Nyisztor Zoltán: Baptisták és adventisták

Előszó

Ez a kis füzet, mely az érdemes Szent István Társulat áldozatkészségéből útnak indul, az újabb kor két nagy lendülettel dolgozó vallási mozgalmáról akar teljes és kimerítő felvilágosítást nyújtani. Szól elsősorban azoknak, akik benne érdekelve vannak. Akár állásukból, akár lelki állapotukból kifolyólag. De nem lehet érdektelen azoknak sem, akik korunk lelki válságait szeretik figyelemmel kísérni.

A világháború és forradalmak nyomán járó lelki megmozdulásnak egyik szomorú kísérő jelensége az amerikai vallási szektáknak térhódítása. A világ lelki megrázkódtatását, a szellemi élet múló ájulását ők aknázzák ki a legerősebben.

Magyarországon is meghúzták már többször a vészharangot. A „történelmi egyházak” s elsősorban a magyar kálvinisták nem kis aggodalommal nézik a szekták harcias előretörését. Nemcsak a fővárosban, de a vidéken is megmozgatták a talajt. Már nem is egyes egyének, de egész hitközségek megingásáról számol be a krónika. Térhódításuk itt-ott már a tömegmozgalom jellegét és erejét viseli magán.

A mentés nagy munkájához akar hozzájárulni e füzet is. Nem támaszt nagy igényeket; az igazság és a lelkek szeretete vezette. Nem olcsó népieskedéssel, kedélyeskedő komázással, bravúros szellemi tornákkal, hanem becsületes őszinteségével, hideg tárgyilagosságával, az igazság isteni erejével akar hatni. Alapos forrástanulmányok alapján készült s azért megérdemli, hogy tudományos szempontból is komolyan vegyék.

Szerző lelkétől távol állott a szeretetlenség és gyűlölködés s óva int tőle mindenkit. Tévelygő, jobb sorsra érdemes testvéreket lát a szekták tagjaiban is s munkájával békét bontani nem akar.

Budapesten, 1925. március 1-én.

Dr. Nyisztor Zoltán

I. Baptisták

Baptistáknak vagy hivatalosan „keresztelt keresztények”-nek nevezzük azon újabb kori vallási gyülekezet tagjait, akik csak a felnőttek megkeresztelését tartják megengedhetőnek s a keresztséget teljes alámerítéssel szolgáltatják ki. Egyike tehát a protestantizmusból gomba módra kisarjadó keresztény szektáknak, melynek létét és lényegét a keresztség szentségének különleges felfogása adja meg. A baptisták a Szentírást tartják a hit egyetlen zsinórmértékének; elvetik tehát a gyermekek megkeresztelését, mint a Szentírással ellenkezőt s annak szellemében a vízben (folyó, tó, medence) való teljes alámerítést követelik. A Krisztusban való újjászületés azonban nem a keresztség által jön létre, hanem megelőzi azt: Isten igéjének hallgatása s a hit megvallása által.

A) A baptista-mozgalom története

Mint minden keresztény felekezet, úgy a baptisták is szükségét érzik annak, hogy tanaiknak hátvédül Krisztust és az őskereszténységet állítsák oda. Szerintük az első baptista Keresztelő Szent János volt. Nemcsak azért, mert Keresztelő Jánost latinosan Baptista-nak nevezik, hanem mert a Jordán vízében alámerítéssel keresztelt, őt követték az apostolok s az első keresztények, akik először hallgatták az igét s hitték s csak azután keresztelkedtek meg Krisztus parancsa szerint. Baptisták voltak tehát az első keresztények, még ha másképpen is nevezték magukat, a mai baptisták pedig egyenes leszármazottjai az őskeresztényeknek. A gyermekek megkeresztelése csak a III. században Krisztus után jön divatba s e Szentírást megcsúfoló szokásnak Origenes vagy helyesebben: Szent Cyprián az atyja. Origenes különcködéseiről mindenki tud – mondják –, Cypriánról meg elég annyi, hogy a pápaság, a mise, a tisztítótűz tanának is Ő a megalapítója. Ami pedig a keresztség formáját illeti, kétségtelen, hogy az őskeresztények teljes alámerítéssel kereszteltek s csak a XIV. században kap lábra a vízzel való leöntés. – Így a baptisták.

A tárgyilagos történelmi kutatás azonban a baptista-mozgalom történetét így vázolja.

a) Keletkezése

A baptista-mozgalom előfutárjai a reformáció idejében fellépő újrakeresztelők, akik ugyan elvetik a gyermekek megkeresztelését s minden új hívőt újra keresztelnek, de az alámerítés helyett még a meghintést használják. Továbbá a mennoniták Hollandiában, akiket egy Menno Simons nevű papról neveztek így el.

Az igazi baptista-mozgalom keletkezése azonban a XVII. századra esik s hazája a ködös Anglia.

Útja ott kezdődik, hogy a puritánok kiválnak az angol államegyházból, levetnek magukról mindent, ami még katolikus vonatkozású lehet s a legegyszerűbb bibliai állapot megvalósítására törekednek. Felállítják a presbyteriumot, vagyis a vének tanácsát, mely a hitközségben a hatalmat képviseli és gyakorolja s az általános egyházi ügyeket a presbyteriumok kiküldötteiből alakuló synodusra bízzák. Browne prédikátor még tovább megy s a hitközségek teljes függetlenségét követeli. Szerinte a presbyterium csak tanító, de nem kormányzó testület s minden hitközség maga intézi sorsát. Bár ő maga visszatért az angol államegyházba, követei gyorsan elterjedtek. Az ő soraikból került ki egy Schmith János nevű prédikátor, aki híveivel Angliából Hollandiába menekülve, egy külön gyülekezetet alapított baptista elvek szerint. Az anglikán egyház keresztelését érvénytelennek nyilvánította s önmagát és hitközségét újra megkeresztelte, de még nem alámerítés, hanem csak meghintés által. Halála után Helwys Tamás foglalta el helyét, ki is hívei zömével visszatért Angliába. Londonban és Lincolnban megalapították az első hitközségeket, melyekben nem volt több gyermek-keresztelés, magukat pedig általános baptistáknak nevezték el. Elég tévesen ugyan, mert csak a gyermek-keresztséget vetettek el, de a teljes alámerítéssel való keresztelést még nem gyakorolták.

Az igazi világosság azonban egy londoni puritán gyülekezetben gyúlt ki 1640-ben. A hívek ugyanis rájöttek, hogy nemcsak a gyermek-keresztség áll a Szentírással ellentétben, hanem a keresztség kiszolgáltatásának eddigi módja is. A Szentírás csak teljes alámerítéssel történő keresztelést ismer; kiszolgáltatója pedig csak az lehet, aki maga is így kereszteltetett meg.

A meggyőződést követte a tett. A hívek elhatározták, hogy egyik tagjukat, Blount Richárdot Hollandiába küldik az arminiánokhoz, akik már régebb idő óta alámerítéssel kereszteltek. Blount tehát Hollandiába utazott s 1642-ben tért onnan megkeresztelve vissza. Nyomban megkeresztelte a gyülekezet prédikátorát, Blacklock Sámuelt s 54 hitsorsosát, most már végre teljes alámerítéssel. Az új hitközség a „keresztelt keresztének gyülekezeté”-nek nevezte el magát s már 1644-ben nyilvánosságra hozta első hitvallomását.

b) Fejlődése

A szervezkedés gyorsan megindul. Rövid idő alatt Londonban már hét baptista gyülekezetet számlálnak. A hivatalos anglikán egyház ugyan állást foglal ellenük s az üldözésből is kijut nekik, de Cromwell Olivér protektorsága alatt teljes szabadságot élveznek. 1689-ben már 100 baptista gyülekezet kiküldöttei jönnek össze Londonban kongresszusra, s egy új, kimerítő hitvallomást szövegeznek meg.

A hanyatlás azonban hamar beáll. Viták, nézeteltérések támadnak s a súrlódások, kiválások napirenden vannak. Az egységet a hitközségek nagy szabadsága mellett nem bírják fenntartani; a missziók, Krisztus istenségének, sőt a keresztségnek a kérdésében is az elágazó vélemények szakadásokra vezetnek. Rövid egy század leforgása alatt magában Angliában már ötféle árnyalata van a baptista-mozgalomnak.

Amerikába egy Williams Roger nevű angol kivándorló viszi be a baptista-mozgalmat. Massachusetts-ből való kiűzetése után megalapítja Rhode Island államot s ott proklamálja a teljes vallásegyenlőséget. Bár baptistának vallja magát s gyülekezetet is alapít, a keresztség szentségével nem tud tisztába jönni. Gyermekkori megkereszteltetését érvénytelennek tartja, s azért egy barátjával újra megkeresztelteti magát. De csakhamar rájön, hogy ez a második keresztség is érvénytelen, mert barátja is kereszteletlen volt s azért harmadszor is megkeresztelkedik.

Közben újabb angol bevándorlók érkeznek Amerikába s a baptista-mozgalom erősen tért hódít. Száz év multán már száz gyülekezet van körülbelül tízezer hívővel. De igazán kedvező atmoszférát a baptista-mozgalom számára az amerikai szabadságharc (1776) jelent. New Yorkban missziós-társaság alakul s hamarosan olyan eredményeket mutat fel Észak-Amerikában, amilyent sehol máshol nem tudott elérni. 1792-ben már 35 ezren vannak 471 gyülekezetben; 1850-ben pedig már 815 ezren, úgy hogy minden 29 lakosra egy baptista esett. 1895-ben számuk 3 millió 637 ezerre rúg, nem is számítva a másfélmilliót kitevő szakadár-baptistákat.

Az európai baptista misszió Oncken János Gerhard nevéhez fűződik. 1800-ban január 26-án született Bazel németországi városkában. Tizenhárom éves korában egy skót kereskedő vette magához a fiút s magával vitte Angliába. Greenwichben egy „hívő” családnál lakott, melynek jámborsága nagy hatással volt lelkére. Londonba visszatérve egy methodista kápolnában hallott prédikációra megtért s azonnal vágy támadt benne másoknak a megmentésére is. Buzgósága oly nagy volt, hogy ebédpénzének 90 százalékát elvonta magától s azon vallásos iratokat vásárolt szétosztásra.

1823-ban egy missziótársaság kiküldte őt Németországba, hol nagy buzgalommal fogott munkához. Könyvkereskedést nyitott, vasárnapi iskolát alapított s prédikátora volt az independent gyülekezetnek. Bibliai tanulmányai közben azonban arra a meggyőződésre jutott, hogy a gyermek-keresztségnek nincsen Szentíráson nyugvó alapja s hogy a keresztelés formája csak a teljes alámerítés lehet. Elhatározása már készen volt s csak az alkalomra kellett várnia.

1833-ban Hamburgba érkezett dr. Sears amerikai baptista kollégiumi tanár, aki aztán 1834. április 22-én (este 8–9 óra közt) megkeresztelte Onckent, feleségét és még öt egyént az Elba folyóban.

Másnap megalapították Hamburgban az első baptista gyülekezetet és Sears a hívők egyhangú szavazata alapján Onckent gyülekezeti vénné ordinálta. Ettől fogva szaporodni kezdtek a tagok, de a keresztséget három éven át titokban éjjel hajtották végre. Hogy azonban Oncken az ebből támadt mendemondáknak véget vessen, 1837. szept. 3-án fényes nappal tartotta meg az alámerítést. Az eseménynek hamar híre futott, s a városban nagy feltűnést keltett. Kíváncsi tömegek lepték el a gyülekezetet s egy alkalommal olyan botrányt rendeztek, hogy karhatalomnak kellett közbelépnie. A városi tanács erre megtiltotta a nyilvános gyülekezést. A tilalom áthágása miatt Oncken négyheti fogházat is szenvedett.

A hamburgi nagy tűzvész, melynek a város egyharmada martalékul esett, hozta meg végre a várva-várt szabadságot. Oncken ugyanis felajánlotta a gyülekezeti helyiség egy részét a hajléktalanok számára. A városi tanács az ajánlatot elfogadta s ezzel egyidejűleg megszűnt az üldözés.

Oncken és társai, főként Köbner és Lehmann most már széles körben folytatták és terjesztették a missziót. 1843-ban 273, 1844-ben 322, 1845-ben pedig 350 megkeresztelés történt magában Hamburgban. 1849-ben már országos kongresszust tartanak, 1852-ben pedig közzéteszik az első statisztikát, mely 42 gyülekezetben 4215 hívőt mutat ki.

A Németországban megkezdett munka áthatolt Hollandiába, Dániába, Magyarországba, Oláhországba, sőt Oroszországba is. Ezek közül legnevezetesebb a svéd misszió, melyet egy Nilson nevű „megtért” methodista prédikátor alapított.

c) A magyarországi baptista-misszió

A hamburgi tűzvész híre s nyomán az építkezés fellendülése sok magyar munkást csalt ki Németországba. Ezek között volt egy Rottmayer János nevű asztalos is, akit német barátai gyakran elvezettek a baptista gyülekezetbe. „Rottmayer buzgó katolikusnak tartotta magát, de midőn a Szentírást megismerte, meglátta belsejét a maga valóságában, hibáival és bűneivel együtt. Átadta tehát szívét a Megváltónak s hitvallomására néhány honfitársával együtt Oncken által 1843-ban megkeresztelkedett” – írja egy magyar baptista író.

Rottmayer 1846-ban jön haza Pestre, több láda vallásos irattal megrakodva. A térítő munkát nyomban megkezdi, de igen kevés eredménnyel. Mikor Lehmann húsz év múlva látogatóba jön Pestre, még csak hat embert tud megkeresztelni a Dunában éjjeli csendben.

Nagy lökést adott azonban a missziónak egy Novák Antal nevű szabómesternek a „megtérése”, aki megtérése után biblia-árus lett s mint ilyen bejárta az ország nagy részét. Az ő buzgólkodása folytán több helyen, főképp Biharban, kezdetleges kis gyülekezet-félék is alakultak.

A szervezés igazi munkáját 1873-ban Mayer Henrik kezdte meg. Mint a Brit- és Külföldi Biblia-Társaság ügynöke jött Budapestre s itt végleg letelepedett. Márciusban megnyitja a vasárnapi iskolát, decemberben pedig már megszervezi az első rendes baptista gyülekezetet Budapesten s annak prédikátora lesz. Mayer nagy tevékenységet fejt ki. Fáradhatatlanul járja az országot s térít, keresztel. 1895-ben már számuk 4–5000.

