Pater Anonymus: Keresztényüldözés?

Nem! – Csakis katolikusüldözés!

A tagadás-kultúra olyan mérvű lett – nemcsak a világban, hanem – Magyarországon is, hogy szeme-szája eláll az embernek. Az interneten terjedő történelemhamisítás gyökeret vert és az országban turnézó áltudósok előadásaira özönlik a „fülüket csiklandoztató” műveletlen hallgatóság – utána pedig rögtön nekiáll hozzászólásokat írni egy-egy online fórum cikkeihez. Az ellenvéleményeket hangoztatóknak viszont fel kell készülni az „anyázás” minden fajtájára.

Nyugodtan állítható, hogy – sajnos – még a jobboldalon is elharapózott ez a jelenség. Az idősebbek hozták magukkal a bolsevik rendszerben beidegződött nézeteiket, bár most féktelen haraggal szidják azt, ami megfertőzte őket. Ráadásul az azt, koránál fogva még nem ismerő fiatalabb korosztálynál is tapasztalható mindez. Érdekes módon ezek a nézetek minden hírforrásban, médiafelületen harsogóan jelen vannak, míg a tényleges történelemírás, vagy a kereszténységet akár csekély módon ismerők véleménye nem kap hangot, vagy az u.n. közösségi média elhallgattatja..

Annak idején a két világháború között ugyanez volt a helyzet, de akkor Bangha Béla sajtó-megnyilvánulásai képesek voltak ellensúlyozni az ártalmat. Ma ilyen nincs. A Szent István Társulat kiadványai irodalom-, felesleges jogfilozófia-, mese- és idióta vers-kategóriákban verhetetlenek, de hitvédelem, hiteles egyháztörténet még csak nyomokban sincs. (Hogyan is lenne, ha házon belül is az a cél, hogy a katolicizmus eltűnjön?!) Lassan a világi kiadók kiadványai között több értékes egyházi munka szerepel, mint az „Apostoli Szentszék Könyvkiadójánál”.

Ahogy a világban mindenfelé a katolikusok közül kerülnek ki a gyilkosságok, kivégzések áldozatai, úgy nálunk is kizárólag a katolikusok ellen megy minden durva megnyilatkozás. Soha nem hallani, hogy a protestáns felekezetek imaházai, vagy személyei közül bárkit atrocitás ért volna (nem is kívánok nekik ilyet), ugyanakkor igyekeznek elhallgatni, hogy a szabadkőművesség és a bolsevik rendszer kiszolgálásában élen jártak/járnak.

Az a tény, hogy a török uralom oltalma alatt terjedő protestantizmus tagjai alatt hány és hány katolikus embert öltek meg, hány templomot és birtokot raboltak el, arról nincs szó, ellenben a restauráció alatt visszavett templomok miatt ma is megy a „szájtépés”. – Azt már ne is említsük, hogy a legutóbbi Eucharisztikus Kongresszusra időzítették a kálvinista káté bálványimásról szóló passzusainak megerősítését, vagy a lutheránusok „úrvacsora-évét”.

A volt kommunisták és leszármazottaik manapság különös hangsúllyal támadnak a katolikusok ellen a Parlamenttől egészen az utolsó munkásőr-ivadékig; a polgármestertől a lakótársig, stb. Mindig fellobban az u.n. szexuális visszaélések ügye, elfeledve-elhallgatva azt a tényt, hogy sorra derül ki ezen esetekről a rágalmazás ténye. Azt is tudja ma már minden katolikus és minden jobb érzésű ember, hogy ezek kirobbantása XVI. Benedek pápa félreállításáért történt. De mindemellett ott van, hogy a más felekezetekben, avagy iskolákban, vagy egyéb fiatalokkal foglalkozó helyen előforduló jelentős számú botrányos esetről szó sincs.

Ocsmányszájú firkászok, valaha sztárolt televíziós megmondó-emberek nem győznek megnyilatkozni a katolikusok ellen, de sem kormányzati, sem egyházi ellenhang nincs, nem védenek meg minket. Vajon igaz lenne a „hallgatás=beleegyezés” kitétel, avagy addig jók a katolikusok, amíg letesznek valamit az asztalra; bár ez utóbbit nem tudják elhallgatni sem.

Közeledik az Advent és a Karácsony. Az ilyenkor – újabban divattá lett – kereszt-, vagy Betlehem-állítás nyomán évről-évre növekvő vandalizmus nyilatkozik meg. Vajon mi lesz az idén, amikor a médiafelületeken felerősödött a katolikus-ellenesség? S még egy kérdés: hová fog ez vezetni? Úgy vélem, hogy egy-két itteni elmélkedésben már felvázoltam a szomorú, vagy akár véres jövő képét. Talán azt mondhatja a kedves olvasó, hogy ez nagyfokú és értelmetlen pesszimizmus. Ám azok az esetek, amelyekről esetleg beszámol média, nem ilyen gyökerekből fejlődtek véressé?

A legnagyobb fájdalommal jelentem ki, hogy nem vagyok képes megoldásokat javasolni. A hagyományhű közösségek véleményét nem ismerem, valószínűleg nem számítok még pártoló tagnak sem, hiszen 2-3 soros udvarias e-mail-váltáson kívül nincs kapcsolatom velük. A Szentlélek megvilágosító kegyelme legyen a kedves hívekkel, hogy kellő időben majd tudjanak hűségesek lenni.

Bangha Béla művei elérhetőek a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban.