Prohászka Ottokár: Hetvened vasárnapra

A jócselekedetek érdemszerzö ereje (1898)

K. H.! Gyakran megesik a szívünk önmagunk fölött, gyorsan tűnő, rövid életünk fölött, s néha úgy vagyunk hangolva, mint akik sírni szeretnének, mint akik meg akarnák siratni üres, hiú életüket. Mert napjainkat elragadja a mulandóság, sazon vesszük észre magunkat, hogy esteledik, s jön a halál éje, mikor már senki sem dolgozhatik. Mi lesz hát életünkből s fáradságainkból? Mi lesz törekvésünkből s munkánkból?

Vájjon szétfoszlik-e az is? Vájjon csak olyan lesz, mint a napalkonyat felhője, mely míg a látóhatár fölött ég, addig izgat s gyönyörködtet, de amelyet rövid néhány perc múlva megsóhajt az ember? Valóban, aki gondolkozik s nemcsak arasznyi életet élni, hanem örökké élni akar, az nem surranhat el e legfontosabb kérdésen, azon a kérdésen, hogy hát hiába dolgozunk-e? Azon az aggodalmon, hogy hát van-e kihatása s eredménye, nyoma műveinknek? Szerezhetünk-e magunknak jutalmat annál, akinél van az igazság s az ítélet?

Erre a kérdésre felel meg az evangélium mai példabeszéde, melynek értelme következő : Isten országában ugyanaz történik, mit egykor a családatya cselekedett. A családatya az Isten; a piac a világ, hol Isten hívása előtt mindenki mintegy hivalkodva áll; a szőlő az istenes élet az anyaszentegyházban; a mívesek a hívők ; a gondviselő Krisztus, ki minden munkásnak megadja bérét. S mi az a bér? egy tizes; a tizes jelenti az örök életet. Megnyeri azt minden jó munkás, de nem egyenlő fokozatban, ha nem egyenlők érdemeikre nézve. E példabeszéd tehát tanítja, hogy a jócselekedetek érdemet szereznek az örök életre.

Mindenekelőtt ujjongjunk s örvendjünk, k. h., e jó hír hallatára : az ember érdemeket szerezhet az örök életre! Az ember, kinek élete s dicsősége mint a mezei virág, akár előkelő, akár szegény legyen, akár tudós és művelt, akár egyszerű s együgyű legyen, közönséges jó cselekedeteivel örök érdemeket szerezhet. S hogy az ember eszméljen s becsülje e nagy szerencsét, az Isten jár utánunk, s hív és küld : menjetek, menjetek! Ti is menjetek szőlőmbe, ti is ; mindnyájan, kik éltek, főleg ti, kik a nagy meghívást megkaptátok a keresztségben. A hivalkodóknak pedig szinte nyomában van, s nem szünetel nógaLni, akár kora reggel, akár dél legyen ; mert az Űr legjobban tudja, hogy egyszer él az ember; ő tudja megbecsülni legjobban azt a kegyelmet, melyet az embernek adott, hogy az saját jócselekedeteivel örök érdemeket szerezzen magának.

Már most, k. h., ha semmi sem lehet ránk nézve fontosabb, semmi vigasztalóbb, mint az, hogy érdemeket szerezzünk magunknak: iparkodjunk megismerni s megtudni azokat a föltételeket, melyek alatt cselekedeteink Isten előtt érdemszerzők lehetnek.

1. Az első föltétel az, hogy kegyelem állapotában végezzük jócselekedeteinket. Megjegyzem, hogy itt cselekedetek alatt nemcsak a látható, külső műveket értjük, hanem mindent, amit az ember akar és megkíván, tervez, beszél, tesz és tűr. Amit kívül nem látni, az az ember belső világa, melyben szintén minden Isten előtt folyik le ; Isten veszi számba annak minden lüktetését, s előtte minden belső moccanásunk, gerjedelmünk s vágyódásunk tudva van.

Tehát egész belső és külső életünkről van itt szó ; ez az egész élet Istené lehet, -s Isten szemei előtt oly ragyogó lehet, mint egy kristályos, jegeces barlang, melybe a napfényt árasztottuk. A föltétel pedig, mely alatt a legkisebb s legközönségesebb cselekedetekből örök érdem válik, az, hogy kegyelem állapotában legyen lelkünk. Kegyelem állapotában legyen, vagyis Krisztussal összeköttetésben legyen s ezáltal isteni életet éljen.

Ezt az összeköttetést jelezte az Űr, midőn mondotta : «Én vagyok a szőlőtő s ti a szőlővesszők. Aki bennem marad s én ő benne, az sok gyümölcsöt terem. Nélkülem semmit sem cselekedhettek) (Ján. 15, 5). Igen ; Krisztus Urunk az örök élet tőkéje, s csak e tőkén fakad az a gyümölcs, mely az Istennek tetszik, s azért azt aztán az örökkévalóságra méltatja.

Ha igaz hit és élő szeretet által e tőkébe vagyunk beleoltva s ha parancsának hűséges teljesítése által szívünk tisztaságában e tőkétől el nem szakadunk : akkor tényleg örök s Isten előtt kedves gyümölcsöket hozunk. De ha szerencsétlenségünkre áz Űr Jézustól a bűn folytán elszakadunk, akkor jó gyümölcsöket, milyeneket az Űr kedvel, nem hozhatunk, mint ahogy nem hoz gyümölcsöt a venyigevessző, melyet a szőlőtőkéről lemetszünk. «Nelkülem semmit sem cselekedhettek)), t. i. semmi érdemeset; semmit, amit Isten az örökkévalóságban jutalmaz, nem művelhettek.

Ne csodálkozzunk azon, hogy az Űristennek csak a kegyelem, csak az isteni tetszik ; hogy csak azt kedveli, ami isteni ismeretből, a hitből fakad s amit az isteni szeretet éleszt. De hogyan is lehetne az máskép? Ö maga lett emberré ; szent Fiában elénk állította az isteni embert, s úgy akarta, hogy mi mindnyájan hozzá hasonlók legyünk. Isteni gondolatokat közöl velünk a hitben ; vájjon elvessük-e azokat magunktól? S ha elvetjük azokat, s nem szerintük cselekszünk, vájjon lehet-e tetszése az Űrnak az ily cselekedetekben? Barátságát ajánlotta föl nekünk szentséges Fiában, sőt megosztja benne velünk életét s azt akarja, hogy oly bensőségesen egyesüljünk vele s oly osztatlanul éljünk belőle, mint a szőlővessző a szőlőtőkéből, s ha mi ez összeköttetést kicsinyeljük és semmibe se vesszük, s életünket s erényeinket s reményeinket e leereszkedő Istentől függetlenül rendezzük el: vájjon ezt az életet jutalmazza-e az Űr?

Nem jutalmazza, figyelmére sem méltatja; olyan az előtte, mintha holt, mintha hulla volna. A szentírásban határozottan állítja elénk az Isten, hogy nem tetszik neki a bűnös embernek jócselekedete, ha nem irányul a kegyelemnek visszaszerzésére; a bűn állapotában végzett jócselekedetek Isten előtt halvaszülött gyermekek ; s melyik atya vagy még anya is öleli keblére a halvaszülött gyermeket? Inkább undor jelentkezik ilyenkor szívünkben, mint vonzalom és szeretet. Ha tehát imádkozol is és böjtölsz, ha alamizsnát adsz és kórházakat építesz s a bűnnel szakítani nem akarsz : hiába dolgozol; «in vanum Iaboravi», hiába dolgoztam, így kiálthatsz föl te is az örökkévalóságban fölébredt gazdaggal. Akárcsak a Dunába szórtad volna a pénzedet; Isten előtt cselekedeteid nem jönnek számba.

