azután a harmadik s így tovább, s a csillagok felett van a tejút, csillagköd, s azon túl mi van? Új és új világok s ott is létezik, él, hall, alkot az Isten ! S mialatt gondolatunk elfárad s elcsigázva visszatér a távolban kalandozó tekintetünk : látjuk a mi korlátolt létünket, s érezzük törpeségünket. Mi itt állóhelyünkben néhány arasznyi tért foglalunk e l ; mi ha máshová akarunk jutni, az egyik helyet el kell hagynunk s a másikát kell felkeresnünk : de micsoda s milyen lehet az az Isten, akit mérni nem lehet, helyhez kötve nincs. A mi létünk, a mi személyünk arasznyi térben s időben van ; csoda-e hát, ha egy személyt, egy gyarló, halandó személyt alkot? Elég a kis vízérnek, ha csevegve futja be folyását; ne várjuk tőle, hogy ágakra oszolva, egy világ kincseit szállító hajókat emeljen. Nekünk is elég, k. h., ha szerény, egyszerű létünkben egy személyiséget alkothatunk.

De az Isten végtelensége mint az óceán, mélységből mélységbe ömlik s meg nem fogyatkozik. Három személyt képez az isteni lényeg, mint amilyen például három ember; nem három személyt, mint amilyennek képzelne valaki egy testet három fejjel; nem, k. h., az Isten tiszta szellem, neki sem teste, sem feje ; ő a tiszta, merő élet; ez a végtelen élet külrevaló megszakadás és különválás nélkül, önmagában alkot három szellemi létet, melyet Atyának, Fiúnak, Szentléleknek hívunk.

Aki a Szentháromságot érteni akarja, az értse meg előbb az Isten nagyságát; az mérje meg előbb az Isten mérhetetlenségét! A végtelen nagyság s a mérhetetlenség csak fölületét képezik az Istenségnek ; benn pedig rejlik az Istenség élete, a teljes Szentháromság. Az Isten nagyságát és mérhetetlenségét nem értjük; látjuk, hogy kell ilyennek lennie az Istennek, de nem fogjuk föl, csak tapogatózunk körülötte ; a Szentháromság titkát szintén nem értjük, de nem is látjuk be, hogy az Istennek kell három személyben léteznie. A végtelen nagyság s a mérhetlenség is titok ; felhő, homály az is ; de a Szentháromság titka az Isten legmélyebb, leghomályosabb szentélye: oda csak alázatos hitnek van bemenete. Menjünk be a szentélybe; vessük le saruinkat, a világi, a földi, az emberi gondolatokat, s bízzuk magunkat annak az örök igazságnak vezetésére, mely sem nem csal, sem meg nem csalatkozik.

2. Többet mondok : ajánljuk föl örvendő szívvel hitkészségünket az Istennek, aki leereszkedik gyönge teremtményeihez : kitárja elénk titkait. Nagy kitüntetés ez reánk nézve, hogy az Űr meghív minket, bizalmasságába vonz s meghallgatja imáinkat, mely egyre csak azt ismétli : «Mutasd meg nekem arcodat». No hát a Szentháromság titka az Isten arculatának legjellemzőbb s legkifejezőbb vonása. A Szentháromság titka az Isten végtelenségébe vezet be minket, ahol szédül fejünk, ahol kialszik a tudás mécse ; ahol az ember Istent csak a hit hódolatával tisztelheti meg, midőn mondja : «Hiszem Uram, hogy Te nem vagy olyan, akit véges eszünk fölérthet vagy megmérhet; fogadd azért e véges értelmem hódolatát, fogadd hitemet; Uram ! én hiszem, hogy Te egy vagy három személyben.

Értelmünk s akaratunk e hódolata tiszteli meg ezt az imádandó, végtelen Szentháromságot. S méltán, mert a végtelen Istent, a világosság s örök igazság Urát nem a kezek, nem az inak, nem a karok, nem a gépek szolgálata tiszteli meg elsősorban, hanem az értelem s az akarat szolgálata, melyet hitnek hívunk. Mi által szolgál a szolga gazdájának? ugy-e azáltal, hogy testi munkát végez ura parancsára és akarata szerint; kapál, szánt, söpör, tisztogat, tesz-vesz, szóval teljesíti gazdája akaratát; a gazda gondolataihoz illeszti saját gondolatait, a gazda akaratához alkalmazza saját akaratát.

Mi is Isten szolgái vagyunk; mi is szolgálni s hódolni kívánunk neki. Kérdem már most, mi által mutatjuk ki ezt a mi szolgálatunkat? Azáltal-e, hogy lótunk-futunk éjjelnappal s kenyeret keresünk? Bizonyára azáltal is 1 Azáltal szolgálunk-e Istennek, hogy templomába járunk, böjtölünk, imádkozunk, irgalmasságot cselekszünk? Mindenesetre azáltal is ! Vagy talán azáltal, hogy a bűnt kerüljük; Isten parancsait megtartjuk? Bizonyára azáltal is 1 Hiszen Isten az Úr, övé minden ; neki jussa van minden erőnkhöz s tehetségünkhöz ; neki szolgáljon karunk, kezünk, lábunk, testi erőnk ; de mivel Isten az az Ür, az Urak Ura, a végtelen Fönség, azért előtte kell mindenekelőtt eszünknek, neki kell értelmünk hódolatát bemutatnunk hitünkben. Te Úr vagy Istenem, — így kell hozzá fohászkodnunk, — én szolgád vagyok ; mivel pedig Te vagy a legfőbb, az imádandó Ür, azért neked ajánlom föl az én legnemesebb, s legalázatosabb hódolatomat, értelmemet vetem alá neked. Hiszek benned ; hiszem amit nem látok, de amit Te elém társz. Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ért, csak titkon érző lelke imádva sejt; mihelyt szavadat hallom, megfogadom azt, elfogadom s igaznak vallom ; igaznak mindenekfölött, igazabbnak annál, amit magam látok és tapintok, s örülök rajta, hogy lelkem és szívem e hódolatával megtisztelhetlek téged.

Ime, k. h., az Isten a Szentháromság titkában lép elénk vakító fénnyel és fölfoghatlan fönséggel, s az ember lesüti előtte szemét, meghajtja térdét és fejét s azt mondja : Hiszem Uram, hogy Te egy vagy három személyben ! Add, hogy valamint a Szentháromság nevében megkereszteltettem, úgy egykor a Szentháromság dicsőségét színről-színre láthassam. Amen.