1905-ben a magyar állam a baptista vallást törvényesen elismert felekezetnek nyilvánította s ezzel megadta neki a testületi jogot. A szabadság azonban egyúttal szakadásra is vezetett. Mert az állam kedvezményét csak egyik fele a baptistáknak fogadta örömmel, a másik fele azonban „tartózkodó állásba helyezkedett”. Így azután két baptista szövetség keletkezett: az elismert és a nem elismert vagy szabad baptisták szövetsége. 1917-ben a magyarországi baptisták száma körülbelül 23.000, mintegy 800 állomásra elosztva, legsűrűbben Bihar- és Arad megyében.

A trianoni erőszakos béke a baptista-mozgalmat is derékba törte. 18 ezer hívő jut idegen kormányzat alá, Csonka-Magyarországon pedig mindössze hétezer marad.

A megkisebbedés azonban visszaállította a felbomlott egységet. 1920. szeptember havában Magyarország összes baptistái egy szövetségbe tömörültek s elnöknek Udvarnoki János hitszónokot választották meg.

Az evangelizálás nagy erővel indul meg. 1921 végén már nyolcezren vannak. 1924 végén számuk 11–12 ezerre tehető. Van két könyvesboltjuk, meglehetősen nagy közös nyomdájuk s négy folyóiratuk. (Békehírnök, Vasárnapi Tanító, Hajnalcsillag, Friedensklänge.) Két árvaházuk s két menházuk munkaképtelenek számára. Budapesten teológiai intézetet nyitnak prédikátorok kiképzésére s 1922-ben már 19 növendékük van.

Prédikátoraik buzgósága mellett nem kis szerepe van az amerikai dollárnak sem, mely a missziós tevékenység kiterjesztését jelentékenyen megkönnyíti. Katolikus vidékeken átlag nem boldogulnak, református helyeken, főleg elhanyagolt parochiákon, bő aratásuk van. Híveik az egyszerű, jámbor, falusi nép sorából kerülnek ki, egy-egy intelligens ember „megtérése” valósággal fehér holló.

d) A baptista mozgalom mai állapota

Az utolsó hivatalos baptista-statisztika 1912-ből való s számukat az egész földkerekségen 6 millió 715 ezerre teszi. Heimbucher német tanár számítása szerint 1924-ben körülbelül 7 millióan lehetnek. E számban természetesen csak a megkereszteltek, vagyis a felnőttek vannak benne. Ha már most a gyermekeket és a szakadár baptistákat is hozzászámítjuk, a baptisták összes számát 20 millióra tehetjük.

A legtöbb baptista Amerikában van. Számuk 6 millió; 58 ezer állomással, 43.764 prédikátorral, közel 3 millió vasárnapi iskolással. A hívek zöme az Egyesült Államokból rekrutálódik.

Anglia áll második helyen, 3078 gyülekezetben 404.794 taggal, 2039 prédikátorral.

Svédországban 680 gyülekezet 59.903 taggal, 312 prédikátorral s 65.784 vasárnapi iskolással.

Németországban az 1922. év statisztikája szerint 231 gyülekezetben 53.866 hívő él, 370 prédikátorral.

Oroszországban körülbelül 30 ezer baptista van, Lengyelországban pedig 7481.

Szórványosan fordulnak elő: Lettországban (9312), Cseh-tótországban (3100), Oláhországban (22.228), Hollandiában (2800), Dániában (5008), Svájcban (1105), Franciaországban (2347), Olaszországban (1762), Ausztriában (628), Bulgáriában (349), Spanyolországban (226) és Portugáliában (175).

Az amerikai gyülekezetek buzgalma a pogány népeknek is megvitte a baptista missziót. Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában, valamint a Csendes-óceán szigetein nagy számban működnek baptista misszionáriusok. Az amerikai hittérítők közül különösen Adoniram ért el nagy eredményeket Ázsiában, Birma, Asszam és Sziam lakói között.

Ázsiában 1719 gyülekezet van 186 ezer taggal. Ebből India, Birma és Asszámra 165 ezer, Kínára Sziammal együtt 22.126, Japánra 3942, a Filippi-szigetekre 2939, Ceylonra 1039 hívő esik.

Afrikában 14.785, Ausztráliában 27.594 baptista él.

E számadatok láttára lehetetlen kitérni a tárgyilagos szemlélőnek a megállapítás elől, hogy a baptista-mozgalom a sok-sok gátló körülmény ellenére is szép eredményeket ért el s erősen tért hódít. Prédikátorainak valóban fáradhatatlan munkássága mellett a baptistáknak különösen két nagy propaganda-eszközük van: iskola és sajtó.

Az iskolai nevelés fontosságát először az amerikai baptisták ismerték fel. 1765-ben állítják fel az első kollégiumot, mely később egyetemmé alakul át s ma három millió dollár vagyonnal rendelkezik. Utána egyre-másra alakulnak az intézetek, iskolák, missziótársaságok. Ma már 7 teológiai főiskolájuk, 97 egyetem és kollégiumuk, 106 nagy nevelőintézetük van. Az európai kontinensen egyrészt pénzhiány, másrészt a kisebb tanügyi szabadság miatt főképp a vasárnapi iskolákra fektetik a fősúlyt.

A baptista missziónak jelentős fegyvere a sajtó. Mozgalmuk minden országban rendesen ott kezdődik, hogy nyomdát vásárolnak, könyvkereskedést nyitnak s bibliákkal, apró füzetekkel s olcsó folyóiratokkal elárasztják a népet, így Amerikában 130, Angliában 20, Németországban 4, Magyarországon szintén 4 folyóiratuk van. Propaganda-tevékenységükre jellemző a német Oncken példája, aki 60 év alatt egymaga 2 millió bibliát adott el.

B) A baptisták tanai

Bár a baptisták között vannak árnyalati különbségek s még ezidőszerint 10 különböző pártot lehet megkülönböztetni, tanaik a fővonásokban mégis megegyeznek. Mi a magyar baptisták hivatalos kiadványát tartjuk szem előtt, melynek címe: „Hitvallomása és szerkezete a keresztelt keresztyén gyülekezeteknek, melyeket közönségesen Baptistáknak neveznek” (kiadja a baptista hitközség. Budapest, Hársfa utca 33. II. kiadás), mely a német baptista hitvallás után készült, szolgai módon, hitvány magyarsággal.

a) A hit egyedüli forrása

A magyar hitvallomás első cikke a baptista vallás alapját és leglényegesebb jellemvonását tartalmazza s a hivatalos szövegben így szól:

„Hisszük, hogy az Ó-testamentumban foglalt szent írások (felsorolás) – valamint az Új-Testamentomban foglalt szent írások (felsorolás) – valósággal a Szentlélektől ihletett; úgy hogy ezen könyvek együttesen képezik az emberiségnek adott egyedül igaz isteni kijelentést s az Isten megismerésének egyetlen forrását s ezeknek kell a hit és életmód egyetlen szabályának és zsinórmértékének lenni”.

