frater Anselmus: Remete-levelek – 4.

Remete-magányom sok-sok órányi olvasással töltött ideje alapvető szemléletváltást hozott számomra. Az egyik – talán legfontosabb – a katolikus tradícióval való beható megismerkedés volt. Immár több, mint 10 éve, hogy fokozódó rajongással viseltetem Msgr. Marcel Lefebvre Érsek Úr munkásságáért, amellyel előbb, mint missziós, majd a II. Vatikáni Zsinaton szakértő és az előkészítő bizottság aktív tagja, végül pedig a zsinati anakronizmusok elleni harc legfőbb alakja, a katolikus hit, az Egyház igazi mivoltának hűséges őrzőjeként áll előttem. Egy nagyon kedves – még Lille-i megyéspüspök korából származó fotó ékesíti szobám falát, sokszor feltekintek rá, különösen az elmúlt néhány esztendő sajnálatos tényeit tapasztalva – értem ezalatt kifejezetten a Szent X. Pius Papi Testvérület életében történt negatív fejleményeket. A sok negatívum között igazából a részvétlenség és az összes leromlott egyházi struktúra sajátos betegsége, a pénzsóvárság váltotta ki belőlem, hogy most levéllel fordulok az Érsek Úrhoz, pár hónappal halálának 30. évfordulója előtt.

Excellenciás és Főtisztelendő Dr. Marcel Lefebvre Érsek Úr!

Levelem írása előtti napon történt az Ön szeretett szülőhazájában a sokadik súlyos gyilkosság, amely az egész világot ugyanúgy megrázta, mint a csodálatos Notre-Dame katedrális felgyújtásának bűntette. A jóérzésű vallási vezetők, különböző felekezetek és más vallások képviselői, de talán még hitetlen emberek is nagy részvéttel fejezték ki együttérzésüket az események kapcsán.

Mivel a Szent X. Pius Papi Testvérület honlapjait naponta többször is figyelemmel kísérem, végtelenül lesújtott, hogy ezen médiafelületeket egyetlen szó sincs a tragédiáról, nem buzdítanak imádságra az elhunytakért és itt maradt hozzátartozóikért. Ez – a végletekig biztos vagyok benne – az Ön vezetése idején nem történhetett volna meg, de még közvetlen utóda idején sem. Mint ahogy az sem, ami manapság egyik érthetetlen jellemzőjévé vált a Testvérület vezetése által teljesen átformált gondolkodásmódnak, nevezetesen a luxusigényekkel előálló pénzimádat.

Ezzel kapcsolatban nem merném azt feltételezni, hogy Excellenciád rossz emberismerő lett volna, amikor dacolva a kiközösítéssel felszentelte a kiválasztott négy segédpüspököt, munkájának remélt folytatóit. Közvetlen utóda – még az Ön életében vezetővé lett Franz Schmidberger atya – igen bölcsen kormányozta a Közösséget, az Ön által lefektetett szikla-alapokra okosan építve. Amikor azonban ő átadta a vezetést Msgr. Bernard Fellay püspök úrnak, akkor rövid időn belül jelentkeztek az alapvető szemléletbeli különbségek az Ön művét irányító alapelveket illetően.

Franciaországban – talán az amerikai körzettel azonos buzgóság miatt is – elég hangos ellenkezésbe ütközött Fellay püspök úr hangsúlyos anyagiak felé irányulása. A fejlett iskolarendszerrel, szerzetesek és szerzetesnők jelentős számú csoportjával működik a francia district (körzet), de szinte a teljes papi közösség ellenérzésének adott hangot. A Fellay számára „túl” határozott és elég szókimondó Msgr. Richard Williamson püspök eltávolítása volt addig a legnagyobb skandalum. Pedig műveltségben – Msgr. Bernard Tissier-Mallerais és Msgr. Alfonso Galarreta püspök urakkal egyetemben – messze felette áll Fellay-nek.

Az Egyesült Államokban Ön által alapított első – Winona-i – szeminárium lelki hangulatát rövidesen felváltotta a hihetetlen arányokra tervezett új szeminárium építésének terve – s ezért Fellay püspök úrnak semmi sem volt drága, sajnos azt az utat választotta, ami egyáltalán kiváltotta az Ön határozott kiállását zsinaton tapasztalt szabadkőműves győzelemmel szemben. Fellay püspök úr olyan személyeket vont be a tervébe, akik egészen bizonyosan egy külső terv mentén, immár beépülve akarták a szabadkőművesség bomlasztó erejét megjeleníteni egy áldott tevékenységű szervezetben.

Ma már – a valaha volt egyik leghatalmasabb épület-tömb, a Clugny-i apátság mintájára tervezett szeminárium épületének kb. egyharmada készen van, de ebben a formájában is szemet szúr mindenkinek az a rettenetes luxus, ami így töredékeiben is visszatetsző. A legújabb szörnyűség, hogy a – vélhetően nagyon gazdag – adományozók között egy szuper luxusautót sorsolnak ki…

A Dillwyn-i szeminárium, valamint az USA-district plébániáinak honlapjait nézve azért az a remény éltet mindenkit, hogy az egyszerű, dolgos családokból jövő ifjak nem lesznek elrontva, hanem azzal a buzgósággal állnak majd bele az Úr szőlőjének művelésébe, amellyel az ő hivatásukat építő egyszerű Pius-os papok dolgoztak.