Erre talán azt fogja valaki mondani: de ha a bűnös jócselekedetei Isten előtt számba nem jönnek, akkor hiába imádkozik, böjtöl, tart penitenciát; hiába igyekszik megtérni; mert hogyan térjen meg a bűnös? Bánata is a bűnösnek bánata lesz!

Igaza van ; a bánat a bűnösnek bánata ; de az Isten úgy akarta, hogy a természetfölötti bánat, bár a bűnösnek bánata az, megigazulást szerezzen ; úgy akarta, hogy az imádság, mely az Istent engesztelni kívánja, bár a bűnösnek imádsága, mégis Istenhez elhasson s a bűnbocsánat kegyelmét elnyerje. Azért tehát a bűnösnek törekednie kell, hogy mindenekelőtt bűnei bocsánatát elnyerje s a kegyelem állapotába jusson. Tisztítsuk meg a gaztól és bojtorjántól a szántóföldet, mielőtt magot vetünk bele; jó és egészséges lehet az a mag, melyet elvetni szándékozunk, de ha föl nem szántott földbe vetjük, mi lesz belőle? Épen úgy, k. h., tisztítsuk meg előbb szívünket a bűntől, s csak azután vessük bele a jócselekedetek magvait. A jócselekedet magában kifogástalan lehet, de bűnös szívből eredve bojtorján, s Isten átka közt nincs áldás rajta ; erre figyelmeztet minket a próféta, mikor írja : «Törjetek föl új ugarát magatoknak és ne vessetek tövisek közé 1» (Jer. 4, 3). Ez legyen tehát első gondod : Istennel összeköttetésben lenni s ezáltal a jócselekedeteknek örök értékét biztosítani. De ha még bűnben is vagy, akkor se hanyagold el az ima, a mise, a böjt, az irgalmasság gyakorlatát; mert ha nem is szereznek neked ezek a bűn állapotában végzett cselekedetek örök jutalmat, használnak mégis közvetve, amennyiben ezek által Istentől a megtérés kegyelmét nyerheted; az imádkozó, Istenhez vonzódó lélek ugyanis, ha bűnben is van, vallásos cselekedetei által megnyeri a fölvilágosítás s a megtörődés, tehát a bűnbánat kegyelmét. Ez tehát az örök érdem első és fő föltétele : a kegyelem állapota, az Istennel való összeköttetés.

2. De mondok még egy más kelléket, amely ugyan nem oly főbenjáró, mint az első, de mégis igen fontos és sok embert igazíthat el jobb s észszerűbb életre. Ez a kellék abban áll, hogy az a jócselekedet, mellyel érdemet szerezni kívánunk, állásunknak megfeleljen s állapotbeli kötelességeinkkel ne ellenkezzék.

Ne kicsinyeljétek, k. h., ezt a kelléket. Hiszen ép ennek elhanyagolásából származik sok mindenféle baj s lesz hitelvesztetté sok ájtatos embernek istenes élete. Akárhány van ugyanis, aki érdemeket akar szerezni, de a maga esze és kemény feje szerint. Elhanyagolja saját állapotbeli kötelességeit s más fölös jócselekedetek után töri magát. Innen azután ered a sok kemény szó és kíméletlen ítélet, mellyel a kevésbbé buzgó emberek pálcát törnek az ilyen buzgólkodó, de oktalanul és helytelenül buzgólkodó lelkek fölött. Azt mondják: Nézzétek, ez búcsút jár, a templomban órákat tölt, s kötelességét elhanyagolja; a szentségekhez járul, s gyermekeit nem gondozza. Nézzétek ezt a vallásos urat, aki hisz és templomba is jár, de a munkáját nem végzi; nem lehet belőle kivárni semmit. Nézzétek ezt a jó embert, az ingét is odaadná, de dolgaiban semmi rendet nem tart, a Csáky-szalmája a jószága. Nézzétek ezt a jó asszonyt, sírni tud, mikor imádkozik, de a leányaira nincs gondja, azok szabadon viselkednek s a fegyelmet nem ismerik. De minek folytatni az életnek e szomorú sorsát; jól ismeritek ti ezt, k. h.! De ép ezért, mert ismeritek, be fogjátok látni, hogy Isten előtt kedves s örök érdemszerző cselekedet az nem lehet, ha valaki könnyelműségből vagy helytelen fölfogásból mindig a fölös vagy nem neki való jócselekedetekben bővelkedik s állapotabeli kötelességeinek elhanyagolása folytán könnyen halálos bűnbe eshetik; s mit használ akkor a jócselekedct, ha nincs meg a lélekben a kegyelem !

Ennek a második kelléknek a megokolására csak azt mondom: K. H., akartok Istennél érdemet és jutalmat? Ha akartok, akkor azt tegyétek, amit ő akar és követel tőletek. Ahová s aminek rendelt titeket az Űr, azt cselekedjétek. Akarja-e az Isten, hogy az almafa szőlőt s a rozs körtét hozzon? Nem akarja ; hanem azt akarja, hogy minden fa a maga gyümölcsét hozza s az a gyümölcs jó gyümölcs legyen. Épen úgy rendelt az Isten az embereknek hivatásokat; kijelölte állapotaikat; meghatározta kötelességeiket; ezeknek meg kell felelniök ; ha többet tesznek ezeken kívül, jól van, dicsérem őket; de ha mást tesznek s ezeket elhanyagolják, vagy ha olyasmit tesznek, ami kötelességük teljesítésében gátolja őket: akkor nem dicsérem őket; nem dicséri őket az Isten, de még a világ sem, sőt ez ítéli el őket legélesebben !

Erre figyelmeztet Szent Pál, sőt nemcsak figyelmeztet, hanem kér, midőn írja: «Kerlek titeket, hogy a hivatásban, melyre hivatva vagytok, méltólag jarjatok» (Efez. 4, 1). Hivatás alatt ő a keresztény életet érti; de e keresztény életbe bele van foglalva minden egyes hivatás és állapot; benne van a keresztény anya, a keresztény atya, a keresztény ügyvéd, a keresztény tanító, a keresztény hivatalnok, a keresztény pap, stb. hivatása. Kérlek titeket, hogy e hivatástokhoz méltólag járjatok. Szalézi Szent Ferenc pedig igen érdekesen ír ekkép: Minden állásnak és hivatásnak megvan a maga sajátos erénye, melyben kiváltkép kell magunkat gyakorolnunk.

Más erényei vannak a püspöknek, más erényei a királynak ; mást követelünk a katonától s mást a hitvestől; másban kell kitűnnie a kereskedőnek s másban a magában élő, elvonult özvegynek. Szent Paula nagyon szerette az önsanyargatást, hogy a lelki élet örömeit annál nagyobb mérvben élvezze; de szükségesebb volt neki az engedelmesség lelki vezetője iránt, s azért gáncsolja is őt Szent Jeromos, hogy elüljárójának parancsa ellenére megtörte egészségét szigorú élete által. Azért mondják az apostolok is, hogy a szegények gondozását a diakónusokra hagyják, mert különben az evangélium hirdetését el kellene hanyagolniok. Pedig a szegények gondozása nagy erény; de ha olyan végzi azt, akinek más a kötelessége, akkor oktalanul és Isten akarata ellen cselekszik.

Állapotbeli kötelességeid ellen volna, ha te mint családatya ház körüli gondjaidat elhanyagolnád, s hátul a kamrában remete életet élnél. Állapotbeli kötelességeid ellen volna, ha te mint családanya apácamódra élnél; ha te, mint szolga, csak jó könyveket olvasni, vagy mint szolgáló, csak böjtölni akarnál. Jó az istenes, a szűzies, az eszmélő, az önmegtagadó élet, de ne legyen az azután Isten akarata ellen; ha ilyen cselekedeteket végzünk, akkor hasonlók vagyunk ahhoz a vándorhoz, ki nagy lépéseket csinál, de rossz irányban, útvesztőn. Mire való az ilyen iparkodás, s ki dicsérje meg az ilyen buzgóságot? A végtelen bölcseség ugyancsak nem dicséri meg az ilyen buzgóságért, hanem inkább azt fogja kérdezni tőlünk a próféta szavaival: Ki kívánja ezeket a cselekedeteket kezeitekbol»? (Iz. 1, 12.) Az ember sajnálja az effajta buzgóságot s szeretné jó irányba terelni azt.