Jól mondottuk tehát könyvünk elején a baptistákról adott meghatározásban, hogy a baptista vallás „egyike a protestantizmusból gomba módra kiszakadó szektáknak”. Íme az örök, nagy protestáns elv, melyet Luther proklamált először s mely azóta is minden protestáns szektának egyetlen igaz dogmája és alapja: „a hitnek egyedüli forrása a Szentírás”. Csak az igaz, csak az tartozik a hithez, ami a Szentírásban benne van; s minden más – még ha évezredes hagyomány volna is – értéktelen, semmis, emberi találmány. Hogy mit higgyünk s az örök üdvösség érdekében mit tegyünk, mi az igazi keresztény életmód, erre vonatkozólag egyedül és kizárólag a Szentírás adhat nekünk felvilágosítást. Isten úgy ihlette, úgy vezette a szent írókat, hogy az írás teljes legyen. Az egyetlen, kizárólagos mérték és irányelv, melyből az üdvösség tana levezethető. Ami benne van, isteni kinyilatkoztatás; ami nincs meg benne, talmi áru, emberi kitalálás.

Hogy azonban a baptisták a Szentírást megnyirbálják s nem minden könyvét ismerik el hitelesnek, az a protestáns rokonság folytán csak természetes. Hisz már Luther nem átallotta önkénnyel kezelni a Szentírást ott, hol rendszerével nem vágott össze. A baptisták sem ismerik el az úgynevezett deuterokanonikus könyveket s különösen Tóbiás és Judit könyvét, továbbá a Bölcsesség könyvét, az Ecclesiastikust s a Makkabeusok két könyvét, mint apokrif írásokat, kiiktatják önkényűleg a Bibliából. Mert – mint mondják – „ellentmondásban vannak az Isten igéjével”.

b) A keresztség

Másik lényeges tana a baptistáknak, melytől egyúttal elnevezésük is származott, a keresztség tanára vonatkozik.

„Hisszük – mondja a magyar baptista hitvallomás nyolcadik cikkelye –, hogy az Új-testamentom határozott kijelentése szerint, a Krisztus által szereztetett szent keresztség, mely az ő visszajöveteléig a hívők számára folyton megmaradjon, abban áll, hogy a megkeresztelendő az Úrnak erre rendelt egy szolgája által az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében egyszer víz alá meríttessék és abból ismét kiemeltessék. Csak ily módon teljesíttetik az isteni parancs, s tartja meg Krisztusnak szerzeménye mély, eredeti jelentését. A Szentírás egész határozottan meg is jelöli azon személyeket, kik magukat ez intézménynek alávessék, ugyanis: egyedül oly emberek, akik előbb az evangyéliom és Istennek szabad kegyelme által bűneikből megtéríttettek a Krisztushoz s Ő benne teljes szívvel hisznek, mint megváltójukban.” – „A keresztségnek sajátsága, hogy csak egyszer teljesíttetik, épp azért felette fontos, hogy ezen egy cselekmény helyesen történjék.”

Ezen nyílt hitvallomásból a következőket szegezhetjük le:

1. A keresztség nem szentség, mint ahogy a baptisták egyáltalán nem ismernek el szentségeket; hanem csupán csak kegyelmi eszköz, mint amilyen az Isten igéje s az Úrvacsora. Nem föltétlenül szükséges az üdvösségre, hanem csak „felette fontos”.

2. A megigazulás, a megtisztulás nem a keresztség folyománya vagy hatása, hanem ellenkezőleg megelőzi azt. Isten igéjének hallgatása s a hit megvallása által. „Az üdvnek útja ez – mondja a hetedik cikk –, hogy az ember az Istennek igéje által bűneinek mély álmából felébresztetik, bűneit és hibáját megismeri és szívből bánja. Veszedelmének érzetében Krisztushoz menekszik s az Ő benne való hit által veszi bűneinek bocsánatját.”

3. Gyermekek vagy pláne csecsemők nem keresztelhetők meg, mert a keresztség előfeltételének, az igehallgatásnak s a hit megvallásának nem tudnak eleget tenni. Csak felnőtt egyének részesíthetők e kegyelmi eszközben.

4. A keresztség helyes. Szentíráson nyugvó formája a vízben való teljes alámerítés, úgy hogy mindenki, aki gyermekkorában vagy csak vízzel való meghintéssel vette e szentséget, újra keresztelendő.

5. Nem kevésbé fontos annak a megállapítása is, hogy mivel a baptisták vízzel s a teljes Szentháromság nevében keresztelnek, keresztségük katolikus szempontból helytálló s így a baptizmusból megtérteknek új keresztelésre nincs szükségük.

c) Egyéb tanok

Amily örvendetes és dicsérendő dolog, hogy a baptista hitvallomás a Szentháromság tanában (2. cikkely) s Jézus istenségének (4. cikkely) kérdésében a leghatározottabban a katolikus felfogás mellett foglal állást, annyira fájdalmas látni, mennyire keresztülette magát egész hit- es vallásrendszerén a protestáns kovász.

Íme egyéb tévedéseik részletezve:

1. A bűnről: „A sátán ravaszsága által bűnbe esett az ember, elfordult Istentől, elveszté teremtőjének képmását s csakhamar testileg és lelkileg a halál állapotjába jutott. S minthogy az emberek valamennyien Ádámnak magvából származtak, mindnyájan egyenlőképpen ugyanazon bűnös és teljesen megromlott természetnek részesei, minden jónak cselekedetére alkalmatlanok és kedvetlenek, minden gonoszra pedig képesek és hajlandók”. (3. cikkely.)

Itt kísért hát újra a lutheri szellem s az egész protestantizmus kiinduló pontja. Az emberi természet nemcsak meggyengült az eredeti bűn következtében, mint a katolikus hit tanítja, hanem teljesen megromlott. Képtelen a kísértéseknek ellenállni és Istennek tetsző dolgokat művelni, úgy hogy egyedül csak a hit által üdvözülhet.

2. A Calvin által teljes határozottsággal hirdetett predestináció tana a baptista hitvallomásban – ha kissé letompítva is – benne van. „Az elkárhozott emberi nemzetség közül azon egyének, kiknek az idők folytán a megváltás tényleg sajátjokká váljék, az Atya által el is választattak, neveik az égben felirattattak … Istennek ezen rendelete változhatlan és örök, úgy hogy azok, akiket illet, az elválasztottak, a Krisztus kezeiből ki nem ragadtathatnak.” (5. cikkely.)

3. Az Úrvacsora „abban áll, hogy a gyülekezetben erre rendelt személy által a szerzési igék hangoztatása és ünnepélyes hálaima után kenyér töretik s ez, valamint utána bor is a kehelyből a gyülekezet tagjai által vétetik”. „Hisszük, hogy Krisztus ezen szent jegyekben lelki módon táplálja testével és vérével a hívőket”. (9. cikkely.)

Az Úrvacsora sem szentség a baptisták felfogása szerint, hanem „kegyelemteljes intézmény, mely által az Úr halálát hirdetjük”: nem Krisztus igazi teste és vére valóságos átlényegülés által, hanem pusztán csak lelki táplálék.

4. Az Úrnak gyülekezetéről. „A keresztség által felvétetünk Krisztusnak e földön létező gyülekezetébe… Jézus Krisztus s az ő apostolai parancsa szerint… minden Istenhez megtért hívőnek kötelessége, hogy egyedül ne maradjon, hanem társuljon az Úrnak többi tanítványaival … Krisztus igaz tanítványainak ilyen Isten igéje szerint szabályozott szövetkezete képezi a keresztyén gyülekezetet.”

„Ennek feje egyedül az Úr Jézus Krisztus, látható fejei e földön nincsenek”.

„Tagjainak kebeléből választja a gyülekezet véneit, tanítóit és szolgáit, kik elrendelés által ruháztatnak fel hivatalokkal.”

„Elrendelés alatt értjük azon szokást, hogy a szolgálattételre megválasztott személyek a gyülekezet vénei által kezüknek főre tevése és ima által hivatásuk teendőjére elkülöníttetnek.”

„A vének elnökölnek a gyülekezet ülésein, feladatuk a gyülekezet határozatait keresztülvinni. A tanítóknak joguk és kötelességük az istentiszteleti összejövetelekkor prédikálni. A vénnek és tanítónak hivatalai gyakran egy személyben vannak egyesítve.” A szolgák vagy diakonok gondjaira különösen a gyülekezetnek anyagi ügyei vannak bízva.

„Különös kötelessége minden tagnak a szent vacsorának ünnepléséhez csatlakozni s jelen lenni a gyülekezet vasárnapra vagy más hétköznapra elrendelt összejövetelein.” S e kötelezettség alól csak a legnagyobb szükség vagy betegség ment fel.

„Új tagnak felvétele csak szavazás által történhetik, ha előzetesen az illető lelkiállapota nyilvánvaló lett és személyesen a gyülekezet színe előtt a hitvallomást a felveendő letette.”

„A gyülekezetnek joga és kötelessége tagjai közül azokat, kiknek élete hitüknek ellent mond, rendes szavazás által kizárni s a tagok jogait tőlük megvonni.” (10. cikkely.)

5. A házasság. „Hisszük, hogy a házasságot Isten szerzette. Továbbá, hogy a férfi csak egy asszonyt vehet nőül, míg mindketten életben vannak.”

„Az elválást, ha az Isten igéjével össze nem egyeztethető okokból történik, valamint az elváltaknak újbóli házasságra lépését tilosnak tartjuk. Azonban házasságtörés eseteiben s rosszakaratú elhagyásnál hisszük, hogy az ártatlan félnek elválása s újbóli házasulása Isten igéje szerint megengedhető.” (13. cikkely.)

6. Az utolsó dolgokról. „Hisszük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus visszajövend hatalomban és dicsőségben. Megjelenése napját a megváltás műve koronájának tartjuk, mert aznapon mindenek szemei látni fogják annak igazságát…, kik a Krisztusban elaludtak, testileg fel fognak támadni rothadatlan dicsőségben s látni fogják, milyen Ő s hozzá hasonlítni s vele uralkodni fognak.”

„Hisszük az istentelenek feltámadását is és a világítéletet, hogy minden emberek nyilvánvalókká legyenek Krisztus ítélőszéke előtt, hogy jutalmat vegyenek aszerint, mint testi életükben cselekedtek. Miképpen az Isten Fia egyedül azoknak, kik Őt hitben szolgálták és követték, adja az örök üdvösséget, úgy az istentelenek felett az örök kárhozat ítéletét fogja kimondani.”

„Emlékünkben tartjuk Urunk szavát: „Íme, eljövök csakhamar!” s a lélekkel s a menyasszonnyal, kinek lényeges tagjául tartjuk magunkat, mondjuk: „Amen. Úgy van, jövel, Uram Jézus!” (15. cikkely.)

E homályos, magyartalan szavakba sok értelem van beleszorítva. A baptisták hisznek az örökkétartó, változhatatlan mennyországban és pokolban, de a purgatóriumot általános protestáns módra elvetik. A világ végét közelinek tartják, akárcsak az adventisták. S velük együtt egy kettős föltámadásban hisznek. Az első feltámadáskor csak a „Krisztusban elaludtak” fognak feltámadni s a földön élő hívőkkel együtt uralkodni fognak Krisztussal békében ezer esztendeig. S csak azután jön „az istentelenek feltámadása” s a világítélet.

d) A baptisták erkölcstana

A baptistáknak nincs külön erkölcstana. A Szentírás alapján állanak s Krisztus parancsain lazítani soha meg se kísérelték. Sőt a belső lelki életre, a komoly megszentülésre őszintén törekednek. Erkölcsi világrendjük ugyanaz, mint az evangéliumé. „Ami a törvény szertartásos részét illeti, hisszük, hogy az Krisztus által betöltetett. Ami azonban a törvény erkölcsi részét illeti, miként az a tízparancsolatban foglaltatik, hisszük, hogy abban Istennek lényege és akaratja örök időkre nyert kifejezést s előbb fog elmúlni az ég és a föld, mintsem a törvénynek csak egy pontocskája is érvényét veszítené.” (12. cikkely.)

Kuriózumképpen említjük meg, hogy a baptisták az amerikai methodisták módjára a tízparancsolatot másképp formulázzák. Az első parancs náluk így szól: „Idegen isteneid ne legyenek én előttem”. A második: „Faragott képet ne csinálj magadnak, hogy azt imádjad”. A harmadik: „Istennek nevét hiába ne vedd”. Negyedik: „Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteld”, ötödik: „Atyádat és anyádat tiszteljed”. A kilencedik és tizedik parancsokat eggyé kötik össze, úgy hogy végeredményben más felsorolásban, de ők is ugyanazt a tízparancsot hirdetik.

Hogy a baptisták az állam ellenségei, a társadalom felforgatói volnának, hogy a katonáskodás vagy fegyverhasználat nekik tiltva volna (lásd a 14. cikkelyt), hogy összejöveteleik nemi kicsapongásokká s orgiákká fajulnának el, hazug kitalálások. Sőt a káromkodás és iszákosság elleni küzdelmük, továbbá a vasárnap példás megünneplése minden dicséretet érdemel.

(...)

D) Összefoglalás

Vessük fel végezetül a kérdést: mit kell ezek alapján nekünk a baptistákról tartani?

A könnyebbség és világosság okáért a kérdést két részre osztjuk.

1. Elméletileg nem mondhatunk mást a baptistákról a tárgyaltak alapján, mint hogy tanításaik súlyos tévedések, ők maguk pedig tévelygő keresztények, a szó igaz értelmében eretnekek.

S ha tévedéseiknek történelmileg utána kutatunk, úgy Pelágiusnál és Kálvinnál kell megállapodnunk. Ez volt az a két forrás, melynek összekeveréséből a baptista vallás megszületett. Mert semmi sem új a nap alatt. Krisztus után az V. században egy Pelágius nevű szerzetes már hirdette, hogy nincs eredeti bűn. S a megigazulásról, a keresztségről szóló tanaikat erre építették fel a baptisták. Kálvin pedig, a genfi reformátor volt az első a XVI. században, aki a Szentírást a hit egyedüli forrásának proklamálta. S ez lett második nagy forrása a baptista tanoknak.

2. Gyakorlatilag nem szabad elfelejtenünk a baptistákról, hogy minden tévedéseik ellenére is nekünk testvéreink, akik – ha más utakon is – Krisztust, az Isten-embert imádják és keresik. Nem akarjuk eltagadni azt se, hogy a baptisták többnyire jó szándékú, jámbor emberek, akiknek a vallás nem tisztán külső dísz, hanem komoly, állandó lelki szükséglet. S ha túlzottnak is találjuk Rauschenbusch megállapítását, miszerint a baptisták Krisztus követésében s a tökéletességben a többi keresztényeknél messze előbbre járnának, férfiasan kijelentjük, hogy buzgóságuk, egyenességük, testvéri szeretetük, jótékonykodásuk minden dicséretet megérdemel.

Tanaik ellen tehát küzdünk, mert azok tévedések, eretnekségek, Krisztus szavának s a történelmi igazságnak meghamisításai; ő érettük azonban imádkozzunk, hogy jószándékuk jutalmaképp megtalálhassák az utat az egyedül igaz, egy, üdvözítő anyaszentegyházhoz.

Adventisták

Adventistáknak nevezzük annak az újabb kori amerikai szektának a tagjait, akik az Úr eljövetelét közelinek tartják, az arra való előkészületet tekintik a keresztények legfontosabb kötelességének s egész istentiszteletük s egyházi életük ennek az adventnek, vagyis az Úr várásának a megünneplésében merül ki.

Az adventisták nem egységesek, öt különböző szektájuk van. Legnevezetesebbek a „hetednapos adventisták”, akik Amerikában igen elszaporodtak s Európában is a dollár mindenható erejénél fogva élénk propagandát folytatnak. Nálunk Magyarországon „szombatosok” néven ismeretesek, mivel a hét hetedik napját ünneplik. Nem tévesztendők azonban össze az erdélyi székely szombatosokkal, akik elvetették mindazon tanokat a kereszténységből, melyeket Mózes tanaival összeegyeztetni nem tudtak s ma már felszívódtak teljesen a zsidóságba.

A) Az adventista mozgalom története

Az adventista gondolat nem új a világtörténelemben. Már az első keresztények, akik a régi zsidó álmokat egyszerre levetni nem tudták, tápláltak ilyen gondolatokat. A régi zsidó véleményt a Messiás földi országáról átvitték a kereszténységbe is s az időpontot Krisztus második eljövetelére tették. Tápot adtak e felfogásnak az evangélium homályos szavai a világ végéről s az Üdvözítő második eljöveteléről, de még inkább a Titkos Jelenések könyvének 20. fejezete, mely szerint a szentek ezer esztendeig fognak Krisztussal uralkodni. „Éltek és országlottak Krisztussal ezer esztendeig.” (20,4)

Ez volt a millenizmus vagy chilianizmus. Miként a világ – mondották – hat nap alatt lett megteremtve s a hetedik napon a teremtő Isten megnyugodott, úgy kell 6000 év alatt a világnak felőrlődnie s azután jön a nyugalomnak ezer éve. Ebben az ezeréves boldog országlásban csak a jók vesznek részt s színhelye ez a föld lesz. Az ezer év elteltével jön csak el a világ vége és megítélése.

Bár a millenizmus az V. században már teljesen megszűntnek tekinthető, a gondolat maga ott kísért később is a firenzei Joachim, az apostoli testvérek, a taboriták, anabaptisták, Swedenborgiak és Mormonok mozgalmában. De a leghatározottabb alakot az adventistáknál nyerte.

a) Keletkezése

Az adventista szekta keletkezése Miller Vilmos nevéhez fűződik, aki Pittfieldben, Észak-Amerika Massachusetts nevű államában 1782-ben született s mint farmer 1849-ben halt meg Low Hamptonban, New York államban. Atyja katonatiszt volt, de szűkös viszonyai nem engedték meg, hogy a tehetséges, élénk fiút tudományosan kiképeztesse. Pedig a fiú tanulni vágyott. Már ifjúkorában elolvasott minden könyvet, ami csak a kezébe került. A rendszertelen, válogatás nélküli olvasásnak a vége az lett, hogy nemcsak a baptista vallást, melyben nevelkedett, vetette el, hanem egyenesen hitetlen lett.

Harmincnégy éves korában mint farmer letelepedett Low Hamptonban s itt hamarosan megtért. Megtérése után lázas buzgalommal fogott a Szentírás olvasásához. Különösen megragadták figyelmét azok a részek, melyek a világ végéről s az Úr eljöveteléről szólanak. Úgy gondolta, hogy az idők jelei, melyek a világ végét jelzik, beteljesedőben vannak. Tehát Krisztus eljövete küszöbön áll.

Hosszas búvárkodás után, a Dániel könyvében megírt jövendölésekből (8,13) azt számította ki, hogy Krisztus második eljövetele az „1843. év táján” fog bekövetkezni.

Igen érdekes az a számítás is, mellyel Miller a jelzett eredményhez eljutott. Dániel ugyanis azt írja, hogy a mindennapi áldozat mindaddig elmarad s a pusztulás mindaddig tartani fog, míg csak 2300 nap el nem múlik. Akkor aztán meg lesz tisztítva a szent hely. Ez a jövendölés a szétrombolt jeruzsálemi templom helyreállítására vonatkozik, ami a Dánieltől jelzett időben tényleg be is következett. Miller azonban, aki a Szentírást csak a saját értelmére támaszkodva magyarázta, ezt a passzust a föld megtisztítására értette s a 2300 napot mint ugyanannyi évet fogta fel. Számítása kiindulópontjának pedig a 457-ik évet vette, amikor is Esdrás vezérlete alatt a zsidók egy része a babiloni fogságból visszatért. Így jutott el a nevezetes 1843-as dátumhoz.

1818-ban már komoly meggyőződése volt Millernek, hogy 25 év múlva beáll a világ vége. Krisztus újra megjelenik a földön s a nagy világégés után felállítja az ő ezeréves országát, melyben uralkodni fog a feltámadt hívőkkel. Az istentelenek ellenben csak az ezer év elteltével fognak feltámadni s akkor lesz majd a világítélet.

1831-ben Miller nyíltan kezdte hirdetni meggyőződését. Két év múlva már lakóhelye baptista gyülekezetében hirdeti tanait. 1833-ban könyvet ír: „Bizonyítékok a Bibliából s a történelemből az Úr eljövetelére vonatkozólag 1843-ban”. Ezen időtől kezdve egész 1843-ig hatalmas propagandatevékenységet fejtett ki. Ötszáz különböző városban vagy négyezer előadást tartott. Előadásai oly nagy hatást értek el, hogy körülbelül 200 prédikátor elfogadta nézeteit, közel ezer gyülekezet támadt vagy ötvenezer taggal. 1840-ben Bostonban megjelent az első adventista folyóirat, az „Idők jelei”, később „Advent Herald” címmel.

Mikor Miller követői őt arra kérték, hogy jelölje meg pontosabban az időt, melyre az Úr érkezése várható, Miller újabb számítások alapján ezt a pontos időt 1843. március 21. és 1844. március 21. közötti időben állapította meg.