Azonban az Ön kedves Ecône-i szemináriuma és temploma már nem a régi. A sok – olykor nagyon ízléstelen – átalakítás nem adhatja azt a lelkületet az ifjú levitáknak, amellyel Ön útjára indította ezt az intézményt.

Amit leírtam eddig csak a jéghegy csúcsa.

Itt a mi kis hazánkban, mondhatni fokozottan jelenik a Fellay-izmusnak nevezett jelenség és szemlélet. Mivel Fellay püspök úr svájci származású (és egy gazdag, kényelmes, de nem túlzottan okos nép fia), pénzvilág máig központi szereplőjeként ismert svájci mentalitású és származású embereivel váltotta le az Ön által, vagy Schmidberger atya által a district-ek, priorátus-ok élére állított tapasztalt és buzgó papokat, nem egy esetben 1-2 éves papot is ezen felelős posztokra állítva. Következésképpen a német nyelvterület is megváltozott. Ma már Schmidberger atya távozni kényszerült az őáltala létrehozott Zaitzkofen-i szeminárium éléről is.

A tervezett magyarországi priorátus vezetői is svájci, illetve már megváltozott szemléletű német atyák lesznek. Az egyetlen magyar fiatal papot már „kinyírták” a Testvérületből. Az emögött húzódó probléma azonban sokkal súlyosabb, mint maga az elkényelmesedett, részvétlen és pénzsóvár gondolkodás. Olyan világiak sürgölődtek kezdettől a Pius-közösség körül , akiknek a lelki-szellemi sőt fizikai háttere előbb-utóbb a bomlasztás nyílt tevékenységébe torkollt/torkollik. Végzettségeket, diplomákat hazudnak saját maguknak, az intrikában, de főleg a munka nélkül szerzett vagyon iránti feltétlen odaadásuk ártalmára van a Pius-közösségnek.

Teológiailag képzetlenek – bár nagyon oda vannak a legsilányabb novus ordo-s hitoktatón kapott papírfecniükkel. Ugyanakkor hallatlanul gonoszak, mert ha nem az ő szájuk íze szerint áll a sarokba, hallgatagon a pap, akkor jaj annak a merésznek. Iszonyatos rágalomhadjárat, levelezgetés nyomán vége az illetőnek. Ha „nem tejel” a machinátor zsebébe, akkor számíthat az alattomos bosszúra. Nyilvánvalóan jelen van a pénzvilággal való összeköttetésben a szabadkőművesség. Az általuk favorizált „tradíció-hívek” – a machinátorhoz hasonlóan igen csak kétes múlttal rendelkeznek. Nem tisztem megállapítani a megérésük milyenségét, de a „gyümölcseikről ismeritek fel őket” – jézusi kifejezés nyomán haladva egyértelmű, hogy ez is hazugság. A következmények elég jól kiszámíthatók.

Meghatódva néztem – volna – az Ön újratemetését, amely a Testvérület alapításának 50. évfordulóján végzett ünnepi szentmise végén történt. Azért szerepel a „volna” kifejezés, mert a film nézése közben egy érthetetlen fagyos – de semmiképpen meghatott és ünneplő – hangulatot tapasztaltam a jelenlévőkön. (Kicsit huncutkodtam magamban, hogy itt lenne az ideje, hogy Excellenciád jelet adjon ezekben a pillanatokban…)

Ferenc pápa egyre borzalmasabb megszólalásai és tettei miatt szót emelnek a bíborosok, püspökök. Ők nagyon sokáig a beidegződőtt ellenszevvel tekintettek a Pius-közösségre, ma már azonban egyre inkább felhívják a figyelmet, hogy az Ön közössége a reményt képviseli. Vajon megússza-e a Szent X. Pius Papi testvérület az Opus Dei, a Szent Péter Papi Közösség, vagy a Jó Pásztor Közösség szabadkőműves bekebelezését, vagy sem – mindenesetre Don Pagliarani Fellay-ista vezetése tovább rontja a helyzetet.

Már csak Ön segíthet Érsek Úr! Járjon közben az Isteni Főpap, Boldogságos Istenanya és Szent X. Pius pápa előtt, hogy, hogy a remény ki ne aludjon holmi banditák rablótámadásai miatt.

Bármi történik Érsek Úr! Én itt a remete-cella csendjében böngészgetem a francia-szótárt és olvasom az Ön írásait, asszimilálom gondolatait. Az életkorom már nem tenné lehetővé a Közösséghez való csatlakozást, de ma már menekülök is az efféle gondolatok elől. Azonban a biztos út nyitva áll előttem, azzal a lelkülettel élni és csendben munkálkodni, imádkozni, vezekelni Egyházunkért, amellyel Ön tette.

Tisztelettel csókolva apostoli gyűrűjét, maradok híve az Úrban

frater Anselmus