Prohászka Ottokár: A bűnbocsátó hatalom bírói hatalom

A Schütz Antal által szerkesztett, Prohászka Ottokár összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, (Szent István Társulat, Budapest, 1929.) „A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat" című II. kötetben jelent meg.



A bánat filozófiája könnyen meggyőz róla, hogy az irgalmat kereső embernek semmi sem szólt oly behatóan szívéhez, mint az egyház azon fönséges jellege, melyet az oldó és kötő hatalom nyomott homlokára. A messiási gondolat a bűnök bocsánatáról megvalósulását és folytatását ünnepelte az egyház e hatalmában, melynek címerében a kulcsok nem hiányoztak. Isteninek bizonyult ez az egyház, midőn ez égbemeredő igénnyel tépett jel, hogy bűnt bocsát. A természetfölötti tekintély, mellyel Krisztus felruházta, a nyelv ajándékában, a csodákban, a lélek közlésében, a vértanúság erejében nyilvánult; de mindezeknél nagyobb a bűnbocsátás hatalma, és mélyrehatóbb; mert e hatalom által hozzá van fűzve az egész belső élet, utolérhetetlen erővel indul meg benne a szellemi és erkölcsi tevékenység; kezeibe vannak letéve a szivek és senki sem nyúlhat azokba oly gyengéden s oly hozzáértőleg, mint a szabadítás ez angyala, ki a megkötözöttet oldja, s az őrjöngőt megköti; mindkettőt csak azért, hogy el ne vesszen. Innen e határtalan, vonzalmas bizalom ; lábaihoz borul önként a nép ; nyögve emeli kezeit az égre; könnyes szemmel vallja be bűnét; tetteit, szavait, gondolatait föltárja; elpanaszolja gonoszságának körülményeit; amit másutt színlelt, itt föltárja ; amit rejtett, itt őszintén bevallja ; reszket, hogy talán valamit titkol benne az önszeretet; a bűnért járó büntetést kéri; elengedését gyanakodva s bizalmatlanul veszi; végrehajtását pontosan eszközli felügyelő, tanú, poroszló nélkül.

E tünemény előtt bámulva áll meg a kutató ész ; ez a Lélek, a szellem ereje, ez az élet hatalma 1 Más megfejtést nem adhatni 1 E csodálatos tevékenység az egyház oldó és kötő hatalmából indul ki.

A kötő és oldó hatalom a legbensőbb plazmája az egyházi organizmusnak, ebből ölti magára jellegét a nagy test minden tagja, minden szerve; ez tart össze mindent, — ez hatol ei minden képződménybe, — ezen méri magát fejlődése s hanyatlása; azért okvetlen szükséges ez oldó és kötő hatalomnak, s különösen a bűnbocsátó hatalomnak természetébe mélyebb pillantást vetni.

Azt állítjuk, hogy a bűnbocsátó hatalom bírói széken ül; törvényszék az ő fóruma; hogy tevékenysége akár kötés, akár oldás legyen, bírói ítélet, valóságos jogérvényes döntés.

Semmi sem adhat erről tüzetesebb felvilágosítást, mint a régi egyház képe. Az egyház az Isten községe, amelyben a hívek laktak; keresztények voltak, de Antiochiában laktak; volt Rómájuk és Korinthjuk, Carthagójuk, Melitinéjük. Voltak foglalkozásaik, világi ügyeik ; jártak alexandriai utcákon, s gyalogoltak az appiai úton ; voltak villáik Bajaeben, Tusculumban ; volt Caesarjuk, s Prefektusuk; tudták, hogy hány órakor kezdődik a törvénykezés a fórumon, s mikor vannak előadások Pompejus vagy Marcellus színházában ; nép.. volt keresetük, — fizettek adót s szolgáltak a hadseregben ; — voltak plebejusok, gazdatisztek, kereskedők, eunuchok, amint jött, — hisz a világból valók voltak ; — de e mellett s minden egyéb viszonyukat rendezve s uralva volt más életük is, melyen lelkük csüggött, volt más hatóságuk is, melyből közvetlen az Isten akaratát vették ; volt más fórumuk, más bíráskodásuk, mely nem a császári törvényt magyarázta; volt más életük, ... ez az Isten községének élete.