Miller jövendölése nagyon érthetően óriási feltűnést keltett. Hívők és hitetlenek egyaránt lázas kíváncsisággal várták az eseményeket. De a kijelölt idő elmúlt s az Úrnak felhőben való eljövetele nem következett be. Miller tehát hamis prófétának bizonyult.

Ő azonban nem vette nagyon szívére a szégyenletes felsülést. Nyílt levelet intézett híveihez, melyben bevallja, hogy számításában ugyan tévedett, de biztosít mindenkit arról, hogy az Úr hamarosan el fog jönni.

Most azután egy Snow nevű barátja lépett előtérbe. Kijelentette, hogy Miller tévedett, amennyiben nem vette figyelembe a tíz szűzről szóló példabeszédet (Mt 25), mely szerint a vőlegény nem fényes nappal, hanem csak éjfélkor jön. Ez a félnapi késés a dánieli 2300 napnak megfelelően egy félévet jelent. Ezt a félévét kegyelmi és bűnbánati időnek jelentette ki s az Úr eljövetelét pontosan 1844. október 21-ikében állapította meg.

A tömeg persze újra hitt s feszült várakozással tekintett az eljövendő elé. Egykorú kútfők leírásai a tömegőrület hatását keltik az emberben.

1844 nyarán a hívők nagy része beszüntette a munkát. A földeken nem aratták le többet a termést. Sokan eladták vagy elajándékozták minden vagyonukat s külön kis sátrakban várták az Úr eljövetelét.

A „hitetlenek” természetesen jól mulattak a „hívők” várakozásán s Bostonban a kereskedők kirakataiban ilyen felírásokat lehetett látni: „Fehér ruhák, mennybemenetelre alkalmasak, legújabb divat szerint igen olcsó áron árusíttatnak”.

Végre elérkezett 1844. október 21. Ezer és ezer adventista leste az égi jeleket, az angyalok megérkeztét, a kürtök megharsanását. Népes csapatok lepték el az imaházakat s szemüket égnek irányítva, órák hosszat adventi énekeket énekeltek. Úgy, ahogy Lukács evangéliumában van: „Midőn pedig ezek elkezdődnek, tekintsetek föl és emeljétek fel fejeiteket, mert közelget a ti váltságtok”. (21,28)

De semmi se történt. Október 21. is csak úgy múlott el, mint a többi nap. „Elhagytam az imaházat – írja egy szemtanú – és sírtam, mint egy gyermek. Az idő letelt s a várva-várt Üdvözítő nem jött el. Mária Magdolnával kellett felkiáltanunk: Elvitték az Urat… és nem tudjuk, hová tették őt.”

A csalódás tehát irtózatos volt, Miller, Snow és társai azonban úgy nyilatkoztak, hogy a számítás egészen helyes volt s csak abban tévedtek, hogy az adott időpont nem az Úr Jézus eljövetelére, hanem a Megváltónak, mint főpapnak mennyben véghezviendő utolsó munkájára, az engesztelőáldozat bevégzésére s az Úr népének előkészítésére vonatkozik. S az adventisták újra hittek.

b) Fejlődése

1845. április végén adja ki Miller az adventista gyülekezetek első szabályát, de a szakadás, a széthúzás már jóval előbb megindul.

Már a várakozási idő alatt egy Storr nevű prédikátor hat prédikációt ad ki, melyekben különleges, a Miller lelkületétől idegen tanokat kezd hirdetni. Tagadja, hogy a lélek természeténél fogva halhatatlan volna. A halhatatlanságban Krisztus külön adományát akarja látni, mely csak a hívőknek kompetál. A halottak lelkei nem élnek, hanem mintegy az álom állapotában vannak s csak az utolsó ítéletkor ébrednek fel, hogy vagy Krisztussal uralkodjanak, vagy pedig büntetésképpen örökre megsemmisüljenek.

Az öt különböző csoportra szakadó adventisták közül legnagyobb szerephez a „hetednapos adventisták”, vagy szombatosok jutottak.

Történt ugyanis, hogy 1844-ben a washingtoni gyülekezethez egy baptista prédikátornő jött, aki meggyőzte a gyülekezetet, mennyire helytelen és bűnös a vasárnap megszentelése. Isten a hetedik napot rendelte és áldotta meg és semmi nyoma annak, hogy akaratát megváltoztatta volna. A gyülekezet elfogadta a prédikátornő érvelését, különvált a többi adventistáktól s erős propagandába kezdett.

A propaganda lelke egy Harmon Ellen G. nevű beteges leányka volt, aki gyakran lelki elragadtatásfélébe esett és prófétált. Később férjhez ment egy Withe Jakab nevű prédikátorhoz. Víziói eközben tovább folytatódtak s e nő az adventisták prófétanőjévé vált s írásmagyarázatai irányadókká lettek.

1849-ben már folyóiratot alapítanak s Withe asszony vizionárius írásai elárasztják egész Amerikát. 1858-ban bevezetik gyülekezeteikben a tizedet, miáltal kiapadhatatlan pénzforrásra tesznek szert. 1866-ban felállítják az első szanatóriumot s 1868-ban megtartják az első seregszemlét.

Ugyanebben az évben egy aposztata lengyel pap megalapítja az első európai gyülekezetet a latin Svájcban. 1878-ban megkezdik Angliában a térítést. 1895-ben pedig Hamburg székhellyel Közép-Európa megmunkálásába fognak.

c) Jelen állapota

A különböző adventista frakciók között legerősebb a szombatos adventisták csoportja. 1894-ben 37 ezren, 1901-ben 50 ezren, jelenleg pedig körülbelül 200 ezren vannak. Amiből Európára valami 60 ezer esik. A többi csoportok létszáma igen csekély; együttvéve alig teszik ki a szombatosok negyedrészét.

Észak-Amerika és Európa államain kívül missziókat tartanak fenn Abessziniában, Perzsiában, Indiában, Kínában, Ausztráliában, Jávában stb. 1910-ben már 70 missziósintézetük volt 5300 növendékkel s mintegy 400 bennszülött tanerővel. Van 70 kórházuk 160 orvossal és 1000 ápolónővel.

A szombatos adventisták legfelső fóruma a washingtoni általános konferencia. Az egyes földrészek uniókba vannak osztva, melyek azután kerületekből állanak. Európa 7 unióra oszlik. Magyarország a Duna-unióba tartozik.

Sajtótevékenységük igen élénk. Harminc nagy nyomdájuk, 126 folyóiratuk van. Írásaik 67 különböző nyelven jelennek meg.

Nagy súlyt helyeznek a jótékony intézményekre; különösen kórházak és szanatóriumok felállításában tevékenykednek. Hogy ezen egészségügyi intézmények egyúttal az adventista misszió kiinduló- vagy gyűjtőpontjai is, az magától értetődik.

d) Magyar adventisták

A magyar adventistákról keveset tudhatunk. Könyveikben sem nyíltan leszögezett hitvallomás, sem történelmükre vonatkozó adatok, statisztika stb. nincsenek. Vezetőik és tagjaik egyaránt zárkózottak és titokzatosak. A puszta tudományos érdeklődést nem szeretik s csak azokat avatják be titkaikba, akiknél a „megtérés” reménye fennáll.