Ime, k. h., itt a jó irány ; tenni azt, amit Isten kíván tőlünk; amire állapotunk s hivatásunk rászorít; tenni azt, ami okvetlenül szükséges, s csak azután azt, ami hasznos és dicséretes; tenni azt, amit a jól rendezett szeretet követel, s csak azután azt, amit hajlamunk sugall; tenni azt, amit a hit s az ész javai, s ne azt, amit a természet ajánl. így ha valaki másnak üdvösségét keresi s a magáét elhanyagolja, vájjon buzgóság-e az? S ha valaki imádkozik, mikor dolgozni kell; szelíd és engedékeny, mikor szigorúan kellene föllépnie ; szemet huny alázatos gyávaságból, mikor bátran kellene megküzdeni a rosszal; ha a jót rosszkor teszi s többet ront vele, mint használ: ugyan megérdemli-e élete az erény dicséretét? Nem önámítás-e ez inkább, melyben az ember saját hajlamait, saját természetét követi s azért teszi a jót, mert jól esik neki, s nem azért, mert Isten parancsolja? Ne ámítsuk magunkat, k. h., csak tiszta, természetfölötti, s Isten akarata szerinti jócselekedeteket jutalmaz meg az Isten ; de azokat azután megjutalmazza istenileg, százszoros bérrel s örök üdvösséggel!

Föl tehát a munkára, k. h., dolgozzunk, míg bírunk; szerezzünk magunknak érdemet, míg élünk. Az örök érdem többet ér, mint minden nyereség, mint minden kincs. Mondd meg csak, ha állapotbeli kötelességed teljesítéseért mindennap este ezer aranyat fizetnének : nem kelnél-e föl kora reggel, s nem fognál-e nagy buzgalommal munkádhoz? elkerülné-e valami figyelmedet? tán fölhánynád, hogy sok a dolog, nehéz a munka? nem volnál-e jókedvű, mint akire mosolyog az egész világ? Jól éreznéd magad kunyhódban, jól az istállóban, jól a konyha körül; de még jól a zimankós télben vagy a forró nyárban is ! S miért? mert nagy jutalom vár reád !

Nagyobb azonban az Isten jutalma; nagyobb, mintha ezer aranyat fizetne bármily potomságért; nagyobb, mert örök boldogságot ad, örök életet. Ezzel szemben a királyok kincse koldusság s a világ dicsősége merő szegénység. Nézz csak a gazdag kriptájába vagy a királyok koporsójába, odaadnád-e ezért szíved egy dobbanását vagy a tavaszi réten pihenő szemednek egy tekintetét is? Megbillentenéd-e ezért csak a kis ujjadat is? Úgy-e nem? hisz amit fogsz, por és hamu az 1 «Menjetek szolombe», szólal meg ezzel szemben az Isten ; menjetek, ne resteljétek a munkát, a verejtéket és hőséget; hiszen megjön az este, a leghosszabb nyári napnak is van estéje, s akkor én fizetek ; minden munkáért örök jutalmat adok; nem port és hamut, hanem boldogságot. Siessünk tehát, menjünk széjjel az Űr szőlőjében ; dolgozzunk, ki-ki a maga helyén, a maga állapotában és hivatásában erélyesen, s kivált kegyelemteljes, Isten-szerető és együttérző és együttélő lélekkel. Jöjj, Úr Jézus !. . . kiáltjuk akkor majd este, éltünk estéjén, jöjj és gyújtsd meg számunkra az örök világosságot!