Fegyelem és szent élet, törvény és kegyelet édes összhangban egyesült az Isten községeinek életében. A községben szeretet lengett; de organizmusa a feltétlen tekintély kifejezése volt. Áz egyház kötő és oldó hatalma mindjárt kezdet óta magára öltötte a Krisztus nevében eljáró atribunah minden működését. Az egyházban az apostolság egy forum volt, s az apostolok kézföltevése által az isteni tekintéllyel aulára fölruházott «prezbiterek» és «püspökök» folyton a bírói hatalmat érvényesítették ; forum, amely a Caesar fórumát meghaladta s minden ügyet magához ragadott. Az egyházi forum elé tartozott minden ügyük, minden bajuk, pöreik, ellenségeskedéseik, meghasonlásaik. A keresztény község az Isten családja volt; a hívek nem voltak testvérek árvaságban . . . atyai hatalom nélkül; — hanem testvérek az atyai hatalom és tekintély alatt. E hatalomnak a szeretet s a buzgalom volt poroszlója s felperese. A testvérek nemcsak a maguk üdvét munkálták, hanem egymásét s az egész családét, s épúgy az apostoli tekintély nemcsak az egyesekre, hanem az egészre is kiterjedt. Minden tévedés kettőt érintett: a tévedőnek lelkiismeretét s a községet. A községet ismét kettős méltatlanság érte, midőn valaki vétkezett: a község belsejében a rontó példa botrányt okozott, mely ellenhatást, elégtételt vagy legalább erőtlenitést követelt, külre pedig a hívek vétke csorbította a község jó hírnevét s beszennyezte azt a kegyelmi fényt, mellyel az egyház szentsége a hitetleneket magához vonzhatta. Az egyházi hatalom tehát közbelépett s kizárta a bűnöst az egyház közösségéből mindaddig, míg a nyilván elkövetett botrány viszont nyilvánosan, a vétek öntudata s a lelkület megváltoztatásának kétségbevonhatlan jele által meg nem szűnt, s Így önmagától jött létre már az apostoli egyházban a nyilvános bűnbánat. Idejárult azonkívül még, hogy mindenkinek önmagát úgy kellett tekintenie, mint Krisztus testének — az egyháznak — tagját s olyannak tartatnia mindenkitől.

Egy keresztény sem vétkezhetett kizárólag a maga kárára : «Ha az egyik tag valamit szenved, együtt szenvednek minden tagok». I. Kor. 12,26. Egy keresztény sem mondhatná keresztény társának: mi közötök hozzá, ha én vétkezem? Az Apostoli Konstitúciók erről nagyon keményen tudnak írni (Constit. 1. 2. c. 18.): «Keves kovász nagy tömeget erjeszt meg, egy tolvaj hírhedtté teszi az egész községet, s holt legyek büdössé teszik az illatos olajat. . . Ha tehát a bűnös embert az egyházból ki nem zárjuk, az Isten házát latrok barlangjává alacsonyítjuk.* A keresztények töprengő lelkiismeretességgel vigyáztak, nehogy istentelenekkel elegyedjenek, s azoknak kizárásán fáradoztak, míg méltó penitencia s feloldozás által kiengeszteltettek. Minden község arra volt hivatva, hogy tagjai közösen szolgáljanak az Istennek ; jegyes volt az, kit az Űr magának kiválasztott és előkészített; az egyesek vétkei meggyöngítették a szolgálatot, bemocskolták a menyasszonyi rnhát. így tehát minden községnek s az egész egyháznak érdekében feküdt, hogy a bűnösök lakoljanak, hogy vétkeiket el ne titkolják, hanem töredelmesen elismerjék és bocsánatot nyerjenek. Erre szolgált a kötő és oldó hatalom; megkötötte a bűnöst, ítélt fölötte, kizárta, bűnhődés alá vetette . . . feloldozta, levette lelkéről a terhet és Isten s a község előtt kegyelembe s közösségbe visszahelyezte. E hatalom sohase szünetelt, e hatalom lelke a községnek; folytonos nevelés behatása alatt tartja a híveket s erkölcsi erejével minden tagot megjelelő módon és mérvben átjár, tisztítja s megszenteli a bűnöst is, s ellensúlyozza hatályosan a halált hozó rosszat.