E sorok írója is megpróbálta egyik prédikátoruknál a magyar viszonyokat illetőleg tájékozódást nyerni. Hasztalanul. A „testvér” (így nevezték a hívek) bizalmatlanul fogadott. Legfontosabb és legsürgősebb feladatának tartotta nevemet, állásomat és lakásomat pontosan feljegyezni. Kérdezősködéseimre kijelentette, hogy a „főprédikátor” tudta és beleegyezése nélkül semmi néven nevezendő felvilágosítással nem szolgálhat.

Más kútfők nyomán mégis sikerült a következőket megtudni. A magyar adventista missziót német származású prédikátorok vezetik, akiket a berni (Svájc) központ küldött az országba. Bár mozgalmuk már 25–30 éves, tagjaik száma alig üti meg az egyezret. Tevékenységük főleg a fővárosra szorítkozik. Vidéki állomásokról vagy formálisan megalakult gyülekezetekről nem tudunk. Budapesten négy imaházuk van: a Dalnok utcában, Baross utcában, a Szent János téren és Erzsébetfalván. Egy modern új nyomdájuk (Németvölgyi úton) s két könyvkereskedésük van. Irataikat, melyek fantasztikus címükkel tűnnek fel, vasutakon s vasúti várótermekben szeretik árusítani, mint „jó sajtót”, „keresztény könyveket”.

Csopják Attila baptista író így emlékezik meg róluk egyháztörténelmében: „Magyarországon körülbelül 1890 óta folytatnak missziót s több száz tagot számlálnak, de többnyire «szombatosok» néven ismeretesek”. (184. oldal.)

(...)

C) Az adventizmus cáfolata

Gyakorlatilag szinte lehetetlen az adventistákat befogni. Csekély teológiai ismeretükön, önkényes, minden józan szabályt megcsúfoló bibliamagyarázatukon, rajongó fanatizmusukon megtör minden kísérlet. Még nagyobb baj, hogy sohasem elég nyíltak és őszinték. Könyveikből is csak nehezen, prédikátoraik „vallásos előadásaiból” (így szeretik nevezni propagandáikat) meg egyenesen lehetetlen kihámozni tanaikat. Egységes, szigorúan körvonalozott hitvallomást vagy katekizmust sem adnak, hanem e helyett különféle, szenzációs című iratokkal árasztják el a világot.

Egy magyar baptista író, aki pedig sok szeretettel gyűjtötte össze a szekták történetét, s aki épp az apró szektákban akarja megtalálni „a bibliai kovászt meg sót, mely a romlásnak induló egyházak erjedését némileg meggátolja”, az adventistákról a következő megállapítást kénytelen tenni: „A szellem önállóságának fogalmával nincsenek tisztában s a bibliát előre megállapított menetben, mindig ugyanazon – véleményükre kedvező – versek idézésével magyarázzák, ellenben a véleményüknek meg nem felelő verseknek más értelmet igyekeznek adni”. (Csopják Attila: Egyháztörténet)

Mi a magunk részéről még csak azt tehetjük hozzá, hogy az adventisták egész hitrendszere szentírási szavak, mondatok vagy szakaszok naiv, gyermekes elgondolásán alapszik.

Nem való Biblia azok kezébe, akik így élnek vele!

a) A világ végéről

Hogy az adventisták mit tartanak a világ végéről, illetőleg annak közeli beállásáról, azt már bőven kifejtettük.

Cáfolatul legjobb lesz Krisztus szavait emlékünkbe visszaidéznünk. Mit mondott az Üdvözítő a világ végéről? Mikor lesz? Ki lehet-e számítani a világ végét?

Az evangéliumok tanúsága szerint annyi biztos, hogy az Üdvözítő beszélt és pedig többször beszélt a világ végéről. Megadta a jeleket is, melyekből következtetni lehet reá. Az egyház fel is olvastatja Jézus jövendöléseit a híveknek minden évben.

Mi katolikusok azt is tudjuk, hogy két ítélet lesz. Egy külön ítélet s az utolsó ítélet. A külön ítélet rögtön a halál után következik be. Ha meghaltunk, Isten azonnal megítéli lelkünket. „El van végezve, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig jön az ítélet.” (Zsid 9,27) A második ítélet a világ végén lesz. Jézus avégett jön majd el a világ végén, hogy minden embert megítéljen. Ezt a világ végén bekövetkező ítéletet nevezzük utolsó ítéletnek vagy világítéletnek. „Eljön az óra, amelyben mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az Isten fia szavát. És eléjönnek, akik jót cselekedtek, az élet feltámadására; akik pedig gonoszt cselekedtek, az ítélet föltámadására.” (Jn 5,28–29)

A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy a halál órája bizonytalan. Minden percben betoppanhat. „Íme úgy jövök, mint a tolvaj.” (Jel 16,15) Azért figyelmeztet is bennünket állandóan az Egyház, hogy minden időben készen legyünk a halálra. „Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor lesz azon idő.” (Mk13,33)

Azt azonban sohasem fogjuk tudni kiszámítani napra és órára, mikor jön el Jézus, mikor lesz a világ vége. S jelenleg sincs semmi okunk vagy alapunk arra a feltevésre, hogy az Úr hamarosan jönni fog. „Azt a napot azonban vagy órát senki sem tudja, még a mennyei angyalok sem, hanem egyedül az Atya.” (Mt 24,36) Aki tehát emberi ésszel mégis ki akarná számítani a világ végét, Krisztust akarja megcáfolni, vétkezik ellene.

S Krisztus óva int, hogy ne hagyjuk magunkat elámítani. Mert bár jelek fognak az égre rajzolódni, az utolsó idők jelei, mégis váratlan lesz az Isten fiának megérkezése. „Mert valamint a villámlás napkeleten támad és látszik napnyugatig, úgy leszen az ember fiának az eljövetele is.” (Mt 24,27) Sőt, ha hasonlatot is akarunk hozzá: „Amint pedig volt Noé napjaiban, úgy leszen az ember fiának eljövetelekor is. Mert valamint a vízözön előtti napokban ettek és ittak, házasodtak és kiházasíttattak mindazon napig, melyen Noé bement a bárkába és nem vették észre magokat, mígnem eljött a vízözön és elvitte mindnyájokat: úgy leszen az ember fiának eljövetele is”. (24,36–39) „Azért ti is legyetek készen, mert amely órában nem vélitek, eljön az ember fia.” (24,44)

Hogy pedig a világítéletkor mi fog történni, ahhoz nem kellenek a Titkos Jelenéseknek misztikus víziói, homályos, senki által csalhatatlanul nem magyarázható szavai s még kevésbé az adventisták gyerekes elgondolásai, maga az Úr Jézus ad rá határozott, pontos feleletet. „Mikor pedig eljő az ember fia az ő fölségében és vele mind az angyalok: akkor ő fölségének királyi székébe ül; és összegyűjtetnek eléje minden nemzetek, és elválasztja őket egymástól, mint a pásztor elválasztja a juhokat a bakoktól. És a juhokat jobbjára állítja, a bakokat pedig balkéz felől. Akkor majd így szól a király azoknak, kik jobbja felől lesznek: Jöjjetek, Atyámnak áldottai! bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot”. (Mt 25,31–35) S továbbá „akkor majd így szól azoknak is, kik balfelől lesznek: távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak”. (25,41)