A hatalom folytonos, mindenre kiterjedő joghatóságot gyakorolt, minden bűnre, bajra, botrányra. Azért ha valaki titokban is vétkezett, e bűntényért más által bevádoltathatott. — Szép Szent Ágostonnak e szokásra célzó, s a tiszta életű asszonyokhoz, kik uraik házasságtörését eltűrték, intézett szava a 49. és 56. homiliában: «Ne legyenek elnézéssel a keresztény asszonyok, hanem lépjenek fel uraik ellen, nem a testi vágy, hanem azok lelke miatt ... Ne engedjétek paráználkodni férjeiteket; adjátok fel az egyháznak. Nem mondom a közbíróknak, a prokonzulnak, a helytartónak, a comesnek, az imperatornak» ... S midőn Ágoston buzdít, hogy titokban utasítsuk rendre a titkosan vétkezőt, akkor sem zárja ki az egyházat

Semmi sem vonja ki magát e hatalom alól. Szent Pál szigorúan megtiltja a korinthusiaknak, hogy pőréikkel, világi ügyeikkel, pénzbeli kétes követeléseikkel a világi törvényszék elé menjenek. Az Apostoli Konstitúciók szintén így fogják fel az egyházi tekintélyt, mint törvényhozó, bírói, esetleg fenyítő hatalmat. E felfogásból kell eredeztetni a püspököknek a későbbi imperátorok által elismert bíráskodási hatalmát.

Nagy Konstantin ugyanis hírneves ediktumában, amelyet a theodosiusi kódexben olvasunk, mindenkinek megengedi, hogy bármily ügyben a püspöki fórumhoz appellálhasson. Ugyanezt tették a frank királyok és római császárok, Nagy Károly, Jámbor Lajos. A századok folyamán a polgári ügyek és kriminális pörök, a nyilvános bűnök maguk után vonták a püspöki joghatóság kettős, egymástól élesen megkülönböztetett fórumát : az egyik a külső forum, hová a nyilvános, polgári és kriminális ügyek, egyházi fenyítékek, kiközösítések tartoznak ; a másik a belső forum, a lelkiismeret fóruma. Ez a lélek ügyeit kezelte, Istenhez való viszonyát, adósságait, sebeit gondozta. Nem állítom ezáltal azt, hogy az apos oli egyház talán a lelkiismeret bajait is nyilván tárgyalta volna ; nem, az egyház bűnbocsátó hatalma magában véve mindig titokban gyakoroltatott; csak annyit hozok le, hogy ez az oldó és kötő hatalom annyira bírói hatalma az egyháznak, hogy e tekintélyének úgyszólván túltengéséből származott az a történeti jog, melynél fogva a polgári ügyeket s a kriminális pöröket, nemcsak az egyháziakét, de a világiakét is a tkötő és oldó hatalomnak vetették alán. E történeti ki)ejlés határozottan rámutat a hatalom bírói minőségére, mivel mindig ítélt legelrejtettebb és legkényesebb ügyekben... a lelkiismeret ügyeiben i s: azért ráruházta a bizalom s a gyakorlat a világi ügyeket is,

Ha a kötő s oldó hatalom külső törvénykezési fórummá tudott fejlődni, láthatjuk, mennyire volt bírói hatalom a lelki ügyekben.

Nehéz elképzelnünk e bírói hatalomnak kezdetleges gyakorlását ; annyi tény, hogy joghatóságát az egyházi tekintély minden bűn fölött, legyen az kis vagy nagy vétek, titkos vagy nyilvános bűntény, Isten helyett és Isten nevében gyakorolta. Nem volt más, aki kiközösített, más, aki a bűntől feloldott; hanem ugyanazon elüljáró, akár prczbiter, akár püspök. A legrégibb időben ezt a püspök tette a prezbitériumtól körülvéve, nemcsak a nyilvános bűnökben, hanem a titkos vétkekben is, melyeket a bűnös maga mindjárt nyilván bevallott, vagy a titkos gyónás után a gyóntató tanácsára nyilvánított, vagy melyet a prezbitérium előtt a hívek rábizonyítottak. Mert, amint említettük, a szoros közösségnél fogva a hívekre az a kötelesség háramlott, hogy tévede.ző testvéreiknek botlásait a prezbitérium előtt bejelentsék. A tévedező testvér azután, ha nem is akart, a prezbitérium elé citáltatott, s ha bűn rábizonyult, penitencia alá vettetett. A püspök, vagy a gyóntatásra kiküldött prezbiter és prezbiterek bíráskodása mindezt különbség nélkül összefoglalta. íme a kezdetleges, testvéri közösségben élő egyház, . . . a családos ember háza, s a történetben nyilvánuló, nagy «Isten orszaga» ; egyikből sem lehet kiirtani az atyai tekintély s a bírói hatalom folytonosságát, melyet kezdetben még a családi szoros összeköttetés és érdekközösség gyengéd vonásai vonzóvá tesznek. Az evangéliumi képek a házról, családról s országról testet öltöttek benne és a kötő és oldó hatalom egyrészt, — a kegyelet és odaadás másrészt, — képezik azt a két sarkot, mely körül az egyházi élet forgott.

A zelus az ősegyház gyönyörű vonása ... e buzgalom a bűnt üldözte, s a bűnvesztője az utolsó forum volt : die Ecclesiae. Az Ecclesia pedig a bűnt íenyitette, oldotta, kötötte, amint jónak látta, mert magára vette Krisztus szavait i s: «amit íöloldoztok, föl leszen oldva, amit megkötöztök, meg leszen kötve».

Kedves . . . és erőteljes tekintély ! Körülötte, mint központ körül jegecedik az egyházi élet.

E tekintély szent, s a hívek öntudatában mindig megtartja összeköttetését Krisztussal, a bíróval, aki eljövend ítélni az eleveneket és holtakat; azért fél Jeromos ítéletet mondani azokról, kik Krisztus testet szavaik erejével a kenvér színe alá idézik, s akik kezükben tartván a mennyország kulcsait, bizonyos értelemben az itélet napja előtt ítélnél®. Azért látja Chrysostom, hogy a papnak ítélőszéke mennybe van helyezve, és hogy mennyei joghatóság alá tartozókat ítél. «Ki mondja ezt? kérdezi magától, — maga az ég királya: mert amiket megkötöztök a földön, meg lesznek kötve a mennyben. Mit lehetne e tiszttél összehasonlítani? Az ég indul a földön gyakorolt ítélet nyomaiban.* (Horn. V. in Isai.) Halljuk csak : «iteloszek», «itelet napia», «itelet nyomai»: kellenek-e világosabb kifejezések? de föltéve még azt is, hogy az egyházi gyakorlat az életet teremtő hitnek közvetlenségével, s az atyák és írók az ő egyenes kijelentéseikkel nem is bizonyítanák, hogy a kötő és oldó hatalom és in specie a bűnbocsátó hatalom, ítélő, bírói hatalom : a szavak maguk, amelyekkel Krisztus a bűnbocsátó hatalmat az apostolokkal közli, nem érthetők máskép, mint ítélő, bírói hatalomról. Mert ime Krisztus, az egyház alapítója, az apostolokban és utódaik' ban hatalmat állít föl s e hatalom abban áll, hogy a bűnösl belátásuk szerint felszabadítsák a rajta nyugvó kötelezettségtől és tehertől, vagy tartsák őt meg alatta, vagy végül szabjanak rá, rójjanak rá jogérvényesen, amit célravezetőnek ismernek, s mindezt tegyék az illetőnek érdemei szerint : mái pedig ily hatalom és eljárás a bírói igazságszolgáltatás, A bírói hatalom lényege ugyanis abban áll, hogy valaki azon tekintélynél fogva, melynek ő hordozója, döntő ítéletet hozhasson a jogsérelmekben és pedig vagy felmentő, vagy kárhoztató ítéletet; s hogy ez ítéletnek meghódoljon necsak az, aki akar, hanem mindenki, akinek e bírói hatalom körébe eső ügye van.

Ilyen az apostoloknak juttatott hatalom ; abban a társaságban, mely az Isten községe, az ő ítéletük döntő, hathatós, s mindenkinek, aki bűnbe keveredik, e hatalomhoz kell folyamodnia ; nincs kerülő út, nincs más ú t ; minden út a mennybe akar vezetni, de csak egy kapun, s erről azt mondja Krisztus : neked adom a menny kapujának kulcsait!

ítéletük oly döntő és hathatós, hogy a lélekbe hat, s az égbe h a t ; oly szellemi és éles, hogy ahová semmi sem ér, ez oda ér. Általa a bűnös feloldatik kötelékétől; kötelék a bűn, mely a lelket az ördög rabláncára fűzi, kötelék a büntetés iszonyú s örök s változhatlan szükségessége. Iszonyú kötelékek ezek, erejük és mérvük mutatják, mily nagy, nemes, előkelő az a lélek, melyre ily kötelékeket lehet rakni ... boldogságában ép úgy, mint rabságában mutatja, hogy isteni. Isteni kötelékek, ami az erőt illeti. . . ördögi kötelékek, ami a szerencsétlenséget illeti; de bármint vétessenek : isteni lesz mindig az a hatalom, mely azokat oldja, s isteni lesz, mely azokat köti ; azon különbséggel, hogy midőn köt, nem ő maga köti le az Isten gyűlölete alá s a pokolhoz a megtérni nem akaró, s azért már a békókban leledző lelket ; hanem megtartja azt, s nem oldja föl e gyászos kötelezettség békóiból, s rárója azt a kötelességet is, hogy újra vesse alá magát e hatalom ítéletének, s penitenciát ad úgy a föloldozottnak, mint az elitéltnek. S ez utóbbi megjegyzés, hogy az oldó hatalom a bűnöst ártatlanná teszi, s a kötő hatalom, amint az most gyakoroltatik, a megrögzöttet sem igen bünteti, mutatja a világi s a lelkiismereti forumok különbözőségét. Régen ugyan a kötő hatalom tágabb térben mozgott; mert a kiközösítés a nyilvános bűnökkel rendszerint össze volt kötve, s a nem nyilvános bűnösök is, kik kánoni penitenciát tartottak, kiközösítve voltak ; most azonban ilyen érvényesülései nincsenek.

A világi törvényszék egészen más irányban mozog; ítél az is, de ítélete nem teszi a bűnöst ártatlanná, s akit ártatlannak ítél, arról föltételezi, hogy valóban az ; akit pedig vétkesnek ismer, azt elítéli, kárhoztatja. A két törvényszék különbsége oly nagy, mint az isteni hatalomnak az emberitől való távolsága. Az isteni hatalom ép azért, mert végtelen, a rosszból jót varázsol, s a romlottból Isten templomát építi; azon célból állítja föl törvényszékeit, hogy a bűnt igazság szerint elengedje, s nem azért, hogy azt bosszulja; a világi hatalom, mely a törékeny emberi társadalmat óvja, s nem a végső cél, hanem egy közbevetett, egyelőre elérendő cél szerint igazodik : arra állítja föl ítélőszékeit, hogy a társadalmi életben a rosszat büntesse, s a jót óvja. Jóllehet a liberális, túlhajtott eszmék befolyása alatt már szinte nem is akar büntetni, hanem javítani, s e túlzásban oly feladatokat affektál, amelyeknek meg nem felelhet.

A lelkiismereti forum bírája arról ítél, érdemes-e ez a bűnös az Isten kegyelmére ; a vüági forum bírája arról ítél, érdemes-e ez a vádlott a büntetésre , szóval a lelkiismereti forum tendenciája a kegyelem ; a világié büntetés.


Real Time Web Analytics